Pesti Srácok

Láng Zsolt szerint a Fidesztől ellopott turizmust segítő javaslatcsomagot nyújtott be, majd fogadott el a főváros

Láng Zsolt szerint a Fidesztől ellopott turizmust segítő javaslatcsomagot nyújtott be, majd fogadott el a főváros

A koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetre tekintettel kedvezményes bérleti és közterület-használati díjjal segítik Budapesten a turisztikai ágazat mikro- és kisvállalkozóit, valamint a taxisok is engedményt kapnak a drosztdíjból – döntött a Fővárosi Közgyűlés szerdán. A turizmust segítő csomagot korábban a kormánypárti frakció szorgalmazta, ám Karácsony Gergelyék ezt úgy kezelték, mintha a saját javaslatuk lett volna. Láng Zsolt, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője rávilágított arra, hogy "pofátlanság" az, hogy azt a főváros sajátjaként terjeszti elő, miközben a Fideszét (az eredetit) napirendre sem veszik. A grémium döntött a Városligeti Építési Szabályzat (VÉSZ) módosításáról, amelyben a meg nem kezdett kivitelezésű nagy létesítmények, azaz az új Nemzeti Galéria, a Magyar Innováció Háza és a Fővárosi Városligeti Színház, valamint egyes kiszolgáló, kiegészítő rendeltetésű önálló vendéglátó és kereskedelmi létesítmények építési helyét megszünteti. A testület zárt ülésen díszpolgári címekről is döntött, az MTI úgy tudja, hogy ilyen elismerésben részesült a rendszerváltás óta főpolgármesteri címet betöltő két politikus, Demszky Gábor és Tarlós István is.

A közgyűlésen parázs vita alakult ki az egyik, Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettes jegyezte előterjesztésről. A Fidesz-KDNP-frakció több képviselője arról beszélt, hogy a javaslatban el volt dugva az, hogy Szent Istvánnak az eredetileg a XIII. kerületi Szent István parkba szánt szobrát a XIX. kerületi Templom téren állítják fel. Bagdy Gábor azt mondta, hogy Karácsony Gergely főpolgármester-jelölti kampányában az átláthatóságról beszélt, és most éppen az ellenkezőjét tapasztalják. Hassay Zsófia elképesztőnek nevezte, hogy Szent István szobrát nem lehet elhelyezni a róla elnevezett parkban. Gy. Németh Erzsébet a felszólalásokra reagálva "a koalíciós képviselők és a városvezetés nevében" azt mondta: Szent Istvánnal senkinek nincs baja, nagyon szerették volna, hogy az előző városvezetés döntésének megfelelően méltó helyére kerüljön a parkban. Ugyanakkor a városvezetés átvételekor azzal néztek szembe, hogy a környéken lakók ellenkezését váltotta ki a szobor mérete miatti zöldfelület-veszteség. Az ügyben hosszas egyeztetést folytattak le, és ennek az lett az eredménye, hogy a Szent István parkon belül egy másik helyen akarták felállítani a szobrot, ám ehhez a művész és az építész nem járult hozzá mondta el. Gy. Németh Erzsébet közölte, a városvezetés mindent megtett annak érdekében, hogy a szobornak méltó helyet találjon. Az alkotó és az építész megállapodtak abban, hogy a javasolt XIX. kerületi téren méltó helye lenne a szobornak fűzte hozzá. Karácsony Gergely főpolgármester hangsúlyozta, hogy érvényben marad az a döntés is, hogy a Szent István parkban legyen szobra az államalapító királynak.

A testület zárt ülésen díszpolgári címekről is döntött, az MTI úgy tudja, hogy ilyen elismerésben részesült a rendszerváltás óta főpolgármesteri címet betöltő két politikus, Demszky Gábor és Tarlós István is.

Borbély Lénárd csepeli polgármester és Láng Zsolt, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
PestiSracok facebook image

A Városligeti Építési Szabályzat (VÉSZ) módosításáról elfogadott javaslat elfogadása előtti vitában Láng Zsolt, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője hangsúlyozta: a közgyűlés mostani döntése jogszerűtlen, mivel az ellentétes a témában kedden született kormányrendelettel. Emlékeztetett arra: a miniszterelnök korábban arra tett ígéretet, hogy azok az épületek nem készülnek el a Városligetben, amelyeket a főváros nem szeretne, ennek megfelelően nem is kezdődtek el építkezések a területen. Láng Zsolt hozzátette, hogy a kormány tárgyalni szeretne arról, miként lehet európai szinten is kivételes módon megújítani a Városligetet. Kiemelte, nem értik a városvezetés miért fél az egyeztetéstől és miért akarja egy életre lezárni a terület rendezésének kérdését. Karácsony Gergely zárszavában úgy fogalmazott: a városvezetés nagyvonalú kompromisszumot ajánlott a kormánynak azzal, hogy hagyták a Városligetben már elkezdett beruházások befejezését. A főpolgármester szerint több engedményt már nem tudnak tenni, elvi alapvetésük ugyanis, hogy a Városligetet nem lehet beépíteni. Megjegyezte, a főváros korábban elfogadott stratégiája szerint minden hasonló fejlesztést a rozsdaövezetben kellene megvalósítani, ráadásul nem tömbösítve, hanem a városban elszórtan létrehozva.

