Pesti Srácok

Kunhalmi Ágnes úgy látja, mivel az MSZP nagy és erős, ezért Gyurcsány a szövetségest, nem a táplálékot látja bennük (PS-videó)

A farkas nem fog füvet enni – e költői képpel írta le Kunhalmi Ágnes, hogy Gyurcsány Ferenc várhatóan nem kíván változtatni az étrendjén, továbbra is megpróbálja majd lenyelni a Magyar Szocialista Párt ízletesebb falatait. Sajtótájékoztatón jártunk, ahol az MSZP elnökségi tagja a közmédiával folytatott többmenetes kesztyűzésének legfrissebb eredményeiről számolt be az érdeklődőknek, köztük az MTVA munkatársainak, a műsor kérdezz-felelek részében viszont már a Demokratikus Koalícióval folytatott szappanoperára volt kíváncsi mindenki.

Kunhalmi Ágnes a kilépések és a gyurcsányi csonkítási kísérletek ellenére magabiztosan nyilatkozott. A szocialista párt nagy és erős, sokkal többet is kibírt, mint amit most kap – röviden így foglalható össze a képviselő válasza a Demokratikus Koalíció csábítási kísérleteivel kapcsolatban. Arról is mesélt, hogy a szocialista párt történetében mindig is voltak kilépések, a két budapesti polgármesternél sokkal fontosabb politikusok is hagyták már ott a pártot. Meg sem haltak, de mégis túlélték. Kérdésünkre, hogy nem tart-e attól, hogy nemsokára hasonulni fognak a Párbeszédhez, olyan párt lesz az MSZP-ből, ahol társelnöki rendszer van, de párttagság nincs, úgy válaszolt, hogy a Závecz Research legfrissebb felmérése szerint százezer új tagjuk van. Itt valószínűleg a szavazókkal keverhette össze a tagságot, ám az említett közvélemény-kutató januári felmérése szerint az MSZP támogatottsága stagnál, vagyis mégsem értjük, mire gondolt a költő.

Nézze meg videós összefoglalónkat a nagyszerű eseményről!

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.