Pesti Srácok

Kormányinfó: Budapesten is enyhíthetik a korlátozásokat, de Karácsony Gergely még nem képes eldönteni, mit akar (visszanézhető videó)

Csökken a megbetegedések, a halálesetek és az aktív esetek száma, ami visszaigazolja a védekezési intézkedéseket, és bizonyítja, hogy az emberek fegyelmezetten betartották a korlátozásokat – erről számolt be Gulyás Gergely a Kormányinfón. Közölte, hogy Pest megyére már nem a budapesti, hanem az enyhébb, vidéki korlátozások lesznek érvényesek, és Budapesten is hamarosan lazítás várható. Ehhez várják a budapesti polgármesterek véleményét is, ám az elvárásnak Karácsony Gergely a terjedelmes levele ellenére sem igazán tudott megfelelni. A kormány bízik benne, hogy június végéig talán vissza tudja adni a veszélyhelyzettel járó, rendkívüli jogi felhatalmazást.

– közölte a Miniszterelnökség vezetője, aki arra is kitért, hogy Budapest esetében is folyamatokat kell figyelni, hiszen egy-egy intézkedés hatása két-három hét után tapasztalható meg. Gulyás Gergely felhívta a figyelmet, hogy az ország egész területén változatlanul fennállnak az eddigi szabályok, így a másfél méteres távolságtartás és az arc eltakarása nyilvános helyeken. Pest megyét átsorolták a vidéki megyéket érintő, enyhébb szabályozás alá, amely továbbra is érvényben marad. Enyhítés, hogy a vendéglők – éttermek, kocsmák, presszók, stb. – belső terében is megengedett a tartózkodás, ám a maszkviselés kötelező az ott dolgozóknak, és az evésen kívül erre kérik a vendégeket is. Hétfőtől kinyitnak a parkok és játszóterek is, valamint a szállóhelyek is fogadhatnak vendégeket. Június 1-jétől vidéken (Pest megyével együtt) megrendezhetőek lesznek a 200 főnél kisebb lakodalmak is.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki Gulyás Gergely Budapest vonatkozásában. Elmondta, hogy a kormány kérte a főpolgármestert és a kerületi polgármestereket, hogy véleményezzék a budapesti lazítások lehetőségét, majd a válaszok birtokában virológusokkal és az operatív törzzsel is egyeztet arról, hogy jövő hétfőtől milyen változások léphetnek életbe. Ma 15 óráig várja a kormány a polgármesteri reakciókat; Gulyás minőség szempontból kiemelte Kovács Péter XVI. kerületi polgármester válaszát, de hozzátette, hogy baloldali polgármesterektől – így például a XIII. kerületet vezető Tóth Józseftől – is kaptak határozott válaszokat. Mint mondta, megkapták Karácsony Gergely levelét is.

– mondta a miniszter, kifejtve, hogy a terjedelmes levélben sok mindennel vádolja Karácsony a kormányt, a véleményét azonban nehéz kihámozni belőle, de úgy tűnik, mintha inkább a nyitás mellett érvelne.

– tette hozzá, azt is elárulva, hogy nyilvánosak lesznek a polgármesterektől kapott válaszok.

Fotó: MTI/kormany.hu/Botár Gergely

Elég védőfelszerelés van, csökkentik a felszabadított kórházi ágyak számát

Egyértelművé tette, hogy a kórházakban és a raktárakban is megfelelő mennyiségű járványügyi védőfelszerelés áll rendelkezésre. A kórházakban legalább tíznapi tartalék van, és a pontos nyilvántartás révén minden nap bejelentik a fogyást, amit az Állami Egészségügyi Ellátó Központ pótol. A kórházi ágyfelszabadításokkal kapcsolatban tudatta, hogy a korábbi szint már nem indokolt, térnek vissza a betegek a kórházakba, megindultak a műtétek, de fenn kell tartani azt a lehetőséget, hogy az ágyakat szabaddá tegyék szükség esetén:

Az is kiderült, hogy a járvány kezdetén 2700-2800 lélegeztetőgép volt Magyarországon az altatógépekkel együtt, amiből 800-900 volt foglalt. Mostanra 5000 körüli számra kúszott fel a gépek száma, de a folyamatban levő átvétel és minőségellenőrzések miatt ténylegesen ennél is több van belőlük idehaza. A járvány berobbanása, azaz a legrosszabb forgatókönyv esetén 8000-8500 lélegeztetőgépre lehetett volna szükség, ezért folytatódik a beszerzés.

A kijárási korlátozáshoz és más járványvédelmi intézkedésekhez szükséges rendkívüli jogrend, azaz a veszélyhelyzet várható időtartama is felmerült. Gulyás Gergely szavai szerint remélik, hogy minél rövidebb ideig lesz erre szükség; június végéig talán vissza tudja adni a kormány ezt a rendkívüli felhatalmazást. A Kossuth tér mellett elkészült trianoni emlékművet valószínűleg augusztus 20-án avatják fel.

