Pesti Srácok

Ezt az évértékelőt is végigszenvedtük - Gyurcsány az armageddon filozófusa

null

A koronavírus-járvány okozta válsághelyzet ellenére ma évet értékelt Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke. Nyílt és burkolt kritikából, retorikából és gúnyból nem volt hiány. A bukott ex-miniszterelnök szombaton délután elemezte az ország helyzetét és megosztotta velős gondolatait a nagyközönséggel. Annak a közel hétezer főnek, akik online nézték a közvetítést, Gyurcsány demagóg módon, durván az érzelmeikre hatva beszélt. Szóba került a tüncikéző diákok megáldása, az úgynevezett kaszárnyafegyelem, a járvány kezelése és az is, hogy a kormány gyerekként kezeli az embereket. Gyurcsány szerint Orbán Viktor Európa bajkeverője, és még a következő neveket is szájára vette: Makovecz Imre építész, Sir David (helyesen Roger) Scruton brit filozófus, Sinkovits Imre és Zsigmond Vilmos.

Gyurcsány Ferenc szokásos nagy gesztusaival és kézmozdulataival indította beszédét, amikor katasztrófafilmekbe illő helyzethez hasonlította az ország mostani helyzetét, szerinte drámai a helyzet. Nyomatékosítva kántálta, hogy ez nem az az idő, ami egy filmhez hasonlít vagy szórakozás, hanem sok tekintetben szenvedés, munka és kitartás. A helyzet főszereplői a vírus és a védekező ember – véli Gyurcsány. Jószívűséget sugározva, hangszínét megrezegtetve leszögezte, mennyire reményednek abban, hogy a helyzet jobbra fordul (megjegyzés: miközben folyamatosan szidják a kormány járványügyi intézkedéseit).

Az érzelmekre akart hatni

A bukott ex-miniszterelnök szerint az ember leleményes, és a járványhelyzet ellenére élt tovább. Igaz, többet telefonáltak, többet néztek televíziót az emberek, és sikert arattak a különböző filmsorozatok – ahogyan ő fogalmazott –, de ott ültek a számítógépek előtt és megtanultak különböző módon ezen keresztül dolgozni.

PestiSracok facebook image

Az ország Ferije profi módon szédíti az embereket, hiszen meglovagolja a járvány okozta helyzet által előidézett lelkiállapotokat. Aki ismeri a DK-t, tudja, főleg a kádári nosztalgiában élők adják a fő bázisát, és ennek okán, ezekkel a szavakkal nehéz lenne azt gondolni, hogy nem az időseket akarja manipulálni. (Az más kérdés, hogy mennyire tart a DK attól, hogy a kormány visszaépíti a 13. havi nyugdíjat.) Nagy hatásszünetek és gesztusok közepette Gyurcsány kinyögte, hogy elveszik a bizalom a távolság révén. Az ingyenölelések ötletét hozta fel, és ezzel is azt sugallta, hogy aki magányos, annak mennyire nehéz. Párhuzamot vont a szabályok és a bizalom között, majd lefektette: több az élet, mint szabályok együttese.

Szerinte a bolygóból egy kis falu lett

Mesteri párhuzamot vont a profin manipuláló Gyurcsány: a vírus ellen összefogó országokat hasonlította az emberekhez, akiknek szintén össze kell fogniuk, ezzel is azt sugalmazva, hogy össze kell fogni az elnyomás és a mostani kormány ellen. Gyurcsány az embert egyébként egy csodához hasonlította és kiemelte, mekkora dolog az, hogy régen kihalt volna az emberiség, ha egy ilyen „vírustámadás éri”, de ehhez képest közel egy év alatt kifejlesztették a vakcinát. Nos, Gyurcsány komikus gúnnyal és mosolyogva, egy huszárvágással dobta be ezután, hogy szerint a kormány azt mondja, hogy a fránya ellenzék politikai vitát csinál még a vírushelyzetből is, de a politika a közügyek intézéséről szól.

