Pesti Srácok

Elege lett a Lenin nevét viselő utcatáblákból a győri polgármesternek, ezért leszedte azokat (Videó!)

Győr városa ismét reflektorfénybe került. Az országos figyelmet ezúttal a polgármester karakán „lenintelenítő” akciója váltotta ki. Dézsi Csaba András saját kezűleg távolította el az utolsó kint felejtett Lenin utca-táblákat. Mint ismert: hét éve tiltja a törvény, hogy Magyarországon közterület, közintézmény, sajtótermék, cég és egyesület olyan személy nevét viselje, aki XX. századi önkényuralmi rendszerek megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában vezető szerepet töltött be. Úgy tűnik, az eltelt években nem mindenhol sikerült végrehajtani a törvényi előírást és a mai napig 500 településen mintegy 700 olyan utcanévvel találkozhatunk, melyek a diktatúrák vezéralakjainak és kiszolgálóinak nevét viselik. Több önkormányzat próbálta megkerülni a jogszabályt vagy megvétózni azt, így ne csodálkozzunk, ha Zalka Máté vagy éppen Ságvári Endre utcanévvel találkozunk. A Magyar Patrióták Közössége tavaly több ezer aláírást gyűjtött össze a kommunista örökséget hordozó utca- és közterületnevek megváltoztatása érdekében. Ezeket a Miniszterelnökséget vezető miniszternek adták át, hogy a fővárosi és megyei kormányhivatalok irányítójaként lépjen fel a törvény érvényre juttatásáért.

Azt gondolnánk, hogy Lenin utca elnevezéssel már nem találkozhatunk az ország egyetlen településén sem, ami hivatalosan, a dokumentációk szerint így is van. Azonban előfordulhat, hogy az utcanévtáblákat elfelejtették levenni. Ez történt Győrben is, ahol éppen a sétálóutcán éktelenkedett a vörös diktátor neve. Dézsi Csaba András október 23-án véste le a Baross utcai épületről a táblát, majd a „lenintelenítést” két másik is követte.

Győr polgármestere a PestiSrácok.hu-nak adott interjúban azt mondta:

PestiSracok facebook image

Sokak szerint a tábla levésése szimbólum, és a polgármester valójában a kommunista rezsim maradványainak felszámolásába kezdett. A „lenintelenítésen” túl Dézsi professzorral olyan aktuális és hasonlóan nagy vihart kavart témákról is beszélgettünk, mint a szocialista műremek színházépület lebontásának terve, vagy a "lex Dézsi"- törvény, amelynek hála a kardiológus professzor a főállású polgármesterkedés mellett rendszeresen életeket is menthet. A beszélgetés további témáit következő riportjainkban láthatják.

Vezető kép: Facebook/Dézsi Csaba András

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.