Pesti Srácok

Deutsch Tamás a Politikai Hobbistában: az Európai Néppárt sikertelen törpepártok hálójában vergődik (VIDEÓ)

Deutsch Tamás, az Európai Néppárt némaságra ítélt képviselője ült be a Politikai Hobbista műsorába, hogy alkalma nyíljon önkritikát gyakorolni és bocsánatot kérni a néppárttól. Mint politikai kispadra ültetésével kapcsolatban a politikus megjegyezte, lényegében azt kellene most hangoztatnia, hogy nem szereti a szörnyű politikát, mert az emberek elmondják a véleményüket, több embernek ráadásul többféle véleménye lehet, ez pedig összeegyeztethetetlen a néppárt jelenlegi elképzeléseivel. Az EP-képviselő az Európai Néppárttal kapcsolatban elmondta: lényegében tucatnyi olyan törpepárt befolyása alá került, amelyek a sikertelenséget, lúzerséget tekintik néppárti erénynek, ugyanakkor szívesen kacsingatnak a liberális, baloldali pártok irányába.

A fideszes néppárti képviselő a műsorban arról is beszélt: az európai politika jelenleg olyan, mint Franciaország a Bourbon-korban, amikor a diplomáciában szokás volt egymást szemben halomra dicsérni, miközben a háta mögött mindenki kereste a lehetőséget, hogy a legbrutálisabb, gyalázatosabb módon járassa le politikai ellenfeleit. Deutsch Tamás kitért arra: bár véleménye szerint a németek nem szorulnak a védelmére, de azért annyi kijelenthető, a jobboldali CDU–CSU-koalíció évek óta a német Gyurcsány Ferenc, Fekete-Győr András és hasonló politikusok párjaival kénytelen szövetségben kormányozni, mivel nem érnek el megfelelő arányú választási sikert, ez pedig rányomja a bélyegét a lehetőségeikre és kommunikációjukra is. A német példából kiindulva kiemelte: gyakorlatilag egész Nyugat-Európában a farok csóválja a kutyát, az Európai Néppártban is nagy számban képviseltetik magukat olyan törpepártok, akik óriási zsarolási potenciállal rendelkeznek. Az EP-képviselő úgy fogalmazott:

Mint kifejtette, a sikeres pártokon kvázi számon kérik a kétszámjegyű választási sikert, azt hangoztatva:

PestiSracok facebook image

Deutsch Tamás a műsorban kitért arra, hogy Franciaországban szilveszter éjszakáján 861 autót gyújtottak fel, amelyet a média úgy tálalt sikerként, hogy az előző években 1500 körüli volt ez a szám. Ráadásul a belügyminiszter azért nem merte nyilvánosságra hozni a statisztikai adatokat megyei bontásban, mert akkor verseny alakult volna ki az egyes vidékek között. A politikus feltette a kérdést:

Az EP-képviselő kiemelte: az elmúlt 100–150 esztendőben Európa ereje és sikere mindig abban rejlett, hogy sokféleségét érdemi módon volt képes kamatoztatni, ahogy azt az unió jelmondata is sugallja. Úgy vélte, akkor lesz baj, ha olyanná válik Európa, hogy Közép-Európa egy egyre szűkülő területen képes lesz fenntartani a sokszínűséget, előre fog jutni, miközben Nyugat-Európa hiába lesz gazdasági értelemben előnyben, ha a hétköznapi élet, az életminőség szempontjából nem. Deutsch Tamás úgy fogalmazott:

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."