Pesti Srácok

Az igazságügyi miniszterhez fordult Czeglédyék szerződései miatt Budai Gyula

null

A parlamentben is téma volt Czeglédy Csaba ügyvédi kamarai tagságának felfüggesztése. Budai Gyula kormánypárti képviselő az azonnali kérdések órájában kérdezte az igazságügyi miniszter távolléte miatt Völner Pál államtitkárt arról, lehetséges-e, hogy egy felfüggesztett ügyvéd önkormányzatok képviseletét lássa el. Mint ismert, a 2019-es önkormányzati választások után Erzsébetváros és Újbuda DK-s polgármestere is milliós szerződéseket kötött a Czeglédy és Társa Ügyvédi Irodával. Czeglédy pedig a felfüggesztése után tudatta, hogy a tudását nem lehet felfüggeszteni, és megbízásaikat ezután is ellátják, csak majd ő személy szerint nem állhat ott a perekben a bíróságokon. Völner Pál igazságügyi államtitkár, felelevenítve Czeglédy rovott múltját, azt mondta: az ügyvéd-politikus nem kispályás, korábban is elítélték már adócsalás, okirathamisítás és más bűncselekmények miatt. A mostani büntetőeljárás hatálya alól a most már Bitcoin Pártnak is nevezhető Demokratikus Koalíció próbálta kivonni, a polgármesterek pedig busás szerződésekkel vásárolják meg a hallgatását. A kamara bölcsen döntött, ezzel átmenetileg megakadályozzák, hogy folytassa a tevékenységét.

Ma már a Vas Megyei Ügyvédi Kamara honlapján is megtalálható Czeglédy Csaba nevére rákeresve, hogy nevezett ügyvéd október 21-e óta a tevékenysége gyakorlása alól fel van függesztve. Czeglédy viszont azóta sem képes megemészteni a történteket, annak ellenére, hogy volt ideje felkészülni erre az eshetőségre. Budai Gyula ugyanis már a legújabb büntetőügyben történt vádemelés után kezdeményezte a kamaránál Czeglédy tagságának a felfüggesztését. Csakhogy két évig nem történt semmi. Czeglédy szerint azért nem, mert a kamara is mellette állt ki, ezzel is demonstrálva, mit gondolnak a büntetőügyéről. Sőt, mentelmi joga megszűnése után akként foglaltak állást, hogy új vádemelés nékül nincs büntetőügy, ezért jogalapja sincs a felfüggesztésének. Hogy most mégis megtörtént a felfüggesztése és ügyvédi munkáját nem folytathatja, szerinte a "Fidesz-kollaboráns" országos kamarai elnöknek köszönhető, akire rászólt az állampárt. Bár az első kifakadásában is megüzente: felfüggesztés ide vagy oda, a megbízásaikat a továbbiakban is el fogják látni. Abból pedig ugye van bőven.

A PestiSrácok azokat a szerződéseket is bemutatta korábban, amelyeket a DK-s önkormányzatok kötöttek a köztörvényes bűncselekménnyel vádolt ügyvéd és párja irodájával.

Erzsébetváros és Újbuda mellett felemlegette Varjú László képviseletét, de legutóbbi posztjában már azt is világgá kürtölte, hogy Dr. Schauta Marcell nagykanizsai önkormányzati képviselőt, a Momentum helyi elnökét is ők képviselik.

PestiSracok facebook image

írta a hétvégén Czeglédy a közösségi oldalára.

Hétfőn az országgyűlés plenáris ülésén Budai Gyula intézett azonnali kérdést Czeglédy kapcsán

– Varga Judit igazolt távolléte okán

– Völner Pálhoz, az IM államtitkárához.

– mondta a képviselő. Hozzátette: szégyenteljes, hogy az adócsaló ügyvéd irodáját közpénzből tartják el a baloldali önkormányzatok azzal, hogy milliós nagyságrendű szerződéseket kötnek vele, és nonszensz, hogy a jogállamiság mellett naponta lándzsát törő baloldal továbbra is pátyolgatja azt a Czeglédyt, aki az állam mellett a társadalom legvédtelenebb csoportjait is megkárosította. Budai Gyula arra volt kíváncsi, hogy elláthatja-e az önkormányzatok képviseletét és felfüggesztett ügyvéd.

Válaszában Völner Pál államtitkár is méltatta a Vas Megyei Ügyvédi Kamara döntését. Mint mondta, ez a döntés egyértelműen azt hozza magával, hogy Czeglédy sem az önkormányzatoknál, sem más területen nem végezhet ügyvédi tevékenységet, annak ugyanis feltétele az akadálytalan kamarai tagság.

– idézte fel Czeglédy bűnlajstromát a miniszterhelyettes. Megjegyezte, hogy Czeglédy ilyen háttérrel még folyamatosan provokációkat is végrehajt, méghozzá a Bitcoin Pártnak is nevezhető Demokratikus Koalíció segítségével.

– jelentette ki az államtitkár, utalva a kamarai felfüggesztésre.

Budai Gyula viszonválaszában részletesen felsorolta azokat a szerződéseket, amelyek által közpénzből finanszírozzák baloldali politikusok költségvetési csalással vádolt társukat. A Niedermüller Péter vezette VII. kerületi önkormányzat két megbízási szerződést kötött Czeglédyvel 500 000 forint + áfa, továbbá 1,5 millió forint + áfa összegben. A László Imre vezette XI. kerületi önkormányzat szintén két szerződést kötött Czeglédyvel 500 000 forint + áfa, továbbá 600 000 forint + áfa összegben. Szintén a XI. kerületi önkormányzathoz tartozó Média 11. Kft. kötött megbízási szerződést Czeglédyvel, havi 200 000 forint + áfa összegben. Czeglédy látja el Varjú László vádlott DK-s képviselő védelmét is.

Völner Pál megjegyezte, hogy ezek közül a Niedermüller által kötött szerződésekről a kormányhivatal azt is megállapította, hogy törvénysértő módon kötött megállapodások, mégis újrakötötték őket és ma is érvényben vannak. Az államtitkár emlékeztetett: Niedermüller Péter még az önkormányzati választások kampányában azt mondta, nem fogja megengedni, hogy az általa vezett önkormányzatban bárki lopjon, vagy bármilyen törvénytelenséget elkövessen.

– jegyezte meg a miniszterhelyettes.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.