– kérdezte meg tehát, mindvégig azt sugallva, hogy a kormány nem hallgatta meg az emberek véleményét, és a fejük felett döntött. Ehhez képest érdemes lenne felfrissítenie a memóriáját, hiszen kikérték az emberek véleményét, amikor nemzeti konzultációt hirdettek tavaly.

Az a fránya kormány nem kezelte jól a helyzetet

Gyurcsány szerint jó az, ha közéleti vita tárgya egy pandémia, de kérdés, jól kezeli-e a kormány a válsághelyzetet – tette fel a nem túl újszerű kérdést. Miközben erről beszélt, profi módon kezdte el csepegtetni és közelebb édesgetni magához az online tér közönségét olyan kifejezésekkel, mint, hogy „beszéljünk egyszerűbben”, majd kiemelte:

Komoly hatásszünetet követően azt ecsetelte, hogy az emberek nem tudják megmondani, melyik vakcinát hogyan kell előállítani, és azt sem, hogy melyik vakcina a megfelelő. Mesteri retorikai csavarral ezután az emberek gondolatait közvetítve leszögezte:szeretnék az emberek, ha beavatnák őket a dilemmákba, az elemzésekbe és adatokba – mondta, ezzel azt közvetítve, hogy az emberek nem tudják, mi vár rájuk, és mintha a kormány semmit nem közölt volna velük.

Vád: a kormány gyerekként kezeli az embereket

Amikor az országot korábban eladósító Gyurcsány nyeregbe került, évértékelőjében a családot a kormányhoz, az embereket pedig a gyerekekhez hasonlította:

Gyurcsány szerint a kormány tehát gyerekként kezeli az embereket, majd leszögezi és dühösen kijelenti:

Mintha szinte megvédelmezné az embereket a kormány álságos védelmezésétől, azt mondja, hogy az emberek azok felnőtt emberek. Pici megtorpanás után ismét a haza metaforájával élve kijelentette, mit várnak a kormánytól: partnernek tekintse az embereket. Gyurcsány Ferenc szerint itt óriási a különbség a konzervatívok és szabadelvűek között – ahogyan ő fogalmazott –, hiszen ők nem felülről lefelé néznek, nem uralkodnak, nem paternalisták és nem gondolják azt, hogy ezeket a közösségeket kiválasztott vezetőknek kell uralniuk.

Az időseket és a legfiatalabbakat akarja megnyerni magának, ha már a törekvö középréteg átlát rajta Fotó: PS/Horváth Péter Gyula

Kaszárnyafegyelmet tart a kormány

Némi képzavar és hatásszünet után a bukott miniszterelnök hozzátette, hogy valami azért kiderült, miszerint hamis mítosz dőlt le.

Érdekes, hogy az ellenzék alkalmatlanságát mindenféle váddal akarja elfedni vagy elterelni róla a figyelmet. Gyurcsány szerint „kaszárnyafegyelmet” tart a kormány, ami nem egyenlő a kormányzással. Úgy véli, hogy a saját pártjukban, hatalmi gépezetükben választanak egy ellenséget és odadobják koncnak, hogy azzal legyenek az emberek elfoglalva, és közben az ország valóságos működtetése, a közjó szolgálata elmarad. Nos, úgy tűnik az országot korábban a csőd szélére sodró Gyurcsány emlékezetével komoly gondok lehetnek, mert szerinte

Szerinte az a baj, hogy a mostani ellenség nem egy kreált és vélt ellenség, hanem maga a valóság, amely vereséget mért a magyar kormányra. Kevesebb abszurdabb gondolat is elhagyhatta volna a bukott ex-miniszterelnök száját, de szerinte ez a helyzet. Leszögezte: elszokott a kormány a valóságos megoldásoktól, és amikor erre lett volna szükség, elbuktak.