A Fővárosi Közgyűlés - 21 igen, 3 nem szavazat ellenében és 2 tartózkodás mellett - elfogadta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a BKV 2020-as évre vonatkozó üzleti tervét. Ez alapján a BKK több mint 22 milliárd forintos bevételkieséssel számol az idén a koronavírus-járvány miatt, a második hullám hatásait nem számolva. A társaság által tervezett közlekedésszervezői feladatok forrásigénye 2020-ben 136 milliárd forint, ami mintegy 40 milliárd forinttal magasabb az előző évinél, ugyanakkor a BKK éves szinten 3,7 milliárd forintos megtakarítást prognosztizál működési költségei racionalizálásának és szervezete átalakításának köszönhetően.

Láng Zsolt, a Fidesz-KDNP fővárosi frakciójának vezetője, és Szentgyörgyvölgyi Péter V. kerületi polgármester a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

A turizmust segítő javaslatcsomagban többek között az szerepel, hogy a fővárosi önkormányzat tulajdonában álló ingatlanok bérleti díjából adandó kedvezményt az árbevétel-csökkenés arányában határozzák meg. Ennek feltétele, hogy a bérlőnél augusztus végéhez képest érdemi elbocsátások ne legyenek. A kedvezmény maximális mértéke 90 százalék. A fővárosi területeken a vendéglátóteraszok után fizetendő közterület-használati hozzájárulásból 2021. március 31-ig 90 százalékos kedvezményt adnak. A taxik drosztdíjaiból 70 százalék kedvezményt nyújtanak, úgy, hogy a csökkentést a jövő évi díjból vonják le. A Fidesz-KDNP-frakció módosító javaslatára a testület felkérte Karácsony Gergely főpolgármestert, hogy a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa következő ülésén kezdeményezzen rendeletmódosítást annak érdekében, hogy a taxisok az idén kapjanak felmentést a tíz évnél régebbi gépjárművük kötelező cseréje alól. A Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes jegyezte előterjesztést a képviselők egyhangúlag támogatták. A közgyűlés döntése előtti vitában Láng Zsolt, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője elmondta, a városvezetés azt követően nyújtotta be a koronavírus-járvány gazdasági hatásait elsőként kezelő javaslatát, hogy a kormánypártok egy 95 százalékban megegyező tartamú indítvánnyal álltak elő.

Karácsony Gergely főpolgármester a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

A Fidesz-KDNP frakcióvezetője szólt arról is, Budapestnek nem csak azokat a vállalkozásokat kellene megsegítenie, akik munkavállalóik 90 százalékát megtartották. A főváros ezen a területen is tökéletesen megvalósítja a kettős beszédet, ugyanis gyógyfürdőinek dolgozói körében csoportos létszámleépítést jelentett be tette hozzá Láng Zsolt. Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes arra hívta fel a figyelmet, hogy a város már régóta helyiségbérleti kedvezményekkel segíti a turisztikai szektorban dolgozó vállalkozásokat. Szólt arról is, a főváros elsődlegesen nem a vállalkozásokat, hanem közvetlenül a munkavállalókat kívánja segíteni, ezért határoztak meg 90 százalékban azt a határt, ameddig a segítségre pályázóknak meg kell tartaniuk alkalmazottaikat. Kiss Ambrus hozzátette, a főváros gyógyfürdőinél tervezett létszámleépítés nem éri el a 10 százalékot, és aktívan segítik az elbocsátott dolgozók elhelyezkedését. Ughy Attila (Fidesz-KDNP) elfogadhatatlannak nevezte, hogy a főváros négyoldalas hirdetési felületet kérjen az ingyenesen terjesztett sajtótermékek támogatásáért cserében. Az elfogadott módosító indítvány egyik előterjesztője, Horváth Csaba (MSZP) erre válaszolva azt mondta, a szóban forgó javaslat a közterület-használati díj "természetben történő" megtérítését teszi lehetővé.

Pályázatot hirdetnek a Fővárosi Állat- és Növénykert főigazgatói posztjára. A pályázat kiírásáról szerdán döntött a Fővárosi Közgyűlés. A pályázati kiírást a közgyűlés vita nélkül, 26 igen, 1 nem és 4 tartózkodás mellett fogadta el. A pályázatra november 2-ig lehet jelentkezni, a megbízás időtartama öt évre szól. A pályázati kiírás szerint a leendő főigazgató feladatai közé fog tartozni többek között, hogy megvizsgálja, lehetséges-e az intézményt gazdasági társaságként működtetni. Emellett az új főigazgató feladata lesz a Pannon Park és a Biodóm fejlesztésekkel kapcsolatos beruházási munkák irányítása, a költséghatékony üzemeltetésre vonatkozó koncepció kidolgozása is. A pályázatok elbírásakor előnyt jelent a gazdasági társaság működtetésében, vagy az üzleti alapú intézmény üzemeltetésben szerzett gyakorlat, a tudományos fokozat, a kiemelkedő szakmai vagy tudományos tevékenység, és a legalább öt éves vezetői gyakorlat. A pályázat nyerteséről a Fővárosi Közgyűlés dönt. Az új főigazgató várhatóan január elsejétől töltheti be a posztot. Persányi Miklós tavasszal távozott az állatkert éléről, azóta az operatív igazgató látja el a főigazgatói feladatokat.

Forrás: MTI/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.