Pesti Srácok

Krokodilkönnyek: a gyurcsányista Molnár Csaba nem örül a járványnak, de szerinte a DK-nak nincs oka a panaszra

Krokodilkönnyek: a gyurcsányista Molnár Csaba nem örül a járványnak, de szerinte a DK-nak nincs oka a panaszra

Valami koherenciazavar van a DK-ban – most azt nyilatkozza Molnár Csaba ügyvezető alelnök, hogy még nincsenek jelölt-jelöltjeik az ellenzéki előválasztásra, holott már egy imponzáns kiadványban közzétették a listát. Meg hogy ő rábeszélné Dobrev Klárát a miniszterelnökség-jelöltségre. De ez az ő bajuk. Csakhogy közölte az "örvendetes" tényt: a DK megerősödve került ki a Covid-válságból. De ő nem örül a járványnak, holott főnökei és társai önfeledten dobták be magukat az oltásellenes kampányba és egymást túllicitálva beszélték le az embereket a keleti vakcinákról. Tehát híven követték Krekó Péter elhíresült tanácsát. Ezek maguknak is hazudnak.

– fejtegette Molnár Csaba a Spirit FM Harcosok klubja című műsorában. Szerinte Dobrev Klára – aki Molnár képviselőtársa az Európai Parlamentben – esélyes, jó miniszterelnöke lenne Magyarországnak, és abban is biztos, hogy képes lenne legyőzni Orbán Viktort. Azt is megjegyezte, hogy ez még nem döntés, konkrét határozat erről majd április vége felé fog születni.

Mint megtudtuk, a DK nemcsak a miniszterelnökjelölt-jelöltjét, de még az egyéni körzetekben lévő jelöltjeit sem nevezte meg még. Azt gondolják, hogy egy szeptember-októberi előválasztásra nem kell elkapkodni a jelöltek megnevezését. Csakhogy van itt valami koherenciazavar: a DK egyik kiadványa, az Európai magyarok már közzétett egy listát, amelyben leírták, ki melyik egyéni választókerületben indul. Ebben természetesen szerepelnek a nagy nevek: Gy. Németh Erzsébet, az önkormányzatok siratóasszonya, Arató Gergely, parlamenti nagyotmondó, Varju László fetrengőművész, Czeglédy Csaba ügyvédkirály, Kálmán Olga, akit simán beoltanak a szervezetlenség közepette, és Komáromi Zoltán, az oltásellenes háziorvos.

PestiSracok facebook image

Apropó oltásellenesség, Covid-járvány: Molnár Csaba sajnálkozott, hogy az ország iszonyú rosszul jön ki ebből a válsághelyzetből. De azzal eldicsekedett, hogy a DK-nak, ha saját támogatottságát nézi, nincs oka panaszra,

A politikus leszögezte: jobban örülne annak, ha nem lett volna járvány, nem halt volna meg 18 ezer ember és cserébe a DK támogatottsága sem nő.

Hát, hogy Molnár minek örült volna és minek nem, azt döntse el mindenki magában, annyi biztos: a DK politikusai nem győzték ócsárolni a kormány válságkezelését, lebeszélni a keleti vakcinákról a népet – az említett Komáromi magáról az oltásról is. Szóról szóra követték Krekó Péter tanácsát. A Political Capital ügyvezetője még decemberben adott interjút a balliberális Politicónak, amelyben így fogalmazott:

És most Molnár Csaba krokodilkönnyeket hullatva, elégedetten dől hátra.

Forrás: atv.hu; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.