Még a kommunisták is jobban adtak a formaságokra, mint az Európai Parlament

Számos európai ügyben is kifejtette a kormány véleményét Gulyás Gergely. Elmondása szerint rendkívül fontos alapelveket rögzített a német alkotmánybíróság döntése. Emlékeztetett, hogy Magyarország eddig is hangsúlyozta ezeket az alapelveket, és úgy fogalmazott: ez a döntés nem a közép-európaiak győzelme a nyugatiak fölött, hanem minden szuverén ország győzelme.

– szögezte le.

Az Európai Bíróság csütörtökön őrizetnek minősítette a menedékkérők és a kiutasítottak tranzitzónában tartózkodását, amelyet legfeljebb négy hétig lehet fenntartani.

– jelentette ki ezzel kapcsolatban Gulyás Gergely, és felhívta a figyelmet, hogy amikor még a belső határok is le vannak zárva a járvány miatt, az EU nyitva akarja tartani a külső határokat.

– ezt már a magyarországi járványügyi törvény miatt rendezendő európai parlamenti bohóckodásról mondta, példátlannak nevezve, hogy még az illetékes miniszterasszony, Varga Judit felszólalását sem engedélyezik:

Gulyás Gergely szerint ez csak arra jó, hogy aláássák az Európai Unió hitelességét, és meggyengítsék a közös intézményekbe vetett hitet. A Bertelsmann Alapítvány Magyarországról készített, valójában a Political Capital munkatársai által írt, lejárató jelentéséről egyúttal azt mondta, hogy nem vehető komolyan, legfeljebb humoros írásként értelmezhető, úgy viszont közepes. Szavai szerint a Bertelsmann Alapítvány is a Soros György érdekkörébe tartozó, a magyar kormányt gyűlölő szervezetek egyike, a racionalitással való kapcsolata kárára is. Hozzátette:

Fotó: MTI/kormany.hu/Botár Gergely

Uzsorásokhoz mehet a gyöngyöspatai kártérítés

Gyöngyöspata ügyében kijelentette a miniszter, hogy a Kúria és a bíróságok döntései mindenkire, így a kormányra is kötelezőek, ezért a kormány sem tehet mást, mint eleget tenni neki. Ismét elmondta azonban, hogy Gyöngyöspata önkormányzatát csődbe vinné a helyi cigányoknak szegregáció miatt megítélt pénzbeli kártérítés. Igazságtalannak nevezte az ítéletet, amelynek vesztesei azok, akik nem természetbeni kártérítést kapnak, és vesztesei azok a helyiek is, akik nem értik, miért jár ennyi pénz valakinek teljesítmény nélkül. Gulyás megerősítette, hogy mindezek miatt helye van a törvénymódosításnak.

– fűzte hozzá.

– közölte Gulyás, arról pedig még nem született döntés, hogy utána mi lesz. Biztosított azonban mindenkit, hogy a tanév lezárásával kapcsolatos problémák akkor sem lesznek, ha a diákoknak nem kell visszatérniük az oktatáshoz. Kérdésre válaszolva elmondta, hogy az ottalvást nem igénylő gyermektáborok megtarthatóak nyáron, az ottalvósakról pedig nyáron tud dönteni a kormány. Az óvodák és bölcsődék nyári nyitva tartását, illetve a gyermekmegőrzést akár meghosszabbított időre is biztosítaná a kormány, mert sok piaci szereplő úgy tekinti, hogy a szabadság egy része kiadottnak tekinthető.

Balliberális álhírek között

A gödi Samsung-ügyre vonatkozó kérdésre válaszolva kifejtette a miniszter, hogy a gazdasági övezetek iparűzési adójának megosztását célzó törvénymódosításról sok tévedés jelent meg a sajtóban. Leszögezte, hogy a kormánynak ebből egy fillérje sem lesz, hanem a beruházásnak helyet adó településen kívül más, például a szomszédos települések is részesülnek az iparűzésiadó-bevételből. Ez régi igazságtalanságot orvosol Gulyás szavai szerint. Kiemelte továbbá, hogy megyei hatáskörről van szó, tehát a fővárosra és a megyei jogú városokra nem vonatkozik, csak a kisebb települések 5 milliárd forintot meghaladó, új beruházásaira.

Az „értékes balatoni kikötők” magánkézbe átjátszását boncolgató kérdésre válaszul világossá tette Gulyás Gergely, hogy a Bahart nyilvános pályázatot ír ki a tulajdonában maradó vitorláskikötők bérleti szerződés keretében történő üzemeltetésére. Ezen felül négy, romos, rossz állapotú, kihasználatlan kikötőt zár be a Bahart, amelyek közt van, amelyik csupán egyetlen hajó fogadására alkalmas. Ezeket nyílt árverésen értékesítik, és az önkormányzatokat elővásárlási jog illeti meg.

Az élő közvetítést az Itt.Ott TV támogatja. 51 magyar tévécsatorna, bárhol a világon, kötöttségek nélkül! Smart TV-n és mobilon is nézhető! A visszanézhető változatot a Videa segítségével adjuk közre.

Az élő közvetítések között a PestiSrácok.hu PS Mozi archív videóriportjai láthatóak! Ha leállna a közvetítés, frissítse az oldalt!

PESTISRÁCOK.HU

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.