Pesti Srácok

Felfegyverzett rablók portyáznak Miskolcon, a szivárványkoalíció a káosz pártján áll

Felfegyverzett rablók portyáznak Miskolcon, a szivárványkoalíció a káosz pártján áll

Még egy éve sem került hatalomra Miskolcon a baloldali politikusokból álló álcivil képződmény, de máris sokkoló változásokat idéztek elő a város életében - véli a helyi Fidesz. A sajtóhírek szerint bűnügyi szempontból egyre fertőzöttebbnek számít a borsodi megyeszékhely, ahol lassan mindennapossá válnak a késes és fegyveres támadások. A közterületeket ellepték a lumpenek és a tömegközlekedési eszközökre is visszaszivárogtak azok az agresszív utasok, akiket a korábbi fideszes városvezetés idejében még jogkövető magatartásra bírtak a rendőrséggel együttműködő önkormányzati rendészek és seriffek, akiket a helyi népnyelv Kriza-huszároknak nevezett.

A Miskolcot kilenc éven keresztül vezető Kriza Ákos a munkahelyteremtő beruházások, a tömegközlekedést és a turisztikát érintő fejlesztések mellett leginkább a közbiztonság megteremtésére fókuszált. A 2010-2019 őszéig tartó időszakban az ország legnagyobb lakótelepről, az Avasról eltűntek a Gyurcsány-kormány idején bűncselekmény útján lakáshoz jutó Miskolcra beszivárgó antiszociális emberek, a „fészekrakók”, akik 2010 előtt rettegésben tartották a jogkövető helyi emberek tízezreit.

A TASZ támadta, a belügyminiszter kitüntette Krizát

A fideszes városvezetés két ciklusig tartó regnálása idején a település számos szégyenfoltját felszámolták, ledózeroltak több közbiztonsági és közegészségügyi szempontból is veszélyes nyomortelepet. A rendőrséggel együttműködő önkormányzati rendészetet hoztak létre, minden városrész saját seriffet kapott. A rendészek rendszeresen razziáztak Miskolc neuralgikus negyedeiben, ellenőrizték a lakcímkártyákat, a lakhatási körülményeket és azt, hogy betartják-e az ott élők a legalapvetőbb társadalmi normákat. Nyomon követték, hogy járnak-e iskolába a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek. Szinte minden busz- és villamosjáraton utaztak Kriza-huszárok.

PestiSracok facebook image
Lovas rendészek a Miskolci Önkormányzati Rendészet Operatív Műveleti Központjának udvarán, 2019. szeptember 9-én. Fotó: MTI/Vajda János

Jelenlétüknek is köszönhetően eltűntek a helyi járatokról, a piszkos ruházatú, ittas, agresszív utasok, a bandákba verődött bűnözők, akik még a szocialista Káli Sándor nevével fémjelzett korszakban rendszeresen terrorizálták a sofőröket és az utazóközönséget. A 2019-es önkormányzati választásokon betegsége miatt nem induló Kriza Ákosnak, akit a sorosista jogvédő szervezetek folyton cigányellenességgel vádoltak, a közbiztonság megszilárdítására irányuló törekvéseit a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje polgári tagozata kitüntetéssel ismerte el a belügyminiszter.

Titkolják a rendőrségi beszámoló tartalmát

2019 őszén a szivárványkoalíció kaparintotta meg Miskolcot, az új baloldali városvezetés már tavaly bejelentette, hogy a TASZ-szal karöltve kívánják javítani a miskolci cigánytelepeken élők helyzetét. A közgyűlésben ellenzékbe szoruló Fidesz-KDNP frakciója azóta fokozódó aggodalommal figyeli a napról napra romló közbiztonsági helyzetet. Nagy Ákos, a nagyobbik kormánypárt önkormányzati képviselője arról számolt be, hogy február óta nem volt közgyűlés a városvezetés pedig titkolózik, még a rendőrségi beszámoló tartalmát sem ismerteti.

A rendőrség lezárta 2020 június 6.-án az egyik miskolci társasházat, ahol a betörő rálőtt idős áldozatára, akit súlyos fejsérüléssel szállítottak kórházba. Fotó: MTI/Vajda János

- mutatott rá portálunk érdeklődésére Nagy Ákos, fideszes önkormányzati képviselő, aki azt is elmondta, hogy a balliberális városvezetés csak a saját haveri körével bőkezű, miközben rengeteg megszorító intézkedéssel sújtja a miskolciakat.

Nem szívleli a szivárványkoalíció a Kriza-huszárokat

- magyarázta a képviselő. A Fidesz-KDNP helyi szóvivője szerint hiába titkosította a rendőrségi beszámolót a városvezetés, a gondokat lehetetlen eltitkolni, hiszen a helyi és országos médiumok közelmúltbeli híradásai is hűen tükrözik, hogy Miskolcon nagy a baj. Hollósy András szóvivő szerint néhány hónap alatt közel harminc közterületen elkövetett bűneset vált a nyilvánosság előtt ismertté.

-hangsúlyozta Hollósy.

Felfegyverzett rablók portyáznak

-sorolta a hajmeresztő eseteket Hollósy András, aki hivatalos rendőrségi beszámoló híján a sajtóból gyűjtötte ki a szomorú híreket.

Hollósy András és Nagy Ákos, a Fidesz-KDNP önkormányzati képviselői újabb sajtótájékoztatón jelezték, hogy Miskolcon nagy a baj. Fotó: PS

Romlott az emberek biztonságérzete

Ezek a sajtóból ismert tények, ezzel párhuzamosan Hollósy szerint rohamosan romlik az itt élők szubjektív biztonsági érzete is.

- magyarázta a szóvivő. Hollósy András portálunknak azt is kifejtette, hogy nincs élő párbeszéd az ellenzék és a városvezetés között.

-világított rá Hollósy, majd hozzátette:

-fakadt ki a Fidesz-KDNP miskolci szóvivője.

Kiemelt kép: MTI/Vajda János

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.