Pesti Srácok

A hétfőn induló PestiTV volt a téma az utolsó hagyományos Polbeatben – Megújul a műsor az R56-ban és a tévében is! (videó)

Szeptember 14-én indul a PestiTV, ennek apropóján pedig a csatorna indulásáról, a felkészülést övező kulisszatitkokról, illetve a csatorna új műsorairól beszélgetett Szarvas Szilveszter a TV arcaival, Vincze Emíliával, Stefka Istvánnal, Jeszenszky Zsolttal és Dezse Balázzsal. Az e heti Polbeat azért is volt különleges, mert a műsor ebben a formában most volt utoljára látható: a G-nap után elindított legendás, underground beszélgetés-sorozat Plebejus Polbeat néven ezentúl a PestiTV vasárnapi műsorán lesz látható egy kicsit más formában. Mivel SOKAN KÉRDEZTÉK, már itt leszögezzük: a felvétel ugyanúgy keddenként este 19 órakor lesz a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőben – ráadásként az olvasóink, nézőink is megszólalhatnak majd az adásban. A keddi Polbeatek tiszteletére aznap a PestiTV műsorán este tízkor a Polbeat Pankráció című vitaműsorral jelentkezünk a jövő héttől. A kocsmai és a stúdiós Polbeat házigazdája (kéthetes váltásban) továbbra is Huth Gergely és Szarvas Szilveszter lesz.

Szarvas Szilveszter felelevenítette a Polbeat indulásának pillanatait: elmondta, hogy a műsor első vendége Kisberk Szabolcs volt. Jeszenszky Zsolt beszélt arról is, hogy a Polbeat azért volt hiánypótló, mert az ellenzéki vendégek nem "nyilvános kivégzésre", hanem egy valódi vitára jöttek, ahol tényleg elmondhatták a véleményüket. Szarvas Szilveszter ezt azzal egészítette ki, hogy sajnos az elmúlt időszakban már az ellenzékiek nem vállalták ezt a fajta szereplést.

A PestiTV hírigazgatója elárulta: hívták Gyurcsány Ferencet, Dobrev Klárát, de Fekete-Győr Andrást is; utóbbi azért nem vállalta a vitát, mert állítása szerint csak élő műsorokba megy el, és amikor kollégáink felvilágosították őt, hogy ez egy élő műsor, akkor sem mondott rá igent.

Stefka István szerint ez a tendencia a PestiTV-ben meg fog változni, és ott szívesebben vállalják majd el a szereplést az ellenzék megmondóemberei.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki Stefka István. Jeszenszky ezzel nem értett egyet, mert szerinte kialakult már a totális kettéosztottság. Dezse Balázs szerint ennek az oka az, hogy nehéz helyzetben van az ellenzék, mert nehéz megvédeni az álláspontjukat.

A Polbeatben a nézők számára az is kiderült, hogy a PestiTV-t az Antenna Hungária és a Mindig TV a 12-es programhelyre teszi majd, a Vodafone, illetve a UPC esetében a 94-es programhelyen kell minket keresni, a Magyar Telekomnál a 43. programhely lesz a nyerő, a kisebb kábelszolgáltatóknál pedig a 92-es programhelyen lehet látni az új csatornát. A Digivel egyelőre nem sikerült megállapodni, de folynak a tárgyalások.

Nézze meg a teljes videót!

Polbeat felvétel ezentúl is minden kedden 19 órakor a Revolution ’56 Szabadságharcos Sörözőben. Várjuk Önöket a helyszínre és keddenként, illetve vasárnaponként a PestiTV képernyője elé!

A közvetítést az Itt.Ott TV támogatja. 51 magyar tévécsatorna, bárhol a világon, kötöttségek nélkül! Smart TV-n és mobilon is nézhető!

Vezető kép: PS

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.