Pesti Srácok

Őrsi Gergely nagyon szolidáris: két Soros-szervezet is befészkeli magát a II. kerületbe

Őrsi Gergely nagyon szolidáris: két Soros-szervezet is befészkeli magát a II. kerületbe

Máris befészkelte magát az egyik Soros-szervezet a II. kerületbe, ahol nem csupán önkormányzati tulajdonú ingatlan bérleti jogát kapták meg, de már a székhelyüket is oda tennék át – derül ki egy határozati javaslatból. Az előterjesztés szerint az érintett NGO-k olyan ügyekben kívánnak hatékonyan fellépni, mint például az "érzékenyítés" és a "társadalmi szolidaritás érvényre juttatása", na és hogy ezek egészen biztosan gördülékenyen menjenek, az ennek megfelelő gondolkodás(!) és magatartásminták(!) elterjesztése, természetesen szakpolitikai segítséggel és érdekvédelemmel megfűszerezve. Lehengerlő, ugye?

Véleménykikérő online bizottsági ülést tartanak a II. kerületben, a hétfőn 17 órától kezdődő fórumon egyebek mellett arról is döntés születhet, hogy hozzájáruljanak-e a Habitat for Humanity Magyarország Alapítvány székhelykérelméhez. A veszélyhelyzet miatt a döntéseket már egyszemélyben a polgármester hozza meg, Őrsi Gergely pedig valószínűleg nem fog akadályt gördíteni a sorosista "civilek" kérelme elé, sőt annak helyt is adott egy határozati előterjesztés szerint.

Mint ismert, a szocialista politikus az LMBTQ-propaganda lelkes támogatója, alpolgármestere pedig az a Daniel T. Berg, akinek életútja számos kérdést felvet. Erről részletesen a Kik vagytok ti? Külföldiek a magyar politikai életben című sorozatunkban foglalkoztunk. (további részletek itt) Berg Dániel egyébként a CEU-tüntetés szónokaként tűnt fel először Budapesten, a Soros-érdekek magyarországi megtestesítőjeként vált ismertté, aki 2018-ban még kaposvári lokálpatriótaként próbált mandátumot szerezni, majd alig egy év múlva már a II. kerület lelkes lakójaként tündökölt, miközben turbófokozaton szervezte a külföldiek szavazását az önkormányzati választásokon, így ejtőernyőzött végül a II. kerület alpolgármesteri székébe. Őrsi Gergely és Berg Dániel nem tétlenkednek, a II. kerületben alig másfél év alatt olyan szervezeteket juttatnak kedvező áron önkormányzati tulajdonban lévő bérleményhez, amelyek leginkább érzékenyítéssel foglalkoznak. Talán nem meglepő, hogy a CEU-t védő Daniel T. Berg javaslata alapján sikerült átvinni a testületen a „civilek” beköltöztetését a kerületbe, amit az LMBTQ-propaganda mesemondója, Őrsi Gergely polgármester is lelkesen támogatott, mindezt persze a sokszínűség megvalósítása érdekében. Bel-Budán egyébként ugyanazokat a folyamatokat figyelhetjük meg, mint amelyeket Erzsébetvárosban, ahol már feketén-fehéren kirajzolódik, hogy a hagyományos, keresztény értékekhez kötődő kultúrát próbálják kiszorítani a balliberális, leginkább Soros Györgyhöz kapcsolódó szervezetek. Az előválasztási cirkusz a népnek szól majd a demokrácia című társasjátékban, miközben a háttérben már igazi terepmunka kezdődött a választók befolyásolására, és a progresszív sejtek elültetésére. Korábban részletesen írtunk arról is, miként szerezte meg a Soros-szervezet a Margit-negyedben található bérleményt.

PestiSracok facebook image

A II. kerületben a 2019-es önkormányzati választások óta sok minden változott. Az első szembetűnő ilyen jelenség, hogy leginkább semmi sem történt – ellentétben azzal az időszakkal, amikor a Láng Zsolt vezette testület irányította a kerületet. Ha pedig mégis történt olyan, ami érdeklődésre ad számot, az nem éppen pozitív hírként söpört végig a médiában, így például a vészhelyzetben képviselői díjazások emelését javasolták (amit egyelőre visszavontak), majd arról adtunk hírt, hogy eddig hat üzlethelyiség pályáztatása zajlott le (erről itt írtunk). A képből nem hiányozhat az olyan – természetesen amerikai háttérrel és hálózattal működő – NGO sem, mint a Habitat for Humanity.

A szervezet elkötelezetten segíti a migránsok lakáshoz jutásán a “fejlett nyugaton”. Az Open SocietyFoundation által is támogatott Habitat alapítvány néhány évvel ezelőtt került a köztudatba, amikor kiderült, hogy igen szoros kapcsolat fűzi az alapítványt az LMP-hez és Szél Bernadetthez. A képlet azóta nem változott, Sorostól ömlik a pénz, Bernadett átigazolt a Momentumhoz, de a lényeg maradt. A Margit-körúton pedig már nyugodtan tarthatnak önkormányzati bérleményben érzékenyítő workshopokat, méghozzá jutányos áron. A Habitat nem titkolt céljai között szerepel az a nyilván egészen művészi koncepció, hogy a lakhatási gondokkal küszködő menekülteken segítsenek, ebben egyébként nagy sikereket értek már el a fejlett nyugaton, és ezt a fajta rendszerszemléletet kívánják Budán is megvalósítani. Ennek egyik gyújtópontja pedig vélhetően az lesz, ha hivatalosan is bejegyzik székhelyként a II. kerületi címet. A döntést előkészítő bizottsági meghívóban az olvasható, hogy:

A témával kapcsolatban kíváncsiak voltunk a kerületi fideszes képviselők véleményére is, azonban a helyi frakció vezetője, Gór Csaba - információink szerint - szabadságon van. Az viszont szinte nem is kérdéses, hogy Őrsi mennyire támogatja a két sorosista csoport tevékenységének támogatását.

Mennyire csodálatos, hogy segítenek irányítani a gondolkodást, természetesen megfelelő érzékenyítés után...

Az előterjesztés szerint egyébként a HFH és a Habitat Humanity olyan ügyekben kíván hatékonyan fellépni, mint az érzékenyítés és a "társadalmi szolidaritás érvényre juttatása", na és hogy ez egészen biztosan gördülékenyen menjen, az ennek megfelelő gondolkodás(!) és magatartásminták(!) elterjesztése, természetesen szakpolitikai segítséggel és érdekvédelemmel megfűszerezve. Nyilván ezeket a magasztos célokat vette figyelembe Őrsi Gergely is, amikor arról döntött, hogy tulajdonosi hozzájárulását adja ahhoz, hogy a két szervezet székhelye a II. kerületben legyen.

Kíváncsian várjuk, milyen "áldásos" tevékenységet végeznek majd a Margit-negyedben a Soros által támogatott NGO-k.

Fotó: MTI

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.