Pesti Srácok

A kisgyermekes édesanyák is ingyen tehetik le a nyelvvizsgát, valamint a KRESZ-tanfolyamot és vizsgát

A kisgyermekes édesanyák is ingyen tehetik le a nyelvvizsgát, valamint a KRESZ-tanfolyamot és vizsgát

Július elsejétől a cseden, gyeden és gyesen lévő anyák is igénybe vehetik a nyelvvizsga-, a KRESZ-tanfolyam- és a KRESZ-vizsgadíj visszatérítésének lehetőségét – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára csütörtökön, a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Novák Katalin azt mondta: a Magyar Közlönyben szerda éjjel megjelent rendelet célja, hogy segítse az édesanyák későbbi elhelyezkedését, a koronavírus-járvány miatti nehezebb gazdasági helyzetben ugyanis fontos, hogy jobb esélyük legyen a kisgyermeket nevelőknek a munkaerőpiacon. Arról is döntöttek már korábban, hogy aki a veszélyhelyzet ideje alatt betölti a KRESZ-tanfolyam és vizsga 20 éves, valamint a nyelvvizsga 35 éves igénylési korhatárát, az a veszélyhelyzet megszűnése után hat hónapig még élhet a lehetőséggel – tette hozzá. Az államtitkár elmondta, hogy a babaváró támogatás és a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) feltétele, hogy az előbbi esetében az igénylő három év, egy tízmilliós csok esetében pedig két év folyamatos jogviszonnyal rendelkezzen, a koronavírus-járvány miatt azonban többen elveszíthetik állásukat.

– tájékoztatott. Novák Katalin hozzáfűzte, hogy a csok és a babaváró támogatás életkori határait is meghosszabbították a veszélyhelyzetet követő 30 napig, a hiteltörlesztési moratórium pedig ezekre is érvényes.

PestiSracok facebook image

– jelezte az államtitkár. Novák Katalin hangsúlyozta, hogy a családtámogatási rendszer teljeskörűen elérhető, a kormány pedig olyan könnyítéseket igyekszik bevezetni, amelyeknek köszönhetően a gyermekvállalás előtt állóknak nem kell lemondaniuk a támogatásokról.

Forrás: MTI; Kiemelt kép: Facebook

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.