Pesti Srácok

Gerilla bár – Mondjuk úgy, ez egy "felcsigázó" műsor a Pesti riporter előtt + videoklip a Pesti TV arcaival (videó)

Március elsejétől megújult műsorkínálattal várja nézőit a Pesti TV: a legfontosabb változás, hogy hétköznap minden este hattól élő műsorfolyammal jelentkezünk, amelynek új attrakciója hét órakor a megújult Pesti riporter közéleti magazinműsor a nap fontos eseményeivel, a Pesti TV és a PestiSrácok.hu fiatal riportereinek munkáival, vendégekkel, Skype-on és Facebookon jelentkező nézőkkel – ennek első adásáról ITT írtunk. Mivel nem szerettünk volna az ismétlések után egyből belecsapni a lecsóba, előtte, hat órától egy "felcsigázó" műsor, a Gerilla bár kezdődik, kötetlenebb beszélgetésekkel, a megszokott esti műsoraink élő előzeteseivel, jó zenékkel, DJ-kkel, ismert emberekkel. Az első adás ebből sem volt smafu: bemutattuk ugyanis a Pesti TV arcainak első közös videoklipjét, ahol a Polbeat-műsor elejéről már ismert Ki ölte meg Kennedyt? című dalt léggitároztuk el közösen, miközben az 1967-es Polbeat-fesztiválon megismert szöveget sportújságíró és bokszoló kollégánk, a TV2 egykori zenei vetélkedőjéből és a Politikai Hobbistából is ismert Perutek János énekelte fel, Dandó Zoli pedig újrahangszerelte azt.

Az első adás műsorvezetője Ferkó Dániel volt, a zenéket pedig Lentulai Krisztián hozta, aki szokás szerint a vendégek felkérdezésében is részt vett. A fő vendég maga Perutek János volt, majd Huth Gergely, a Pesti TV programigazgatója és Dezse Balázs műsorvezető beszélt a tévé megújulásáról. Huth Gergely elmondta: habár a kiváló stúdió bérletével takarékoskodni kényszerültek, ezért szűnt meg a reggeli Bögre klub, ám mint ahogyan máskor is,

Facebookon a "Pesti TV közösség" csoportunkban lehet nyilvánosan hozzászólni, civil Skype-vendégnek pedig a [email protected] email-címen lehet jelentkezni. Huth Gergely azt is elmondta: a Pesti TV és a Hír TV, a két eltérő hangvételű konzervatív adó jól kiegészíti egymást, amit az is mutat, hogy a médiapiac elfogadott mérése szerint a két csatorna esténként együtt olykor eléri az ATV nézettségét.

Huth Gergely Ferkó Dani kérdéseire elárulta azt is, azért forgatták le a Ki ölte meg Kennedyt? új klipjét, hogy megerősítsék:

A Ki ölte meg Kennedyt? Neményi Béla és az Atlantis együttes szerzeménye, amivel elindultak az 1967-es budapesti Polbeat fesztiválon. Habár a Polbeat Amerikából érkezett, s ott például arról énekeltek a beatzene csillagai, hogy mit keresnek a jenkik Vietnamban, nálunk, a diktatúrában mégsem lehetett megkérdezni, hogy mit keresnek itt az oroszok, vagy ki ölte meg Nagy Imrét? Így maradt a mókás beszólás a "gonosz nyugati imperialistáknak".

https://www.youtube.com/watch?v=-ptsQIdqgR0

A Pesti TV MINDEN NAP 18 ÓRÁTÓL JELENTKEZIK ÚJ MŰSOROKKAL! A PestiTV fogható bárhol az országban előfizetés nélkül egy egyszerű, kisméretű digitális antennával, illetve elérhető a legtöbb szolgáltató alapcsomagjában, és még műholdról is. A műsorok röviddel az adás után a pestitv.pestisracok.hu oldalon nézhetőek vissza! Kövesse a PestiTV Facebook- és Instagram-oldalát, TikTok-fiókját is!

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.