Pesti Srácok

Országgyűlés – Ma is elsiratta a demokráciát az ellenzék, majd gyorsan jöttek az elszámoltatással

null

Mint olyan sokszor eddig, ma is megszűnik a demokrácia, meghal a jogállam, amennyiben megszavazza az Országgyűlés a ma napirendre kerülő, a koronavírus-törvény hatályának meghosszabbításáról szóló javaslatot. Legalábbis az ellenzék szerint, amelynek tagjai a kilátástalan diktatúra ellenére ezen a héten is folyamatosan "megvillantak" a parlamentben, és ez várhatóan ma sem lesz másképp. Ha szeretné megtudni, hogy ki nyeri a mai nap legbicskanyitogatóbb megnyilvánulásának díját, feltétlenül kövesse élő közvetítésünket – a helyes megfejtést kommentelők között egy Jakab Péter által szignózott zacskó száraztésztát sorsolunk ki! A verseny pedig a csütörtöki napon is éles volt: kezdésképpen a választási csalással vádolt Varju László fantáziált a kormánypártok csalásáról, majd a Jobbik is beállt az önjelölt Lenin-fiúk sorába, és elszámoltatással fenyegették meg a kormánypárti politikusokat.

Szakmai vitákkal kezdte mai ülését az Országgyűlés, ahol elsőként a kisebb hozamú állami vagyoneszközök alapítványi fenntartásba való átsorolásáról vitáztak a képviselők. A kormánypárt álláspontja szerint erre az állami portfólió megtisztítására van szükség, de aztán Varju jött, és megint megszakértett minden gazdasági kérdést. A DK-s politikus ugyanis úgy fogalmazott, hogy aprólékosabbnak és türelmesebbnek kellene lennie a kormánynak az alacsony hozamú vagyonelemekkel kapcsolatban. Ezen vagyonelemek kapcsán Varju – bármiféle konkrétumok említése nélkül – elmondta: milliókat (!) taszított vidéken szegénységbe az Orbán-kormány azzal, hogy elvette tőlük a lehetőséget. Igaz, azt nem tudtuk meg, hogy milyen lehetőségtől estek el a vidéki emberek milliói, azt azonban igen, hogy Varjunak még megvannak a régi MSZMP-s beidegződések, hiszen a régi kommunista retorikát előhúzva a "burzsoázia" térnyeréséről szónokolt.

Csárdi Antal piaci kofa múltjáról értekezett a javaslat kapcsán, kifejtve: úgy érzi magát az Országházban, mint a piacon.

PestiSracok facebook image

– húzta elő a régről beidegződött szólamokat.

Nacsa Lőrinc válaszában humorosnak nevezte Varju László felszólalását, amelyben választási csalással vádolta meg a kormánypártokat, emlékeztetve a DK-s politikust, hogy éppen az ő pártjának elnöke, Gyurcsány Ferenc járt élen a számok meghamisításában saját országlása idején, ráadásul maga Varju László is konkrétan gyanúba került választási csalás kapcsán, amikor felmerült, hogy pénzt adhatott más jelölteknek a választásokon való visszalépésért. Nacsa hozzátette: különlegesen érdekes dolog a szemlőhegyi villából értekezni az urizálásról.

Elmaradt a meglepetés, nem írta felül a járványhelyzet a pártpolitikát a baloldalon

Nem tudni, hogy Lukács László György vajon hol töltötte az elmúlt egy évet, ugyanis arról beszélt, hogy a kormány a válság elmélyítésében, nem a kezelésében volt érdekelt. A jobbikos politikus egészen furcsa módon ezt nem a patkó baloldalának címezte, ahol álmentős videóval és vakcinaellenes hergeléssel operáltak, hanem a járványügyi készültség meghosszabbítását lehetővé tevő kormánypárti képviselőknek. A gyurcsányi retorikát is hibátlanul átvette Lukács, kijelentve: a Jobbik el fogja számoltatni a kormánypártokat, és felelőssé tette Orbán Viktort minden egyes járványban elhunyt személy miatt.

– fogalmazott válaszában Nacsa Lőrinc, hozzátéve: igaztalanok azok a vádak is, hogy a rendkívüli jogrend leple alatt vitt volna át javaslatokat a parlamenten, hiszen az jelenleg is ülésezik, és a Lukács által példának hozott egyetemi modellváltást is tárgyalta a Ház.

– tette hozzá.

Arató Gergely, aki korábban a jó járványügyi számokon sajnálkozott, most addig számolgatott ujjain, hogy kijött neki: a kormány megbukott, mert a világon a legrosszabbak a járványügyi adatok hazánkban. Természetesen a módszertani sajátosságokban Arató Gergely most sem mélyedt el, ellenben felmondta a házi feladatot az ismét elhunyt demokrácia kapcsán. Arató szerint egyébként a fokozatos nyitás is csak egy trükk, ami azt szolgálja, hogy a futball-Eb-t zavartalanul meg lehessen tartani. A rendkívüli absztinenciájáról híres Gyurcsány embere hozzátette ámokfutásához, hogy a sörivás is Orbán Viktor hobbijaihoz tartozik, ezért nyithattak újra a teraszok.

Mindezeket követően különösen komikusra sikeredett Keresztes László Lóránt felszólalása, aki közvetlenül Arató Gergely gyalázkodó felszólalását követően a kormánypárti politikusok felszólalásának stílusát minősítette. Az LMP képviselője arra panaszkodott, hogy a kormánypárti politikusok rendszeresen "minősíthetetlen stílusban" támadják az ellenzéki képviselőket. Azokat az ellenzéki képviselőket, akik éppen a jelenlegi ülésszakban is késhegyre mentek a "legbicskanyitogatóbb felszólalók" kétes értékű díjáért.

Hollik István felszólalásában elmondta: a járvány kezdete óta szorgalmazzák a kormánypártok, hogy nemzeti összefogás jöjjön létre,

Keresztes panaszkodására, amelyben a kormánypárti politikusok hangnemét kérte ki, Hollik megkérte az LMP-s képviselőt, hogy hallgassa vissza felszólalását, mert az száz százalékig csak rágalmazás volt. Hozzátette: a Jobbik válogatott, színvonalon aluli vádaskodással vívta ki a figyelmet. A rendkívüli jogrend kapcsán úgy fogalmazott:

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.