Pesti Srácok

Orbán Viktor: nem lesz jó hangulatú őszünk

null

Orbán Viktor a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában a vírus elleni védekezésről beszélt kiemelt témaként. A miniszterelnököt Nagy Katalin kérdezte az aktuális magyarországi politikai helyzetről, de érintették az őszödi beszéd tegnapi évfordulóját is. A Kossuth Rádióban Orbán Viktor hangsúlyozta: az ellenzéktől azt kéri, ha az első hullámhoz hasonlóan most sem tudják segíteni a járvány elleni védekezést, legalább ne támadják azokat és ne terjesszenek álhíreket.

Fontos, hogy Kásler Miklós miniszter úr közzétette a tervét, mely szerint hogyha kifogy a kórházak kapacitása, akkor van egy lépcsőzetes haditerv – minderről Orbán Viktor beszélt a Kossuth Rádióban. A miniszterelnök szerint a második hullámban több megbetegedésre lehet majd számítani, de a magyar egészségügy felkészült erre a helyzetre.

– fogalmazott a miniszterelnök, aki kifejtette azt is, hogy azt szeretnék, ha mindenki tudná élni a saját életét tovább a megszokott módon, így nem szeretnék ismét a karantént elrendelni, nem terveznek iskolabezárásokkal sem. Fontosnak tartják, hogy a gazdaság ne álljon le újra, de a korlátozások elrendelésében az operatív törzs javaslatait tartják mérvadónak.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott Orbán Viktor. Hozzátette: az ellenzék által gerjesztett politikai viták hátráltatják a védekezést, belső ellenségként viselkednek, ahelyett, hogy együttműködnének a kormánnyal a magyar emberek érdekében.

– húzta alá, majd azt is elmondta, hogy jelenleg nem az a legfontosabb, hogy az ellenzéki dezinformációk terjesztése miatt jogi lépéseket tegyenek, de "nyilván ennek is eljön az ideje". A második hullámmal kapcsolatos kérdésre úgy fogalmazott:

Kérdésre válaszolva elmondta: október elsejétől lesz elegendő eszköz, lázmérő az iskolákban – húzta alá, hozzátéve, az igazi feladat azt volt megoldani, hogy az alsó tagozatos szülők miként tudják bekísérni az intézménybe:

A gazdaságnak működnie kell, a hitelmoratórium fenntartásáról szombaton döntenek

– válaszolt Nagy Katalin kérdésére a miniszterelnök, aki hangsúlyozta: ez bizonyult az egyik legjobb döntéseik egyikének. A vakcináról beszélve kifejtette: sok pénzt adnak a kutatásokra, hazánk az európai kutatásokban vesz részt. A miniszterelnök szavai szerint akkor van vége a veszélynek, ha már kifejlesztették a megfelelő vakcinát. Addig nehéz időszak következik, viszont az első hullámban is sikerült megőrizni a gazdaság működését, amit bár újra kellett indítani, reményteljes, hogy milyen növekedés várható az ágazatban. A tavasszal tapasztalható munkanélküliségi ráta mára már lecsökkent.

– fejtette ki Orbán Viktor. Arról is beszélt, hogy ebben talán "különleges kivételt képez a budapesti turizmus", amely valóban problémákkal és hiányokkal küzd. Javaslata szerint egy üzleti modellváltással ez áthidalható lenne.

– húzta alá a miniszterelnök. Az őszödi beszéd évfordulójához kapcsolódva arról beszélt, hogy 14 évvel ezelőtt Gyurcsány beismerte: csaltak, hazudtak, ígérgettek, mindezt veretes magyar szavak kíséretében tette.

– idézte fel Orbán Viktor. A miniszterelnök elmondta, hogy semmiképpen nem akart alkotmányon kívüli eszközt használni, szavai szerint azért, mert "a balhé csak balhét szült volna". Hozzátette: alkotmányon kívüli helyzetben nem vehették át az irányítást, ő pedig már akkor azt mondta, hogy a kormányt alkotmányos eszközökkel kell megdönteni, amit 2010-ben meg is tettek.

Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.