Pesti Srácok

Szegény Momentumot még a Puzsér is húzza (Videó!)

Emlékeztetőnek szánt kis videóval örvendeztette a rövid emlékezetűek nem elhanyagolható lélekszámú táborát Puzsér Róbert, aki ezúttal egy tőle szokatlan megoldással – csendben maradt – mutatta be azt, hogy a Momentum nevezetű társaság, annak vezetése mennyire is hű a párt elveihez, mekkora kontraszt van az akár időben egymást rövid idő alatt követő nyilatkozataikban. A kevesebb, mint két perces kisfilm ugyan nem tartalmazza a borítékolhatóan egész földi pályafutása alatt permanens identitáskeresésben szenvedő házmester, Fekete-Győr András politikai munkásságának összes emlékezetes mozzanatát, mégis remek jellemrajzot ad arról a csapatról, akik bármilyen helyzetben képesek tökön rúgni magukat úgy is, hogy ebbe a hangos hölgykoszorú is beletartozik. Reggelünket bearanyozta a videó alatt az egyik hozzászóló, aki azt írta: elképesztő, hogy lehet egy párt elnöke valaki úgy, hogy nehezen menne át egy mekis felvételin is.

Van, amikor érdemes csendben maradni – gondolhatta Puzsér Róbert (biztosan nem gondolt ilyet – a szerk.), amikor összeállította azt a kis videót, amely kommentár nélkül is remekül bemutatja, hogy Fekete-Győr András csapata az utóbbi esztendőkben miképp jutott el az ellenzéki összefogás kategorikus elutasításától annak követeléséig, majd tette/teszi ezt azóta is folyamatosan. Az „A Momentum Mozgalom átváltozása” nevet viselő videóból ugyanakkor fájóan hiányoznak az olyan szívhez szóló momentumos üzenetek, mint amikor egy éve, karácsony előtt Fegyőr arra kérte híveit, hogy haragítsák magukra nagyszüleiket, keverjék össze a csatornákat a grószmutterék tévéjén, vagy az a rendkívüli politikai érzékről tanúskodó találkozó, amikor a nyaralásban alaposan megfáradt Gyurcsány térdeltette meg unottan a Momentum vezetőjét Tihanyban. Reggelünket bearanyozta a videó alatt az egyik hozzászóló, aki azt írta: elképesztő, hogy lehet egy párt elnöke valaki úgy, hogy nehezen menne át egy mekis felvételin is.

Forrás, videó: Youtube; Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.