Kádár pártja szunnyadozik, már nem hasad tovább – Tisztújítást tartott az MSZP
Földöntúli izgalmakat nem ígért az MSZP feltehetően egyik utolsó kongresszusa, ahol csupán ketten indultak a két társelnöki tisztségért. Elfogytak a megjegyezhető arcok a pártból, amelynek legismertebb jellemzője minden bizonnyal Kunhalmi Ágnes ajtónak futása és alighanem a második helyen is ő áll a visszatarthatatlan röhögőgörcsével. Régóta az előszobában toporgott már, és most legalább felért a haldokló párt csúcsára, társa viszont az eddigi elnök lett, akit rendre azzal cinkeltek az elmúlt időszakban, hogy nem is tudni, hogy hívják az MSZP elnökét. Most már tényleg nem.
A társelnöki rendszert az LMP hozta be a magyar politikába, és a belőle kihasadt, később az MSZP-vel összeragadt Párbeszéd is alkalmazza. A szocialisták talán úgy gondolták, ennek a modellnek az átemelésével látszanak majd modern, fiatalos, haladó erőnek, de csak a gördeszkás, gyerekruhás Steve Buscemire emlékeztetnek. Bizonyos tekintetben a rendszerváltás betetőzése felé közelítünk, hiszen a párt várható kimúlásával az elvileg harminc éve magunk mögött hagyott szocializmus legerősebb jelképe tűnik majd el. A kommunista nem vész el, de mostanra tényleg átalakult, ebben a képletben pedig nincs helye annak a kommunistának, aki még átalakulni sem tudott. A 2000-es évekig az egész baloldalt átfogó óriáspárt mára nemcsak az MSZMP-től, azaz a kommunista állampárttól megörökölt vagyont herdálta el, hanem a támogatottságát is, évek óta a parlamenti küszöb táján billeg.
Kádár János pártja szunnyadozik, már nem hasad tovább. Hasadhatott volna, ha Mesterházy Attila érdemesnek látta volna keményen beleállni a harcba, de nem látta annak.
Szanyi Tibor után még ő is akart tenni egy hevenyészett kísérletet az MSZP gatyába rázására, amiben volt is némi ráció: a párt korábbi miniszterelnök-jelöltje messze nem tartozik a magyar politika karizmatikus szereplői közé, a szocialista párt mércéjével viszont igen. Őt aztán az elnökségre készülő páros megfúrta az őt támogató Pest megyei alapszervezet feloszlatásával és a szavazási módszer megbuherálásával, Mesterházy pedig annyiban hagyta. Ennél jobban semmi sem árazza be az MSZP társelnöki tisztségét. Ezek szerint a szociknál már annyit sem ér a hatalom, mint a 2012-es LMP-ben, ahol még ölre mentek a felek a párt irányba állításáért. Lehetett volna ebből a történetből botrány, de ahhoz érdeklődés is kellene.
Vannak még persze, akik bíznak a boldog és fényes jövőben, függetlenül annak bekövetkezési esélyeitől. Mielőtt a maradék harcosok szétszélednének majd – az idősebbek a DK-ba, a fiatalabbak a Momentumba, egyúttal kijelölve a lehetséges utat a gazdaszervezet nélkül maradó Párbeszéd és a jobbikosok számára –, még megválasztották a népes vezetőséget. A járványveszély miatt online megtartott kongresszus döntése értelmében a velünk élő, betonból öntött kommunista munkásszobor, Komjáthi Imre lett az elnökhelyettes. Az „Adj király, katonát!” játékban lelkes, de ügyetlen és hamar megsérülő politikus egyet lépett feljebb, hiszen eddig alelnök volt. Hegyi Gyula maradt az alelnöki tisztségében, így ez a vezetési szint a korábban az EP-ben vitézkedő, majd kiszorulása után idehaza új politikai karriert építő Gurmai Zitával újul meg. Az országos elnökség 15 tagú lesz, ami eleve garantálja a hatékonyságot és a magabiztos döntéshozatalt. A tagok közül mindössze ketten tagjai az MSZP országgyűlési frakciójának: Zugló főnöke, Tóth Csaba, valamint Varga László. A harmadik ismert név a Karácsony Gergely kegyéből főpolgármester-helyettes Tüttő Kata, a többiek nem ismertek az országos politikában. Hiller Istvánt egységesen választmányi elnöknek akarták a szocialisták, és hasonló fölénnyel lett az etikai bizottság elnöke Harangozó Tamás.
Kunhalmi Ágnes a nagy megtiszteltetéstől meghatottan kezdte beszédét, amelyben az MSZP egységét és stabilitását hangsúlyozta, célként kijelölve, hogy részei legyenek a 2022-es kormányváltásnak.
Nincs tehát már szó vezető erőről, a történések befolyásolásáról, az MSZP már csak ott szeretne lenni.
Kunhalmi megemlékezett a nagy elődökről, Horn Gyuláról és Kovács Lászlóról, akik – szavai szerint – már a rendszerváltás előtt az ország szabadságáért és európai integrációjáért küzdöttek, de nem fejtette ki, hogy melyik párté volt az a diktatórikus rendszer, amelyet a rendszerváltással leváltottak. Ezután hosszasan értekezett Európáról meg a kormány bűneiről, így Tóth Bertalan rövidre fogta. Viszont erősen nyitott, az egyenlőség mellett a szabadságot és az igazságosságot is baloldali értéknek nevezte. A baloldal világra jötte előtt tehát bizonyára nem létezett sem szabadság, sem igazságosság, ami kiváló indok lehetne például a múltat végképp eltörölni. A régi, kommunista lecke tehát még mindig folyékonyan megy a már megváltozott szociáldemokratáknak. Ezután nála is az évek óta unalomig ismételgetett kormányellenes panelek következtek, „minden legyen jó, minden rossz szűnjön meg” típusú kampányszöveggel. A módszerről, a fedezet előteremtéséről azonban nem ejtett szót, így csak az MSZP múltjához folyamodhatunk tippekért, hogyan csinálnák: kölcsönök, az ország eladósítása, közműdíj-emelések, adóemelések.
