Pesti Srácok

Így énekelgetik az Internacionálét a szocialisták, akik nem értik, mi a baj a kommunista indulóval

Néhány évvel ezelőtt még munkásmozgalmi indulót énekeltek lelkesen az MSZP tagjai egy küldöttgyűlésen, ahol Gyurcsány Ferenc, Lendvai Ildikó, Mesterházy Attila mellett Bajnai Gordon is eldalolta az Internacionálét. A kommunisták himnuszaként is emlegetett nóta egyébként Havas Szófia remek ötleteként került a rendezvény repertoárjába, az említett hölgynek egyébként azóta számos politikai-közéleti botrányban felmerült a neve - például az ötvenhatos hősöket gyalázó kijelentése miatt - mindezek ellenére azonban 2019 novemberében ismét bizalmi pozíciót kapott Karácsonyéktól: ő lett az Emberi Erőforrások és Nemzetközi Kapcsolatok bizottságának alelnöke.

A küldötteknek jól esett öt év csönd után újra kongresszuson hallani a munkásmozgalmi indulót, és többen arról beszéltek, hogy az MSZP végre deklarálta: igenis erősen baloldali párt - írta 2009-ben az Index. A rendezvényen Gyurcsány Ferenc, Mesterházy Attila, Lendvai Ildikó és Bajnai Gordon is átszellemülten énekelte a színpadon a "kommunisták himnuszát". A felvétel nyilvánosságra kerülése után persze kínos magyarázkodásba kezdtek, egyebek között azt hangoztatták, hogy az Internacionálé Havas Szófiának, Horn Gyula unokahúgának a magánakciója volt, aki levezető elnökként döntött úgy, jó lenne, ha újra felcsendülne a 2004 októberétől mellőzött munkásmozgalmi induló. Havasról érdemes tudni, hogy országgyűlési- és fővárosi képviselőként 2007-ben országos botrányt kavart egy HGV-nek adott nyilatkozatával: azt mondta, 1956-ról szólva nem szokott forradalomról beszélni.

Mindezek után pedig a Karácsony Gergely által vezetett fővárosi közgyűlés úgy döntött: az ötvenhatos hősöket nácizó Havas Szófia az Emberi Erőforrások és Nemzetközi Kapcsolatok bizottságának lesz az alelnöke.(Jó hír, hogy ennek örömére nem csendült fel az Internacionálé, bár már ezen sem lepődnénk meg annyira.) A döntés már csak azért is izgalmas kérdéseket vet fel, hiszen Havas volt az, aki havi 600 ezer forintért vezényelte le 2007-ben az Országos Gyógyintézeti Központ (OGYK) megszüntetését, az intézmény vagyonának hasznosítását- miniszteri megbízottként. Az MSZP egészségügyi szakpolitikusával szemben több eljárást is indítottak, bár úgy tűnik ez kicsit sem hátráltatta abban, hogy a Fővárosi Közgyűlés bizottsági tagjává válasszák újra. Már csak az a kérdés, vajon a közgyűlés tagjaitól is hallhatjuk-e majd a proletárdiktatúra dalát, és ha igen, mikor...

PestiSracok facebook image

Az MSZP nem értette, mi a baj az Internacionálé éneklésével, náluk ez hagyomány

Az MSZP-s vezetés nótázása miatti közfelháborodást a párt sajátos értelmezésben próbálta finomítani: "Bagoly mondja" címmel jelentetett meg közleményt az Országos Sajtószolgálatnál a Societas, a Zuschlag-botrány kirobbanása után nevet változtatott szocialista ifjúsági szervezet. Képzeljék, az Internacionáléről Orbán Viktor jutott az eszükbe.

Tehát az MSZP szerint náluk hagyomány az Internacionálé éneklése, ami miatt a Fidesz számon kéri őket és, ami a világ más országaiban nem keltene ekkora felháborodást. Itt halkan jegyeznénk meg, hogy világviszonylatban százmillióra becsülik a kommunista diktatúrák halálos áldozatainak számát, Kelet-Közép-Európában a számuk elérheti az egymillió főt is. Ennyien vesztették életüket éhínségben, kényszermunkatáborban vagy kegyetlen kivégzések során. A rendszer áldozata volt az is, akit vallattak és kínoztak, akit megbélyegeztek, akit kirekesztettek vagy börtönbe zártak, akit csoport-, politikai- vagy vallási hovatartozása miatt üldöztek; mindenki, akit megfosztottak a szabad cselekvés és választás lehetőségétől, nemcsak Magyarországban, hanem tőlünk keletebbre is.

