Pesti Srácok

Orbán: amennyi munkahelyet a vírus tönkretesz, annyit kell létrehozni (VISSZANÉZHETŐ!)

A miniszterelnök ötpontos gazdaságvédelmi programot jelentett be a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet okán.

Orbán Viktor április 3-i rádió interjújában beszélt arról, hogy a koronavírus miatt egy "gazdasági válságot kaptunk a nyakunkba" és kormánya nem védekezni, hanem támadni akar. Ezért egy gazdaságvédelmi akciótervet dolgoznak ki, aminek egyik alapja a munkahelymegőrzés, másik a munkahelyteremtés lesz. Hetek óta folyik az idei és a jövő évi költségvetés átírása, de ez önmagában nem elegendő - hangsúlyozta a kormányfő. Az eredeti terv az volt, hogy az akcióterv részletei hétfőn elkészülnek és kedden fogják bejelenteni annak részleteit. Orbán Viktor a gazdaság megmentését szolgáló intézkedések támogatását kérte az ellenzéktől is. Orbán Viktor emlékeztetett, 10 év megfeszített munkáját teszi tönkre a járvány. Mint fogalmazott, ez igazságtalan, de ez nem jelent felmentést. A kormányfő kijelentette, a vírus elleni küzdelem része a gazdaság helyreállítása is. Ennek keretében annyi munkahelyet hoznak létre, ahányat a vírus eltöröl. A miniszterelnök elmondta: három fázisú gazdaságvédelmi csomagot hoznak létre, a ma bejelentettekkel lép Magyarország a második fázisba. Orbán Viktor hozzátette, ez a nemzeti bruttó össztermék 18-20 százalékát teszi majd ki, a költségvetési hiány pedig 2,7 százalék lesz idén a tervezett 1 százalék helyett. Elmondta, öt program indul mától. Az első program a munkahelyek megőrzése. Itt készen áll a kormány arra, hogy átvállalja a bérek egy részét.

- mondta Orbán Viktor. A harmadik lépés a kiemelt ágazatok újraindítása lesz,negyedikként pedig vállalatok finanszírozása.

PestiSracok facebook image

-közölte a kormányfő, ide sorolva a turizmust, az egészségipart, az élelmiszeripart, a mezőgazdaságot, az építőipart, a logisztikát, a közlekedést és a kreatív ipart. Az ötödik program a nyugdíj-és családvédelem, jelezte a miniszterelnök. Ismertette, hogy 2021-től kezdve visszaépítik a 13. havi nyugdíjat.

- ismertette a miniszterelnök. Úgy fogalmazott:

Orbán Viktor ismertetése szerint Palkovics László, Bártfai-Máger Andrea és Varga Mihály felel a végrehajtásért. Kiemelte:

A kormányfő közölte: Palkovics László, innovációs és technológiai minisztert arra kérte, hogy az egész program koordinálását, irányítását végezze.

- tette hozzá.

https://www.facebook.com/orbanviktor/videos/153392602676969/

Az élő közvetítést az Itt.Ott TV támogatja. 51 magyar tévécsatorna, bárhol a világon, kötöttségek nélkül! Smart TV-n és mobilon is nézhető! A visszanézhető változatot a Videa segítségével adjuk közre.

Az élő közvetítések között a PestiSrácok.hu PS Mozi archív videóriportjai láthatóak! Ha leállna a közvetítés, frissítse az oldalt!

PESTISRÁCOK.HU

Vezető kép: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.