Ne a miniszter mondja meg, ki, mivel oltassa be magát

Gyurcsány virológusnak képzelve magát azon lamentált, hogy az emberek beoltassák-e magukat és ha igen, mivel. Hangsúlyozta, hogy minden világos, és az a felelős megoldás, ha mindenki beoltatja magát. Arra a kérdésre, hogy mivel oltassák be magukat az emberek, azt mondta: erre ott van az európai szakhatóság, amely eldönti, hogy egy adott vakcinát engedélyeznek-e vagy sem. A lázítás és a pánikkeltés ezúttal sem maradt el: szerinte csak olyan vakcinával kell beoltatniuk magukat az embereknek, amit az európai unió szakhatósága engedélyezett, nem azt, amit a magyar külügyminiszter engedélyezett. Azt azért még odavetette, hogy az orosz és a kínai vakcina is mindegy neki, ha az jó, csak engedélyezzék. A lényeg, hogy addig viszont nem nagyon kellene azzal oltani. A korábbi „tesztelést, tesztelést, tesztelést” mantra után most bedobta az „oltatni, oltatni, oltatni” mantrát.

Áldást kért a tüncikéző SZFE-s diákokra

Gyurcsány szerint a kormány részéről egy úgynevezett szellemi hatalomátvétel zajlik, ami kezdődött a tudományos akadémiával, a CEU-val, és most az egyetemek elfoglalásával folytatódik. Az egyetemek modellváltása az egyetemek privatizálását jelenti, azaz a nemzeti felsőoktatási vagyon ellenérték nélküli magánkézbe adása a kormányhoz közel álló emberek részére. Megfogalmazása szerint a cél a sokszínűség megszüntetése. Szerinte szellemi börtönné akarják változtatni az egyetemeket, amiket odaadnak pár embernek ellenérték nélkül. Képzetei szerint a felsőoktatás közös nemzeti létezésünk egy fontos darabja, amely így kikerül a demokratikus ellenőrzés alól. Úgy véli, dráma van, és felteszi a kérdést: mi van Orbán fejében? Gyurcsány szerint az egyetem a szellemi vita terepe, de a kormányfő a „szellemi kaszárnyát” szereti. A szabad szellem az mindig kritikus volt, és elmélázott a szerinte lázadó szabadszelleműekről: Makovecz Imre építész, Sir David (helyesen Roger!!! – a szerk.) Scruton brit filozófus, Sinkovits Imre és Zsigmond Vilmos is ilyenek voltak – véli. Gyurcsány szerint a miniszterelnök szellemi polgárháborút kényszerít az emberekre. Az SZFE-s tüntető diákokat is megdícsérte, mert a kiállás miatt szerinte példaképek lehetnek, majd, mint egy lelkész, azt mondta: legyenek áldottak.

Gyurcsány a kormány intézkedéseit is kritizálta. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

A kormány a múltban él

Álszent módon parolázott tovább, ahol egy kis történelmi vonalat is behozott a zavaros sztorijába. Az ország a múlt kereszttüzében áll, a múlt vitáinak fogságában toporgunk, miközben egy új világ kopogtat az ajtón. Az ország erre nincs kész, mert mindennapjai a történelmi drámákról szólnak. Kerek-perec kimondja és azzal vádolja a kormányt, hogy a múlt fogságában él. Szerinte az a baj, ha valakiknek a megmaradás az a múlt sebeinek gyógyítása, a múlt örökségének továbbvitele, és a siker az a mai nap cselekvésén, a holnapra való felkészülésen múlik. Azért azt is hozzáteszi, hogy a múlttal már eleget foglalkoztunk – aminek ő biztosan örülne is –, és a jövővel kell foglalkozni.

