Pesti Srácok

Pesti Riporter – Politikusbűnözők és zöld ígérgetők Újbuda élén (Videó!)

null

A szavakban rendkívül erős DK és a baloldal Újbudán sem bízza valódi tettekre a kerületvezetést, azok ismét a tarisznyában maradtak. Ugyan 2019 októbere előtt tele volt a padlás ígéretekkel, a megvalósítás azonban még mindig várat magára. A kerületi baloldal eközben egyre súlyosabb ügyekben érintett, legyen szó telekeladásokról vagy a zöldterület pusztításáról. Erről beszélgetett a Pesti Riporterben Hoffmann Tamás, a Fidesz–KDNP önkormányzati képviselője és Novák Előd, a Mi Hazánk alelnöke, valamint kerületi önkormányzati képviselője.

Hoffmann Tamás a műsorban kijelentette, hogy László Imre DK-s polgármester kijelentései telekügyben egyszerűen nem igazak, amit azért hatalmas meglepetésként senki sem könyvelhet el, ahogyan azt sem, hogy a baloldal zöld ígéreteit sem tartották be. Hoffmann megemlítette az újbudai ingatlanok sorsát, hiszen a telekeladások ügyében is cinkelt kártyákkal játszanak László Imréék, akik mást mondanak, mint amit cselekszenek. Novák Előd rávilágított arra, hogy a baloldal politikusbűnözőket ültetett az újbudaiak nyakába, akik elherdálnák a közvagyont, és akik egy ökoiskola zöld udvarát is el akarták adni, miközben folyamatosan zöld Budapestről és lélegző kerületekről hadoválnak. Természetesen így már csupán hab a tortán, hogy hétszáztízmillió forintos pályázatot írtak ki egy telekre, ami a hivatalos, nem nyilvános önkormányzati értékbecslés szerint is áron alul van. Novák szerint az ellenzéki képviselőktől eddig csupán azt láthattuk, hogy szép szavakkal tiltakoztak Czeglédy Csaba megbízatása esetén is, a tetteik azonban nem a nagy ellenkezést bizonyították, hiszen emellett az Újbuda legnagyobb korrupciós botrányához is köthető Zara László harmadrendű vádlottat bízták meg jogi feladatokkal. Hoffmann végül kijelentette: a jelenlegi baloldali kerületvezetés nem képes irányítani a kerületet, és a lakossági ellenállás sem számít László Imrééknek, csupán visszafelé mutogatnak.

Forrás: Pesti TV

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.