Pesti Srácok

Áll a bál a veszprémi baloldalon, miután a DK egy helyi ügyvéd miatt ejtette régi erős emberét

Áll a bál a veszprémi baloldalon, miután a DK egy helyi ügyvéd miatt ejtette régi erős emberét

Lecseréli régi erős emberét Gyurcsány pártja Veszprémben, ráadásul úgy, hogy a DK városi tagságát erről még csak meg sem kérdezték – tudta meg a PestiSrácok.hu. Információink szerint a központban döntötték el, hogy Katanics Sándor helyett egy, a közéletben, politikában ismeretlen ügyvédet indítanak az előválasztáson. Az lehetett a döntő, hogy az ügyvéd úr állítólag jó kapcsolatot ápol Varju Lászlóval. A történtek után Katanics Sándor – aki egyébként Veszprémben több évtizede aktív tagja a baloldalnak, volt már országgyűlési képviselő, jelenleg pedig önkormányzati képviselő – lemondott a választókerületi elnöki posztjáról is. Katanics portálunknak azt mondta, az ügyet a Demokratikus Koalíció belügyének tekinti, ezért arról bővebben nyilatkozni nem akart. Annyit megerősített, hogy valóban nem ő lesz a jelölt, és a jövőben választókerületi elnök sem lesz. Ez utóbbit azzal indokolta, hogy nem tudott volna jelöltként ajánlani a tagságnak egy olyan embert, akit nem ismer, ezért a felelősséget is azoknak kell vállalniuk, akik ezt eldöntötték, az pedig az országos elnökség.

Egy meggyőződéses baloldali ember, a Demokratikus Koalíció egyik veszprémi tagja küldte el portálunknak – inkognitót kérve – Katanics Sándornak, a DK veszprémi választókerületi elnökének úgymond elköszönő levelét, ahogy fogalmazott, "utolsó utáni levelét". Informátorunk azt mondta, elkeserítő és megdöbbentő, hogy a DK vezetése ennyire semmibe vegye a vidéki tagságát, akik nélkül egyébként sehol sem lennének. Emlékeztetett, hogy Katanics Sándor töretlenül mindig ott állt Gyurcsány Ferenc mellett, az úgynevezett nehéz időkben is, akkor is, amikor politikai karrierje megtörni látszott, és végigcsinálta helyben azokat az időszakokat is, amikor a baloldal szinte mérhetetlen volt a városban, illetve a választókerületben. Úgy fogalmazott: most egyszerűen ejtik, mert jött egy új ember, aki jobban fekszik Varju Laciéknál? Hát gratulálok! – mondta a nő, majd azt is megjegyezte: ő maga is fontolóra veszi, hogy maradjon-e egy ilyen pártban, amely ennyire hálátlan a kitartó régi embereivel.

(Mint ismert, Varju László Gyurcsány erős embere, újpesti helytartója. A DK elnökével való viszonyára, annak eredetéra Dézsi Zoltán riportja világít rá, amely itt olvasható. A KISZ-vagyon átmentési történetének központi szereplői Gyurcsány, Varju László, Kiss Péter és a KISZ-es Nagy Imre voltak.)

Katanics Sándor levelét a DK választókerületi tagságának küldte el. Azt írja benne, szeretné, ha tőle tudnák meg, hogy nem ő lesz a párt jelöltje az előválasztáson, "ha egyáltalán lesz olyan".

PestiSracok facebook image

– írta a veszprémi politikus. Azt is hozzátette: nem ismeri személyesen az illetőt, ezért nem tudja eldönteni, hogy jó jelölt-e.

– írta. Az ominózus levélben egyébként Katanics azt kérte, hogy mindez maradjon a veszprémi DK-n belül, amíg az országos elnökség nem teszi hivatalossá, és megjegyezte, hogy tovább dolgozik önkormányzati képviselőként, mert feladat van bőven.

Felhívtuk Katanics Sándort, aki nem cáfolta az értesülésünket, miszerint nem ő lesz a DK jelöltje. Mint mondta, a döntést az országos elnökség hozta, ahogy az a Fideszben is történik egyébként, ő pedig tudomásul vette. Bővebben nyilatkozni nem kívánt. Azt mondta, az ügyet a Demokratikus Koalíció belügyének tekinti. Arra a kérdésünkre azonban még válaszolt, hogy mi lesz a párttagságával, illetve választókerületi elnöki pozíciójával. Mint mondta, a pártból nem lép ki, az alapszervezet vezetéséről viszont valóban lemondott. Nem azért, mert megsértődött volna – külön kérte, hogy ne is sejtessünk ilyet, mert nem erről van szó.

– mondta Katanics Sándor.

Írtunk a Demokratikus Koalíció sajtóosztályának is. Azt kérdeztük, mi indokolta, hogy egy régi harcostársat ejtsenek egy egyébként a veszprémi közéletben ismeretlen ügyvédért. Igaz-e, hogy a helyi alapszervezet véleményét nem vették figyelembe a döntéskor, és ha igen, miért nem? Országos stratégia-e a vérfrissítés, hogy régi emberek helyett az országos vezetéssel jó kapcsolatot ápoló, akár párton kívüli embereket állítanak csatasorba?

Katanics Sándor 1985 óta él Veszprémben. Azóta az ország egyik legerősebb középiskolájának, a Lovassy László Gimnáziumnak a tanára, több éven át volt igazgató-helyettese, illetve igazgatója is. 1998 óta folyamatosan aktívan politizál képviselőként. Volt országgyűlési képviselő is 2006 és 2010 között, ezen kívül '98-tól önkormányzati képviselőként volt a veszprémi közgyűlés tagja, jelenleg is a kádártai-gyulafirátóti körzet megválasztott képviselője. Több civil szervezet alapítója, illetve tagja, korábban az MSZP színeiben politizált, de megalakulása óta Gyurcsány Ferenc pártjának, a DK-nak a tagja.

Fotó: vehir.hu

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.