Pesti Srácok

Szavazzon, hogy a koronavírus idején, ki hátráltatja önmagával és 45 kérdésével a védekezést

null

Válsághelyzetben mutatja ki igazán a foga fehérjét az ellenzéki média, amely azon kívül, hogy most azt mantrázza, hogy jelen helyzetben az ő tevékenységük a legeslegfontosabb, még az orvosokénál is fontosabb munka az övék, emellett a koronavírus ellen küzdő hatóságokat és szervezeteket is képesek leterhelni, mert ugye szerintük most ők: ellenzéki újságírók a valódi tényezők. Hiába kérte már őket az Operatív Törzs is, hogy talán nem kellene fenyegetőzve és hisztérikusan faggatni a tisztifőorvost, hogy közölje velük a koronavírussal fertőzöttek adatait, életkorát, lakhelyét, és hiába utasította rendre őket Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár, hogy nem kellene infektológusabbnak lenni az infektológusnál, az ellenzéki médiumok egyszerűen nem tudnak leállni.

Az Operatív Törzs vasárnapi sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy az egyik médium 45 (!!!) kérdést küldött, arra mind választ vártak volna.

A PestiSrácok.hu olvasóit most arra kérjük, segítsenek nekünk megtippelni, ki lehettt az, aki világjárvány idején, 45 (!!!) kérdéssel terhelte a szakembereket, az amúgy ezer fontosabb feladattal bíró Operatív Törzset. Segítsenek nekünk dönteni, szavazzanak! Íme:

Szavazzon!

Az Operatív Törzs vasárnapi sajtótájékoztatóján elhangzott, valaki 45 kérdést küldött be, annyira vártak volna választ. Önök szerint ki volt? Szavazzon!

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.