Pesti Srácok

Közétkeztető nélkül maradt Józsefváros, azonban Pikó Andrásék szerint mindent jól csinált az önkormányzat

null

Nagy a baj a VIII. kerületben, hiszen Józsefváros sértődős polgármestere, Pikó András kilenc hónap alatt elérte, hogy az érvényes szerződéssel rendelkező közétkeztetési céget kirúgassa, helyette pedig egy olyan külföldi céget hozzon a kerületbe, amelynek a közétkeztetés nem is a fő profilja. Az Eurest Kft. azóta botrányba is keveredett, hiszen 32 kilogramm lejárt szavatosságú vagy nyomonkövethetetlen húst találtak a főzőkonyhájukban, most pedig kiderült: nem is főznek tovább a Józsefvárosban. A napi.hu értesülései szerint ugyanis eldőlt, hogy közétkeztetési szolgáltató nélkül maradt Budapest VIII. kerülete, hiszen a Közbeszerzési Hatóság Döntőbizottsága megsemmisítette a hirdetmény nélkül leboltolt szerződést, sőt, 50 millió forintos bírságot szabott ki az önkormányzatra, valamint 5 millió forintot kell fizetnie az Eurestnek is. A józsefvárosi idősek és gyermekek most szolgáltató nélkül maradtak – biztos megérte ez? Egy rendkívül meglepő fordulat azonban elénk tárja, hogy Pikó Andrásék szerint ők nem felelősek a botrányért, hiszen mindent a közjó és a törvények betartásának érdekében tettek.

Pikó András polgármester májusban, a járványhelyzet alatt döntött önhatalmúlag a közétkeztetési szolgáltató rendkívüli lecseréléséről; az Eurest Kft.-vel kötött új, átmeneti időszakra szóló szerződés értéke nettó 266 millió forint volt. A hirdetmény nélküli tárgyalásos közbeszerzési eljárás nyomán kötött szerződést azonban a napokban a Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottsága (KD) megsemmisítette, egyúttal bírságot is kiszabott: az önkormányzatnak 50 millió forintot, az Eurestnek 5 millió forintot kell 15 napon belül befizetni az államkincstárba. Portálunk többször is próbált beszélni Pikó Andrással, azonban a polgármester rendkívül arrogánsan vetett oda pár szót a PestiSrácok.hu munkatársainak és mindent tagadott.

A napi.hu megkereste Nyerges Jánost, az Eurest ügyvezetőjét az utóbbi napok eseményeivel kapcsolatban, aki a következő választ adta:

PestiSracok facebook image

Pikó fenomenális munkája tehát sikerrel járt. Először kirúgta a Klassz Menza Kft.-t, az érvényes szerződéssel rendelkező magyar céget, majd önhatalmúlag szerződést kötött az Euresttel, akiknek egyébként nem is a közétkeztetés a fő profilja. A történet azonban nem ért véget, hiszen a Nébih 32 kilogramm nyomonkövethetetlen húst és lejárt szavatosságú fűszert talált a cég főzőkonyháján, végül pedig most a KD semmisnek mondta ki az önkormányzat és az Eurest Kft. szerződését.

A Napi.hu értesülései szerint a kialakult helyzetben egy bölcsőde a saját konyhájából akarja megoldani a közétkeztető hiányát, azonban ez a konyha nyilván nem ilyen célt szolgál. Így a rászorulók több fogás helyett egytálételt kapnak. Felmerült az is, hogy konzerveket halmozzanak fel a rendkívüli helyzetben. Jelenleg mintegy hatszáz ellátottat, óvodást, iskolást és idős embert érint az intézkedés.

A józsefvárosi önkormányzat tagadja a vádakat: szerintük az átmeneti közétkeztetési szerződésre azért volt szükség, mert bebizonyosodott, hogy érvénytelen a korábbi kerületi közétkeztetési szerződés; ezt Facebook-posztjukban erősítették meg, és hozzáfűzték a következő nemes gondolatokat is, amelyekből természetesen kiviláglik, hogy ők csak jót akarnak:

A helyzet rendkívül egyszerű: bármi is történt a menzabotrányban, az idősek és a gyermekek most szolgáltató nélkül maradtak, így nincs senki, aki főzzön rájuk. Ha mást nem, legalább azt elismerhetné Pikó, hogy ezt aztán igazán elbaltázta.

Forrás: napi.hu; Fotó: PS/Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.