- írta Schmidt Mária a kommunizmus áldozatainak emléknapján mondott beszédében.

Gyurcsány Ferenc, a Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottságának (KISZ KB) titkára beszél a KISZ XII. Kongresszusán a Budapest Sportcsarnokban. MTI Fotó: Rózsahegyi Tibor

Hozzátette: ezek a kommunisták teret kaptak a demokratikussá vált hazai közéletben, és ezt az árat fizetjük akkor is, amikor képviselőink az európai politikában olyan nyugati politikusokkal kényszerülnek egy asztalhoz ülni, akik nem egyszerűen tagadják a kommunizmus bűneit, hanem a kommunizmushoz kísértetiesen hasonlító eszmerendszerrel és módszerekkel igyekeznek egyneműsíteni Európa polgárait.

Keresztényellenes propaganda, új embertípus megteremtése a cél

Az 1917 őszén hatalomra került kommunisták céljai közt alapvető fontosságú volt a társadalom átnevelése. A cél a múlt láncainak lerázása és az „új ember”, a „kommunista embertípus” megteremtése volt.

A kommunisták vallásellenes propaganda plakátja szerint választani kell: vagy a betlehemi csillagot követi valaki vagy a kommunisták vörös csillagát. A kommunista propaganda szerint az egyház és a „vallásos babonák” a fejlődés egyik fő akadályai, mivel tudatlanságban tartják a népet. Ezért elvárták, hogy a jó kommunista egyúttal harcos ateista is legyen.

A kommunisták úgy gondolták, hogy minden hagyomány káros - ezek szerint az MSZP Internacionálé dalolása is annak minősül - mert azok a régi korok szokásait őrzik, s ezzel tartósítják az elavult társadalmi viszonyokat. Vagyis a kizsákmányoló osztályok hatalmát a nép felett - írja a Tankönyvön túl blog szerzője. Hozzáteszi: ezektől akartak megszabadulni, amikor forradalmi dühvel pusztították a múlt relikviáit, szokásait, sőt ezek képviselőit is. El akarták tehát törölni a társadalmi rangokat éppúgy, mint a katonai rendfokozatokat, a vallási hagyományokat és az azokat őrző egyházat, a hagyományos faluközösségeket és a patriarchális családokat egyaránt.

A vallásellenes nézetek terjesztésére „Az istentelen” címmel napilapot is indítottak 1922-ben. Az 1941-ig működő újság naponta több tízezer példányban terjesztette a harcos ateizmus nézeteit. A lapban nemcsak Jézus és az ortodox egyház ellen agitáltak, de a többi vallás jellegzetes alakjai és a nyugati kapitalisták is megjelentek karikatúráikon. Az üzenet egyértelmű volt: a vallásosság butaság vagy képmutatás, a gazdagok és a vallási vezetők részéről pedig közönséges csalás és népbutítás.

"A kommunista nem vész el, csak átalakul" - a magyarok sajnos ezt már jól tudják. És bár éles töltények helyett gumilövedéket használnak, a velük egyet nem értőket, börtön helyett (még) csak megbélyegzik, majd a szolgálatukba állított törvényekkel igyekeznek kiszorítani őket a közéletből, a kommunista ideológiát pedig a liberalizmus köntösébe bújtatva propagálják. Az is figyelemreméltó, hogy az utóbbi időszakban már a keresztény-és vallásellenességüket sem rejtik véka alá.(Gondoljunk csak Niedermüller Péterre, a Népszava karikatúrájára, stb). És ezek az emberek, akik 2009-ben vígan énekelték az Internacionálét, még mindig jelen vannak a hazai politikai palettán, olyannyira, hogy már a fővárosi közgyűlésbe is befészkelték magukat. Sőt, bátran hirdetik azt is: amint hatalomra kerülnek, teljes vagyonelkobzás és börtön vár a fideszesekre. És ebben egészen biztosak lehetünk.

Fotó: youtube

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.