Pesti Srácok

Börtönből a játszótér melletti házba helyezte át a bíróság a pedofíliával gyanúsított fogvatartottat

Börtönből a játszótér melletti házba helyezte át a bíróság a pedofíliával gyanúsított fogvatartottat

Augusztus 19-én gyermekkorú sérelmére elkövetett szexuális visszaéléssel gyanúsított fogvatartottat szállított a rendőrség Erdőhorvátiba -tudta meg a PestiSrácok.hu. A férfi korábban letartóztatásban volt, ám a Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB) döntése alapján mostantól a település játszótere mellett lévő ingatlanban – a házi őrizetnek megfelelő bűnügyi felügyelet keretében – várhatja a nyomozás befejezését. A helyi szóbeszéd szerint egy helyben is tevékenykedő NGO vette szárnyai alá a gyanúsítottat. A polgármester portálunknak elmondta: a helyiek nem merik unokáikat, gyermekeiket kiengedni a játszótérre, amióta a faluban lakik a nyomkövetőt viselő férfi. A település vezetője nem érti, hogy adhatott ilyesmire engedélyt a bíróság. Takács Gábor portálunknak elmondta: szertefoszlott közel hatszáz ember biztonságérzete egyetlen fogvatartott kényelme miatt.

A kocsmai eszmecserék olykor pofozkodásba torkollnak ugyan a tokaji borvidék egyik festőien szép kistelepülésén, Erdőhorvátiban, de ettől eltekintve a statisztikák és az emberek szubjektív biztonságérzete azt tükrözi, hogy békés helynek számít a közel hatszáz lelkes falu. A település életében fontos szerepet töltenek be az itt üdülő gyermekek, ám a máskor gyermekricsajtól hangos játszótéren olvasónk szerint most megcsappant a csöppségek létszáma, mert nem merik kiengedni őket a házból a szülők és a nagyszülők. Aggodalmuk oka, hogy portálunk értesülése szerint augusztus 19-én a rendőrség egy fogvatartottat szállított Erdőhorvátiba, aki a helyi szóbeszéd szerint egy titokzatos civil szervezet szárnyai alatt, az egyik helyi ingatlanban fog élni az elkövetkező időszakban. A faluba érkező férfi egyébként letartóztatásban volt eddig, ám a helyiek szerint egy, a településükön is tevékenykedő szervezet, a SASLA NGO jóvoltából a fegyháznál szabadabb, kényelmesebb, emberibb körülmények között várhatja a nyomozás befejezését. A helyiek nem értik, miért olyan településen helyezik el az illetőt, amelyhez tudomásuk szerint az égvilágon semmi köze sincs. Aggodalmukat csak fokozza a faluban futótűzként terjedő hír, miszerint a kistelepülésre érkező férfit, akit a rendőrség speciális lábpereccel látott el, gyermekkorú sérelmére elkövetett szexuális visszaéléssel gyanúsítják.

A lábperec jeladóként funkcionál

PestiSracok facebook image

– erősítette meg a PestiSrácok.hu információját Varga Rudolf, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Varga Rudolf kérdéseinkre reagálva kifejtette, hogy a sárospataki egységek felügyelik az illetőt; a rendőrség egy speciális figyelőrendszeren keresztül ellenőrzi a fogvatartottat, akinek a lábperece jeladó készülékként funkcionál és a GPS-hez hasonlóan működik. Fizikailag nincs mellette ugyan járőr, ám a technikai eszköz segítségével, folyamatosan nyomon követik a mozgását.

– részletezte a sajtóreferens. Varga Rudolf azt is elmondta, amennyiben nem lenne közreműködő az illető, az a magatartási szabályok megszegésének minősülne, amely esetben rendbírsággal lenne sújtható, utána pedig ismét elrendelhető lenne az őrizete. Ha súlyosabb szabályszegés történne, akkor pedig a terhelt újbóli letartóztatására is sor kerülhetne. Azt is megtudtuk, hogy ha lemerülne ez a speciális eszköz, akkor megszűnne a jel is, ezért a gyanúsított köteles a készüléket rendszeresen tölteni, hogy az állandóan működőképes legyen.

