Pesti Srácok

Gyurcsány a főnök, Fekete-Győr a naiva

Gyurcsány a főnök, Fekete-Győr a naiva

Gyurcsány Ferenc megígérte Fekete-Győr Andrásnak, hogy nem vállal közjogi tisztséget, a Momentum elnöke pedig fellélegzett, hogy a DK elnöke nem akar az ellenzék főnöke lenni. Amennyiben Fekete-Győr ennyire naiv hülye, akkor a dörzsölt Gyurcsány annyiszor fogja még átverni és zsebrevágni, ahányszor nem szégyelli, márpedig a volt miniszterelnök ilyen téren sem szégyenlős. Másrészt egészen szürreális, mégsem teljesen valóságtól elrugaszkodott az a rémkép, amint például egy EU-csúcson még a legtapasztalatlanabb, sótlan bürokrata-miniszterelnökök is agyoncsicskáztatják ezt a szegény fiút, aki Magyarország miniszterelnökeként próbál ott nem nekimenni az üvegajtónak.

Az utóbbi három országgyűlési választást kétharmaddal nyerte a Fidesz-KDNP. Ennek két fő oka van: a kormányzás minősége és Gyurcsány Ferenc. Sosem látott foglalkoztatottság mellett meredeken emelkednek a bérek Magyarországon, az átlagos vásárlóerő immár felülmúlta az eddig a modern kori csúcsunknak számító korai '70-es éveket – nem beszélve arról, hogy ugyanaz a vásárlóerő mennyivel magasabb életszínvonalat jelent a mai választék mellett, mint ötven évvel ezelőtt. Ezzel párhuzamosan drámai mértékben csökken a szegénység mértéke; ma már csak bő harmadannyian élnek igazán nehéz körülmények között, mint amikor a jobboldal átvette a kormányzást. Még ezeknél is fontosabb, hogy a kormány az elképesztő európai uniós politikai és pénzügyi nyomásgyakorlás, fenyegetőzés ellenére, öt éve szilárdan kitart a közel-keleti és afrikai lakosság bevándoroltatása ellen. Ne feledjük, hogy a kötelező betelepítést több magyar utasította el, mint ahányan támogatták az uniós csatlakozásunkat! A nyílttársadalmi erők nem győznek értetlenkedni a Fidesz óriási népszerűségén, pedig aki nem a baloldali heccmédia hangulatkeltése alapján szavaz, hanem a saját élete alapján, az a fentieket veszi figyelembe.

Pusztán a jó kormányzás azonban nem lett volna elég ennyire komoly és ilyen hosszan kitartó Fidesz-fölényre. Ahhoz az is kellett és kell, hogy a másik választási lehetőség Gyurcsány Ferenc legyen. Az ország lélekszámához képest nagyon kevés embert vertek meg, és még kevesebbnek lőtték ki a szemét Gyurcsány azonosító nélküli végrehajtói 2006 őszén. A történtek a közvetlen elszenvedőkön túl is sokakat felháborítottak, de jóval többen vannak azok, akiknek a Gyurcsány-kormányok az életszínvonalát taposták le a sárba. Ez valóban tömegeket érintett súlyosan. Az a 3,5 millió szegény, akiket máig az Orbán-kormány fejére olvasnak a baloldali politikusok, megmondóemberek és a nyílttársadalmi sajtó, valóban itt volt 2010-ben. Őket a Gyurcsány- és Bajnai-kormányok „állították elő”, a jobboldali kormány pedig megörökölte ezt a helyzetet, de mára hozzávetőleg 1,3 millióra mérsékelte a számukat. Mindezek együtt teszik Gyurcsányt tökéletes ellenféllé, akire még egy évtized múltán is nagyon sokan, nagyon jól emlékeznek, miért nem szabad a kormányrúd közelébe engedni.

A démon

PestiSracok facebook image

A baloldali pártoknak persze elvi síkon semmi bajuk Gyurcsánnyal, hiszen hatalomba kerülve ők is ugyanazt csinálnák, amit ő, és amit minden baloldali vezetés csinált mindig: lerohasztanák az országot, és kemény kézzel letörnék az elégedetlenkedést. Az ő bajuk az, hogy Gyurcsány szavazóira szükségük van a hatalomszerzés reményéhez, a volt miniszterelnök személye viszont gátolja őket, hiszen ő a velünk élő mementó, egy két lábon járó vádbeszéd a baloldali rémkormányzás ellen. Mindenkit összegyurcsányoz, aki érintkezésbe kerül vele, és hiába hozza a néhány százezernyi megbabonázott szavazóját, ha másokat viszont éppen ő riaszt el.

