Pesti Srácok

Megtagadták Soros Györgyöt a Polbeat Pankráció baloldali megmondói – Szarvas Szilveszter vezette a vitát Lánczi Tamással, Törcsi Péterrel, Nagy Attila Tiborral és Nagy Józseffel (Videó)

Megtagadták Soros Györgyöt a Polbeat Pankráció baloldali megmondói, amikor a milliárdos spekuláns befolyását és ártó szándékait Nagy József és Nagy Attila Tibor is negligálta. A műsorban azt is megvitatták, hogy Gyurcsány egy interjúban teljesen egyértelműen az ellenzék vezetőjeként szólalt meg, sőt, azt is elismerte, hogy az ellenzéki kormány névsorán töri a fejét.

A Polbeat Pankrációban Nagy József és Nagy Attila Tibor is elismerte, hogy Orbán Viktor győzelmet aratott az uniós csúcson. Nagy József, a 24.hu újságírója a Soros-kérdésre azt válaszolta Lánczi Tamásnak és Törcsi Péternek, hogy 90 éves öregemberről beszélünk, lassan a saját wc-jére sem tud önállóan kimenni. Lánczi Tamás erre úgy reflektált, hogy reméli, Nagy József ezen mondatát nem hallotta meg Soros György, aki jár-kel a világban és mindenhol ártani szeretne.

– hangzott el a Polbeat Pankrációban, amelyre Nagy Józsefék változatlanul azt hangoztatták, hogy Sorosnak nincsen befolyása az unióban és a politikában.

PestiSracok facebook image

– mondták Lánczi Tamásék, és felidézték: Soros évente 300 milliárd forintnyi pénzt költ el Európában, hogy szándékai szerint alakuljanak a dolgok; a spekuláns soha nem épít, mindig, mindenhol rombol.

Polbeat Pankráció minden kedden este tízkor a PestiTV műsorán. Az adás fogható bárhol az országban előfizetés nélkül egy egyszerű, kisméretű digitális antennával, illetve elérhető a legtöbb szolgáltató alapcsomagjában, és még műholdról is. A műsorok röviddel az adás után a pestitv.pestisracok.hu oldalon nézhetőek vissza! Kövesse a PestiTV Facebook- és Instagram-oldalát, TikTok-fiókját is!

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.