A játszótér mellett él

– hangsúlyozta a PestiSrácok.hu érdeklődésére a polgármester. Takács Gábor ugyanakkor azt is hangsúlyozta: úgy véli, nem megalapozatlan a lakosság félelme, hiszen a férfit pont a játszótér melletti ingatlanban helyezték el.

Nem engedik a játszótérre a gyerekeket

A helyiek szerint ki kellene jönnie a bíróságnak terepszemlére, hiszen nagyjából három méter távolságra van az a ház a játszótértől, ahol a pedofíliával gyanúsított személy él.

– panaszolta portálunknak a település vezetője, akitől megtudtuk, hogy a szállás a tinédzserek kedvenc találkahelyéhez, a parkhoz is nagyon közel van.

– érvelt portálunknak a polgármester.

Veszélyes kísérlet

A polgármester portálunknak azt is elmondta, hogy nem először tör borsot a falu népének orra alá a gyanúsítottat befogadó társaság. Ugyanebben az ingatlanban a koronavírus-járvány idején karantén működött, előtte pedig fizetővendégeket fogadó szálláshely volt.

Korábban fizetővendégeket is elszállásoltak itt. Fotó: Twitter-képernyőfelvétel

A polgármester szerint az ingatlan kezelői fittyet hánynak a helybéliek közérzetére. Az itt élők attól tartanak, hogy a bíróság kecskére bízta a káposztát; abszurd és veszélyes kísérletnek tartják, hogy a börtönből a játszótér melletti házba küldte a budai bíró a fogvatartottat.

Uniós jogokról beszélnek

– hangsúlyozta Takács Gábor, aki igazságtalannak tartja, hogy egy ember kényelme miatt a falu lakossága most félelemben él.

– vetette fel a kérdést Takács Gábor.

A világhálón fellelhető elérhetőségeken próbáltuk felvenni a kapcsolatot az említett civil szervezettel is. A Facebook-oldalukon megadott telefonszámon elértünk ugyan egy férfit, aki kérdéseinkre ködös válaszokat adott, és annyit sem erősített meg, hogy neki bármi köze lenne a szóban forgó szervezethez.

A kiemelt képet a SASLA NGO Facebook-oldaláról vettük át.

Ajánljuk még

Az elveszett király és az elveszett katedrális – Honi felderítés (Videó)

Ps TV 2023 október 23.
Hogy kerül egy XX. századi játékvasaló a 753 évvel ezelőtt elhunyt IV. Béla királyunk családi kriptájába? Egyáltalán hol van Béla király kriptája? Hova lett az általa építtetett esztergomi katedrális? Az első kérdés és a válasza mindenkinek meglepetés lesz, míg az utóbbi két kérdés régóta foglalkoztatja a régészeket és szakmabelieket, ám sok-sok évnyi költséges keresgélés után sem bukkantak a nyomukra, mert ahol keresték a templomot és második honalapító uralkodónkat, ott nem találták. Műsorunk viszont mindegyik kérdésre választ ad egy bölcsészekből álló csoport jóvoltából, akik történeti feljegyzések, korabeli képi ábrázolások és geometriai számítások segítségével beazonosították az egykori Segítő Szűz katedrális, Nagyboldogasszony kápolna és kapucinus kolostor épületegyüttesének pontos helyét. Feltevésüket geofizikai mérésekkel is alá tudják támasztani, hiszen a műszerek több méter mélységben kimutatták a föld alatt a falak maradványait, pontosan ott és úgy, ahogy arra számítottak. A csoport két tagja, Gombkötő Csaba és H. Tóth Tibor mesélték el az Árpád-korban épült monumentális templomok eredetét, pusztulását, feledésbe merülését és a felfedezésük történetét.

Gulyás Márton eljátszotta a bizalmamat, cserébe kaptam egy csomó követőt! – Skrabski Fruzsina a Morálban

Ps TV 2025 június 11.
Egy hiteltelenítési kísérletről és a közszereplők viszontagságairól beszélgetünk a Morál Hal Melindával adásában Skrabski Fruzsina dokumentumfilmessel. Kitérünk dokumentumfilmjeinek nemzetközi elismerésére és arra is, hogy lelkileg megterhelő a tragikus sorsok bemutatása. Valamint felmenőink hagyatékának ápolására, ami küldetés és a hit kérdés egyben.​