Új Magyarország – így nevezték el 2006-ban az ország eladósítását és a lakosság elszegényítését. Fotó: MTI/Kovács Attila

Aki nem kíván gazdasági összeomlást, végzetes eladósodást és újabban fekete-afrikai meg arab bevándorlók tömegeit Magyarországnak, illetve súlyos életszínvonal-zuhanást saját magának, az bizony nem szavaz Gyurcsányra, se azokra, akikkel egy táborban van. Ezzel a démonnal küzdött 2010-ben és 2014-ben az MSZP, és ezt próbálta 2018-ban az összes ellenzéki párt sután kikerülni. A Jobbiknak nagyjából sikerült is megúsznia a kalandot, ám amióta mégis Fletó ölébe ugrott a párt, azóta lassan el is nyeli az a halálos ölelés.

„Gyurcsány Ferenc megígérte” :))

Rajtuk kívül még a Momentum úszta meg azáltal, hogy nem vált országos tényezővé a 2018-as választáson, a démontól azonban nem lehet szabadulni: Donáth Anna, a Momentum üdvöskéje már úgy szerepel címlapon Gyurcsány feleségével, Dobrev Klárával, mintha az anyukájával fényképezkedett volna, Fekete-Győr András pedig egyre kétségbeesettebben próbálja letörölni magáról az összegyurcsányozottságot. Előbb álbalhét kerekített, hogy kamaszos daccal beszólhasson a DK elnökének, aztán meg kijelentette, hogy Gyurcsány Ferenc nem fog közjogi tisztséget viselni a jövőben.

– nyilatkozta a Momentum csillogó szemű, de kevésbé csillogó agyú elnöke a Blikknek. Gyurcsány azt mondta, ez a szegény pára meg elégedetten felsóhajtott. Számos megszólalásából – az atomerőműnek hitt napkollektoroktól a kötelező betelepítést ellenzők számára javasolt váltságdíjon át az ajándék bulipénznek szánt diákhitelig – persze tudható már, hogy Fekete-Győr finoman szólva nem a legélesebb kés a fiókban. Valamilyen médiamegfontolásból őt castingolták ki a menedzserek a Momentum élére, de még ebben a korlátolt minőségű csipetcsapatban sem kéne sokáig keresgélnünk, hogy András az elnökségbe se férjen be, ha ész alapján osztanák ki a helyeket.

Ő lesz a főnök

Amennyiben Fekete-Győr ennyire naiv hülye, akkor a dörzsölt Gyurcsány annyiszor fogja még átverni és zsebrevágni, ahányszor nem szégyelli, márpedig a volt miniszterelnök ilyen téren sem szégyenlős. Másrészt egészen szürreális, mégsem teljesen valóságtól elrugaszkodott az a rémkép, amint például egy EU-csúcson még a legtapasztalatlanabb, sótlan bürokrata-miniszterelnökök is agyoncsicskáztatják ezt a szegény fiút, aki Magyarország miniszterelnökeként próbál ott nem nekimenni az üvegajtónak. Ha viszont Fekete-Győr tudatosan állt be Gyurcsány szolgálatába szárnysegédnek, azzal meg mindaz a probléma, ami a cikk második bekezdésében olvasható a 2004–09 közti, legendás időszakról.

És mit mond maga a főhős, az élő legenda a saját tervezett szerepvállalásáról? Ezt:

https://youtu.be/uRpK5MNYoCs?t=285

Vagyis két dolgot mondott Gyurcsány Ferenc. Azt mondta, hogy ő lesz a főnök, és azt, hogy nem kell félni, nem fog fájni.

2006-ban, amikor az egész világgazdaság óriási konjunktúrában volt, Magyarországon viszont addigra minden pénzt szétlopott és elherdált az MSZP–SZDSZ-kormány, Gyurcsány nagyon kemény megszorításokat jelentett be június 10-én. Drasztikusan megemelték a gáz és a villany árát, megemelték a jövedéki adót, az áfát, a vállalkozói adót és a járulékokat. Ezt az intézkedést vezette fel azzal Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök, hogy „nem kell félni, nem fog fájni”.

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.