Betámadta a nemzeti közösséget is

Elmaradhatatlan téma is ékesítette beszédét: elkezdte kritizálni a nemzeti közösséget, mert szerinte az erre való hivatkozás nem menthet fel a bűnök alól, és az nem szolgálat, ha valaki lop. Az bűn, ha valaki polgártársait, az azonos nemzethez tartozókat fenyegeti és urizál. Szerinte ezeket a bűnöket palástolják a hazaszeretet magasztos fogalmával, szándékával. Természetesen a pszichológiai hadviselés sem maradhatott el: az emberek többsége boldog akar lenni, és ehhez szabadságra van szükségük – véli Gyurcsány. Szerinte nincs felhatalmazása a közhatalomnak arra, hogy ki, kit, hogyan szeret.

– vetette oda durván. Nagyon durván érzékenyít és ferdít, hiszen a lengyel kormány abortusszal kapcsolatos döntését rá akarja húzni a magyar kormányra.

– teszi fel a kérdést ezzel kapcsolatban.

Démonizálja a hazai politikai viszonyokat

Gyurcsány cinikusan fogalmazva elmondta, hogy Orbán Viktor és kormánya jó kapcsolatokat ápol a pravoszláv egyházzal, ahol az elnök megmérgeztette ellenfelét, mert az több alkalommal próbált meg pártot alapítani. Döbbenet, hogy Gyurcsány milyen párhuzamokat vont Navalnij bebörtönzése és hazánk politikai viszonyai között. Leszögezte ugyanakkor, hogy jó dolgok is történtek hazánkban, mert megszületett „Orbán Viktor rendszerének európai demokratikus ellenzéke”. Úgy véli, hogy ez politikatörténeti jelentőségű, hiszen hosszú idő kellett hozzá, de megvan. Szerinte régen nem létezik már versengés, hiszen autokratikus, diktatórikus a rendszer.

Gyurcsány: A DK az egy nagyon egészséges párt

Gyurcsány stílusa nagyon szórakoztatónak hatott mindvégig, és úgy beszélt az emberekhez – még az online tér ellenére is –, mint aki ott van az emberek között. Elmondta, hogy augusztusban volt a hat ellenzéki párt vezetőjének találkozója. Büszke arra, hogy nem vitáztak, és megvan a megállapodás. Próbált szerénykedni, és bevallotta, hogy tíz éve alakult meg a Demokratikus Koalíció, körülbelül 1 millió szavazójuk van. Az évértékelő alatt kommentben több olyan megjegyzést is tettek a hallgatóságból, hogy Magyarország megérett arra, hogy női miniszterelnöke legyen. Gyurcsány szerint csak akkor lehet legyőzni „Orbán rendszerét”, ha erős lesz az ellenzék. Vigyáznak majd egymásra, és bár van vita, de az mindenhol van, ez egy nagyon egészséges párt – tette hozzá.

Gyurcsány Ferenc a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke, megválasztott európai parlamenti képviselő (j), Vadai Ágnes alelnök, és Kolber István volt országgyűlési képviselő (b) a párt eredményváróján, a budapesti New Orleans Klubban az európai parlamenti választás napján, 2014. május 25-én. Bejelentették, hogy a Gyurcsány Ferenc a magyar Országgyűlésben politizál tovább, helyette így a lista 3. helyén szereplő Niedermüller Péter megy az EP-be. Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Biden győzelme volt az egyetlen remény 2020-ban

Gyurcsány úgy véli, hogy Joe Biden győzelme volt az egyetlen remény 2020-ban, hiszen a nacionalista, elitellenes politikusok visszaszorulóban vannak, itthon még ugyan „basáskodik Orbán”, aki egy bajkeverőnek számít, de van remény. Gyurcsány úgy fogalmazott: nem lehet sértődöttségből kormányozni, és nem lesz így erős a nemzet, ezt a fajta sértődöttséget le kell vetkőzni. Nem azért, mert szerinte bosszantó, hogy így bánnak az emberekkel, hanem azért, mert a kormány és a „dilettantizmusa” miatt felforgatták az emberek életét.

– zárta gondolatait a DK elnöke.

Forrás: Facebook; Kiemelt kép: MTI/Kovács Tamás

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.