Viszlát Operatív Törzs, de azért ne gyere vissza!
Sokak számára vált rendszeres programmá a járvány kirobbanásának idején és a karantén emberpróbáló napjaiban, hogy ebéd előtt megnézik az Operatív Törzs napi sajtótájékoztatóját. Aztán ahogy egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy megússzuk a dolgot és nem kis részben az Operatív Törzs szakembereinek köszönhetően véget ér a veszélyhelyzet is, lassan elfelejtkeztünk róla, hiszen az egyre jobb hírek egyre unalmasabbá is váltak. Ilyen a világ és ilyenek vagyunk mi emberek, a jó híreket tekintjük természetesnek, persze tulajdonképpen nagyon is jó, hogy lehetünk ilyenek.
Ez a járvány azonban nagyon határozottan megtanított nekünk valamit, azt, hogy a bajban képzett, rátermett, elszánt és hatalmas munkabírású emberek munkájára szorulunk. Egészségügyi dolgozókra, rendőrökre, katonákra, az államigazgatás szakembereire és különösen olyanokra, akik akarnak és tudnak is dönteni, akik felismerik a releváns információkat és képesek értelmes, végrehajtható és a kihívásokhoz illeszkedő, arányos döntéseket hozni. Egy olyan bonyolult technikai rendszereket üzemeltető civilizáció, amiben a mi társadalmunk, mi magyarok élünk, számtalan szakember munkájára szorul rá állandóan és a külső körülmények folyamatos megfigyelésére, mert a világunk a természet akaratából és más emberek tévedéséből és rosszakaratából is bármikor el tud „romlani”. Talán a csernobili atomreaktor-katasztrófa volt az utolsó olyan eset, amikor szembesülnünk kellett azzal, hogy van amikor nincs mit tenni és együtt kell élni valaminek a következményeivel. Ahogy a tiszai ciánszennyezés és a vörösiszap katasztrófa lokálisabban is arra figyelmeztetett bennünket, hogy a dolgok egy pillanat alatt rosszra is fordulhatnak.
Az ember azt gondolná, hogy kiemelt figyelemmel és empátiával, talán szeretettel fordulunk azok felé, akik segítenek nekünk, akiknek az a munkája, a hivatása, hogy segítsenek nekünk, akár azzal, hogy megelőzik a bajt, megakadályozzák a dolgok rosszabbra fordulását vagy megszervezik, segítik a következmények felszámolását. Azonban újra azzal kellett szembesülnünk, mint már annyiszor, hogy mindig van közöttünk néhány olyan ember, aki nyerészkedni akar mások baján, aki nem is titkolja, hogy a dolgok rosszabbra fordulásában érdekelt, és azokra „utazik”, akik a munka oroszlán részét végzik.
A politikai döntéshozóknak, a választott döntéshozóknak is dolga természetesen, ha jól akarják végezni a munkájukat, hogy mindent megtegyenek, de a helyi csatákat olyan emberek vívják meg, sok-sok ezren, vezetőként és végrehajtóként, akiknek semmi közük a politikához, akik munkájuknak, hivatásuknak választották embertársaik védelmét, megmentését. Azok, akik napi szinten végezték a járvány elleni védekezés feladatait a köz alkalmazottai, mindannyiunk alkalmazottai, akik közül sokan készülnek egész életükben olyan veszélyhelyzetek elhárítására, amelyekről azt remélik, hogy azok sosem következnek be.
Sokan meghaltak a járvány következtében, sokan voltak kénytelenek egy komoly betegséggel megküzdeni, sokan vesztették el hozzátartozójukat, sokan szakadtak el hosszú időre a szeretteiktől, a járványból szükségszerűen jelentős gazdasági károk is származtak, amelyek némelyeket sokkal jobban érintettek, mint másokat. Számtalan remek tervet, jól megalapozott döntést sodort el a járvány és a karantén az elmúlt hónapokban, sok munka ment veszendőbe. De sok minden nem a vírus miatt lett olyan amilyen, hanem azért, mert egyesek mindent megtettek, hogy még rosszabbul érezzük magunkat, mint az egyébként a nehéz helyzetből következett volna. Nemtelen és értelmetlen támadások érték a „szakma” képviselőit is, különösen dr. Müller Cecília országos tisztifőorvost, aki nem csak az egyik operatív vezetője volt a védekezésnek, hanem a napi sajtótájékoztatók okán a „védekezés arca” is.
Mediatizált világunkban egy vezetőnek nem csak vezetnie kell, hanem „el is kell adnia” a vezetési és a szakmai teljesítményét. Tejesen abszurd módon az ellenzéki sajtó és az általa irányított pártok ezt nyilvánvalóan szakmai vezetők esetében is a teljesítmény mértékévé a kommunikáció általuk elvárt formáját tették. Ennek nyilván két oka volt. Egyrészt egy kukkot sem értettek meg abból, ami körülöttük történik, szokás szerint csak a szentírásként kezelt ideológiájuk felől közelítettek meg mindent és valós veszélyekkel nem törődve igyekeztek ellehetetleníteni és hitelteleníteni minden védekezési tevékenységet, mintha a járvány elleni harc is csak politika lenne. Másrészt az Operatív Törzs sajtótájékoztatóit valamiféle kommunikációs csatatérnek tekintették, ahol agresszív és tendenciózus kérdésekkel zavarba lehet hozni és esetleg meg lehet alázni azokat, akik a rendkívül komplex helyzetben megpróbálnak értelmes és igaz válaszokat adni. A rosszindulatú és dilettáns kérdések mellett, hecckampányt indítottak Müller Cecília ellen is. Sokat elmond az ellenzéki propagandisták bátorságáról, világnézetéről, általános erkölcsi érzékéről, hogy a napi sajtótájékoztató egyenruhás résztvevőit sokkal kevésbé merték személyükben „kóstolgatni”. Nagydarab férfiakkal, akiknek ráadásul még valami fegyveres szervezetben magas rangjuk is van, a liberálisok csak akkor konfrontálnak, ha ezerszeres túlerőben vannak és valamelyik civil szervezet már előre kifizette az ügyvédi költséget.
Az Operatív Törzs sajtótájékoztatója tulajdonképpen a társadalom, az emberek és bizonyos szakmák, szervezetek és hatóságok közötti kommunikációt szolgálta a járvány idején és ezt a feladatát sikeresen el is látta, nem utolsósorban azért, mert az emberek, akik itt megszólaltak minden hivatalosságuk ellenére kedvesen, türelmesen és hatékonyan tudták megfogalmazni és elmondani azt, amire szükség volt.
Jó arcok beszéltek hozzánk, és ez hozzájárult ahhoz is, hogy ne csak a járványt gyűrjük le, hanem mérsékeljük az állandóan egyéb ügyekben gerjesztett általános bizalmatlanságot is. Reméljük, hogy "operatív" minőségükben nem találkozunk velük többet, de tetszett ez a "hang".
