Pesti Srácok

Bíróság elé áll a hivatalos személy elleni erőszakkal vádolt Momentum-elnök, Fekete-Győr András

Szerdán kezdődik Fekete-Győr András, a Momentum elnökének tárgyalása, akit hivatalos személy elleni erőszak bűntettével vádol az ügyészség. A vád előzménye, hogy a túlóratörvény 2018 decemberi elfogadása után az ellenzéki politikusok az utcára szólították a népet, a Kossuth téren, valamint a belváros utcáin bolyongó tömeggel az ellenzékiek el akarták hitetni, hogy közel a kormányváltás. Ebben a hangulatban hajított a vádhatóság szerint a rendőrök felé egy meggyújtott füstgránátot Fekete-Győr, aki az előkészítő ülésen ártatlannak vallotta magát, szerinte ő csak egy játékboltban kapható pirotechnikai eszközt „ejtett” két rendőrsorfal közé.

Szerda délután kezdődik a Momentum elnökének, miniszterelnök-jelöltjének tárgyalása a Pesti Központi Kerületi Bíróságon (PKKB). A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt Fekete-Győr András és momentumos politikustársa, az ex-DK-s Szarvas Koppány Bendegúz ellen még tavaly szeptemberben emelt vádat. A vádirat szerint Fekete-Győr, Szarvas és társaik a 2018 decemberi Kossuth téri tömegdemonstrációkon a Parlament épületének védelmét ellátó rendőrsorfalba különböző tárgyakat – köztük üveget és pirotechnikai eszközt – dobtak, illetve tüntetőtársaikat és a rendőröket lökdösték azért, hogy a sorfalat áttörjék.

Kormányváltó hangulatban támadt a rendőrökre

Mint arról a PestiSrácok.hu korábban beszámolt, a túlóratörvény 2018 decemberi elfogadása után az ellenzéki politikusok az utcára szólították a népet, majd hetekig tartó, eleinte több ezer embert megmozgató tüntetéssorozat kezdődött Budapesten, illetve néhány vidéki helyszínen. A Kossuth téren, valamint a belváros utcáin bolyongó tömeggel az ellenzékiek el akarták hitetni, hogy közel a kormányváltás; ebben a hangulatban támadt a rendőrökre Fekete-Győr András. A tüntetők hidakat szerettek volna foglalni, a Fidesz-székházat megtámadni; végül a Kossuth téren az Ország Karácsonyfáján álltak bosszút. A demonstrálók “pribékek, fasiszta pribékek, azok vagytok”, “rabszolgák”, “rohadt g*ci rendőrök” mellett egyéb válogatott szitkokat szórtak a munkájukat végző egyenruhásokra, emellett nem elhanyagolható károkat is okoztak. A BRFK későbbi tájékoztatása szerint ötvenegy főt állítottak elő, tizenhármat közülük őrizetbe vettek. Az összecsapásokban tizennégy rendőr megsérült, nyolc rendőrautót pedig megrongáltak a tüntetők.

PestiSracok facebook image

Fekete Győr terhére konkrétan azt róják, hogy rendőrök irányába célzottan egy meggyújtott füstgránátot hajított; “az eszköz által kibocsátott füst pedig a sorfalban lévő rendőrök látását és légzését akadályozta”. Az ügyészség végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztést indítványozott Fegyőrre.

A vádemelés hírére a momentumos politikus egy sajtótájékoztatót hívott össze, ahol arról beszélt, hogy politikai okokból kell a vádlottak padjára ülnie. Szerinte ő csupán egy játékboltban kapható pirotechnikai eszközt „ejtett” két rendőrsorfal közé. Elpanaszolta azt is,

Ügyészség: a véleménynyilvánítás szabadságába nem tartozik bele a rendőrök megdobálása

A Legfőbb Ügyészség ezek után közleményt adott ki, amiben visszautasították az ellenzéki politikus vádaskodásait. Hangsúlyozták:

A vádhatóság a járványügyi helyzetre hivatkozva tárgyalás nélküli, büntetővégzés meghozatalára irányuló eljárást kezdeményezett a bíróságnál, azonban a bíró hivatalból a tárgyalás megtartása mellett döntött. A tavaly decemberi előkészítő ülésen a Momentum-elnök nem ismerte el a bűncselekmény elkövetését. Védője három tanú személyes meghallgatására, valamint több tanú kizárására is indítványt tett az ülésen.

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.