Pesti Srácok

Orbán: Magyarországon is ismerjük azt, ami Amerikában történt, a parlamenttel szemben is léptek már fel erőszakkal csoportok, köztük baloldali politikusok

null

A miniszterelnök ismét szokásos péntek reggeli interjút adott a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának. Orbán Viktor beszélt a járvány hazai alakulásáról, arról hogy mikor érkezhet következő vakcinaszállítmány hazánkba és a legfrissebb bel- és külpolitikai kérdésekről. A kormányfő ismertette, hogy a korlátozásokat február 1-ig meghosszabbították, így marad a digitális oktatás is. A gazdasággal kapcsolatban Orbán Viktor úgy fogalmazott, hogy nemcsak visszaállítjuk a munkahelyek számát, hanem többet fogunk teremteni, mint amennyit a vírus tönkretett. A miniszterelnök részvétet nyilvánított a Capitolium ostromában meghaltak családjainak. Azt mondta ezzel kapcsolatban, hogy nem szeretjük, ha bennünket minősítenek, ezért mi sem minősítünk másokat. Hangsúlyozta: Magyarországon is ismerjük azt, ami Amerikában történt, a parlamenttel szemben is léptek fel erőszakkal csoportok, köztük baloldali politikusok is.

A miniszterelnök az operatív törzs üléséről érkezett a Kossuth Rádió stúdiójába. Már több, mint 40 ezer egészségügyi dolgozót oltottak be a miniszterelnök tájékoztatása szerint, így már elkezdhették oltani az idősotthonokban dolgozókat és a lakókat. Állítása szerint 80 ezer fő beoltására elég vakcina érkezett, a korlátozásokat pedig február 1-ig fenntartják.

– fogalmazott.

PestiSracok facebook image

Karnyújtásnyira a győzelem

A kormányfő beszélt arról is, hogy az egészségügyi dolgozók körében eleinte kezdetben nagy volt a fenntartás az oltással szemben, ám ez folyamatosan csökken. Orbán Viktor bejelentette: ő is beoltatja magát, amikor az oltási tervben sorra kerül. Orbán Viktor azt mondta, hogy a magyar válságkezelés más, mint a nyugat-európai, ahol gyakran változnak a szabályok; Magyarországon ezzel szemben kiszámítható rendszer van. Ismertette a miniszterelnök az operatív törzs reggeli adatait, amelyek szerint kórházban jelenleg a koronavírus miatt 5297 embert kezelnek, lélegeztetőgépen 372 ember van, 2907 új fertőzöttet azonosítottak az elmúlt 24 órában és 115-en haltak meg. Orbán Viktor úgy látja, hogy a 2020 és a 2019-es évek halálozási adatainak különbsége adja a koronavírus miatt meghaltak számát. Ezek alapján Magyarország jobban teljesített, mint Belgium, Spanyolország, Hollandia, Svédország.

– mondta Orbán Viktor, aki azzal folytatta: gratulálhatunk a briteknek, akik több embert oltottak be, mint az unióban. A miniszterelnök azt mondta, hogy azokat kell elsőként beoltani, akik a leginkább ki vannak téve a vírusnak, az oltási terv is ennek megfelelő. Azt mondta, hogy ezért első helyre a leginkább veszélyeztetetteket kell helyezni. Orbán Viktor megismételte, hogy vigyázni kell, mert mindenkit nem lehet egyelőre beoltani, ezért kell továbbra is betartani a szabályokat. A kormányfő kiemelte az egészségügyben dolgozók rendkívüli munkáját.

– közölte a miniszterelnök, aki szerint a magyarok nem boldogok a szigorú korlátozó intézkedések miatt, azonban belátják, hogy összefogásra van szükség ebben az időben; elismerésre méltó az ország küzdése. Orbán Viktor kijelentette, hogy ha várunk, fennmarad a jelenleg is tapasztalható kiszolgáltatott helyzet, ezért kell tárgyalni a keleti országokkal is a vakcinával kapcsolatban. Azt mondta a miniszterelnök, hogy az országok ahelyett, hogy saját maguk szerezték volna be a vakcinákat, az uniós országok ezt Brüsszelre bízták, ezért áll most jobban Nagy-Britannia.

– mondta. A miniszterelnök kijelentette, hogy ideje többségét a vírus foglalja le, de a gazdaságra is figyelni kell. Úgy fogalmazott, hogy több tucat olyan gazdasági intézkedést hoztak, amelyek működnek. Orbán Viktor szerint az elvesztett munkahelyek száma 26 ezer, majdnem 4,5 millió ember dolgozik. Ez mutatja a válság kezelésének a sikerességét. Nagyon kevés olyan ország van, amely 4,5 millió munkahelyből 26 ezret veszített el.

– közölte a miniszterelnök, aki azt akarja, hogy kiemelkedően jó év legyen a 2021-es, és úgy jöjjünk ki a gazdasági válságból, hogy meg tudjunk előzni olyan országokat, amelyek előttünk voltak. Orbán Viktor elmondta: a fő irány – amellett, hogy a bértámogatásokat sem hanyagolják el – a beruházások támogatása, mert munkahelyek beruházásokból vannak; a vállalatok azok, akik munkát adnak az embereknek.

– jelentette ki Orbán Viktor, aki szerint az eredményesség mértékét befolyásolja, hogy mikor lehet feloldani a korlátozásokat, amely a vakcinával függ össze.

Ismerjük azt, ami Amerikában történt

A miniszterelnök részvétet nyilvánított a Capitolium ostromában meghaltak családjainak. Azt mondta ezzel kapcsolatban, hogy nem szeretjük, ha bennünket minősítenek, ezért mi sem minősítünk másokat.

közölte a kormányfő, aki felidézte: Magyarországon is ismerjük azt, ami Amerikában történt, a parlamenttel szemben is léptek fel erőszakkal csoportok, köztük baloldali politikusok is.

– húzta alá a miniszterelnök.

Orbán Viktor ezután beszélt még a vakcinákról: úgy fogalmazott, hogy van egy menetrend, hogy melyik hónapban melyik gyártó mennyi vakcinát szállít, azonban ezek nagyon kicsi számok. Úgy fogalmazott, hogy ha csak a nyugati vakcinákra támaszkodunk, akkor több hónapig kell még a korlátozásokat fenntartani; akkor lehet felgyorsítani a folyamatot, ha sikerül beszerezni máshol kipróbált, biztonságos vakcinát.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.