Pesti Srácok

Fidesz: Távozzon a miskolci közéletből a szemétbotrányt okozó jobbikos! (videó)

Illegális szemétlerakás közben érték tetten a közelmúltban Mályiban Badány Lajost, a Jobbik miskolci önkormányzati képviselőjét, aki bizottsági elnökként és gazdasági tanácsnokként is tevékenykedik a szivárványkoalíció által vezetett borsodi megyeszékhely önkormányzatánál. Városházi informátorunk szerint pedig az egyre kisebb befolyással bíró párt vezetője, Jakab Péter jó ideje lobbizik azért, hogy Badányból végre alpolgármester legyen. A miskolci Fidesz-KDNP viszont szeretné megtisztítani a szemétbotrány miatt ismertté vált jobbikostól a helyi közéletet, a Fidelitas pedig figyelemfelhívó akcióba kezdett: több zsák veszélyes hulladéktól szabadították meg Badány körzetét. A mémgyárosokat is megihlette Badány Lajos esete, akik videót készítettek a sztoriból.

Portálunk már beszámolt róla, hogy illegális szemétlerakás közben érték tetten a közelmúltban a borsodi megyeszékhely közelében lévő Mályi üdülőövezetében Badány Lajost, a miskolci közgyűlés jobbikos önkormányzati képviselőjét, aki bizottsági elnökként és gazdasági tanácsnokként is tevékenykedik a Miskolci Önkormányzatnál.

Mályiban a honvédség üdülője mellett felirat is jelzi, hogy tilos szemetet letenni. Fotó: PS

A PestiSrácok.hu beszámolójából kiderült, hogy a tóparti turizmus bevételt jelent ugyan a település számára, ám a nagy forgalomnak ára van: a község egyik pontján illegális hulladéklerakó alakult ki, ahová suttyomban hordják a szemetet. A helyi polgárőrök néhány lokálpatriótával együtt megelégelték az áldatlan állapotokat és eldöntötték: nyakon csípik azokat, akik fittyet hánynak a szabályokra.

PestiSracok facebook image

Tetten érték a jobbikos politikust

Az egyik „őrszem” a bokrok mögül pásztázta a terepet, amikor egy ezüstszürke furgon érkezett, amelyből kipattant egy férfi, aki az autóból kipakolta a szemetet, majd elhagyta a helyszínt.

Egy helyi Facebook-csoportba töltötték fel a szemetelőről készített fényképet. Fotó: Facebook

Az esetet azonnal jelentették az egyik helyi Facebook-csoportban; a poszt láttán Jakó László (független) önkormányzati képviselő kocsiba ült és elcsípte az elkövetőt, a miskolci szivárványkoalíció oszlopos tagját, Badány Lajost, aki Jakó beszámolója szerint ígéretet tett rá, hogy másnap elviszi a szemetet. Jakó László érdeklődésünkre korábban elmondta: azért nem szorgalmazott Badánnyal szemben semmilyen szankciót, mert megbánást tanúsított és együttműködőnek bizonyult. Rádi József, a Mályi Polgárőrség elnöke viszont azt nyilatkozta portálunknak, hogy az esetről szóló bejegyzést politikai nyomásra eltávolították a Facebook-csoportból, ugyanakkor Rádi szerint a jobbikos politikus szabálysértést követett el; ha ezt következmények nélkül megússza, az rossz üzenet a társadalom felé, hiszen Badánynak pont olyan büntetés járna, mint egy mezei állampolgárnak hasonló esetben.

Bagatellizálta, de beismerte tettét

Az ügy kapcsán portálunk természetesen szerette volna megszólaltatni Badány Lajost is, akinek alpolgármesteri kinevezésért városházi informátorunk szerint Jakab Péter jó ideje lobbizik már Miskolc baloldali polgármesterénél, de nem válaszolt kérdéseinkre a szemétbotrányba keveredett politikus. Badány csak napokkal később, a „Velünk a Város” nevű, ellenzéki politikusokból álló álcivil képződmény email- címéről küldött a sajtó számára egy közleményt, amelyben igyekezett ugyan a cselekményt bagatellizálni, például úgy, hogy nem több zsák szemetet, hanem csak tujaágakat és tűleveleket szórt ki a helyszínen, de lényegében beismerte tettét.

A miskolci Fidelitas több zsák veszélyes hulladéktól szabadította meg a jobbikos Badány Lajos körzetét. Fotó: PS

A Fidelitas takarít Badány körzetében

A botrányra a miskolci Fidesz újabb sajtótájékoztatóval, a Fidelitas pedig figyelemfelhívó akcióval reagált. A fiatal aktivisták bejárták Badány Lajos körzetét, amelynek számos pontján szemétszigetek éktelenkednek. Az egykori Szondi-telep helyét több zsák szeméttől tisztították meg. A fák tövében és a zöldövezetben veszélyes hulladékok, kidobott televíziók, műanyag flakonok, törött üvegek, műszálas ruhák hevertek.

– magyarázta portálunknak Hojnyák Dávid, a miskolci Fidelitas elnöke.

Badány Lajos beismerte, Veres Pál hallgat

Hollósy András, a Fidesz-KDNP helyi szóvivője a Badány Lajos körzetében tartott sajtótájékoztatón kijelentette, hogy a jobbikos képviselőhöz tartozó területeken éktelenkedő szeméthegyek hűen tükrözik azt a devianciát és igénytelenséget, amely a Jobbikban uralkodik.

– hangsúlyozta Hollósy András.

A Fidesz-KDNP szerint nem szabad szó nélkül tűrni, hogy mocsok, szemét és bűz uralja a jobbikos képviselőhöz tartozó városrészt. Fotó: PS

A szóvivő szerint elképesztő, hogy Miskolc egyik önkormányzati képviselője, bizottsági elnöke és gazdasági tanácsnoka tétlenül tűri, hogy elborítja körzetét a veszélyes hulladék, sőt, furgonnal szállítja saját szemetét a szomszéd településen lévő illegális lerakóhelyre. A kormánypárti politikus szerint a botrány nem múlhat el következmények nélkül.

– követelte Hollósy András, aki azt is hangsúlyozta, hogy a miskolci jobboldal nem hátrálhat meg, nem nézheti szótlanul, hogy szemét, mocsok és bűz uralja a miskolci hétköznapokat.

– fogalmazott Hollósy.

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.