Pesti Srácok

Milliárdokkal támogatja a kormány a magyar tehetségeket

null

Megnyílt a pályázati lehetőség a Nemzeti tehetség program ösztöndíjaira – jelentette be Novák Katalin. A felhívásra magánszemélyek mellett többek között tehetségsegítő szervezetek, szakkollégiumok, hazai és határon túli oktatási intézmények is jelentkezhetnek. Összesen kétmilliárd forintnyi támogatásra lehet pályázni a Nemzeti tehetség program 2021–2022-es tanévre szóló nyílt pályázatainak keretében.

Novák Katalin felhívta figyelmet arra, hogy a kormány számára kiemelt nemzeti ügy a tehetségek támogatása.

– jelezte a miniszter. Hozzátette: 2021-ben mintegy 3,6 milliárd forint jut a Nemzeti tehetség program megvalósítására, évente 300–350 ezer tehetséges fiatal vehet részt a tehetsége kibontakoztatását segítő programban.

PestiSracok facebook image

– mutatott rá.

– írta közleményében a családokért felelős tárca nélküli miniszter. Novák Katalin felhívta a figyelmet arra, hogy a kormány számára kiemelt nemzeti ügy a tehetségek támogatása.

– jelezte a miniszter. Hozzátette: 2021-ben mintegy 3,6 milliárd forint jut a Nemzeti tehetség program megvalósítására, évente 300–350 ezer tehetséges fiatal vehet részt a tehetsége kibontakoztatását segítő programban.

– mutatott rá. Novák Katalin bejelentése szerint a szervezeteknek a meghirdetett felhívások között megtalálható a tanulmányi és művészeti versenyek szervezésére igénybe vehető forrás, ugyanakkor olyan felhívás is, amellyel nemzetközi versenyeken részt vevő fiatalok juthatnak támogatáshoz.

– szögezte le. Arról is beszélt, hogy a közvetlenül nyújtott támogatási forma a pályázók körében kiemelkedően népszerű a Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíj, amely 2015 óta biztosít lehetőséget arra, hogy a tehetséges magyar fiatalok ösztöndíjtámogatásban részesüljenek.

– tette hozzá a miniszter. Megjegyezte: a most megjelent 11 felhívás megtalálható a www.emet.gov.hu weboldalon, valamint a pályázatok benyújtásának határideje június 30., illetve egyes pályázatok esetében július 31.

Forrás: OS; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.