Pesti Srácok

Schiffer András a Polbeatben: Az O1G-koalíció semmit nem tanult 2006 morális válságából! (videó)

Schiffer András a Polbeatben: Az O1G-koalíció semmit nem tanult 2006 morális válságából! (videó)

"Akik semmit nem értettek meg 2006 morális válságából, azok csak reprodukálni lesznek képesek a 2010 előtti állapotokat. Nekem az egész O1G-koalícióval az a legfőbb problémám, hogy nem csináltak mérleget a korábbi kormányzásukból. Az, hogy tizenöt évvel a rendőrterror után fel lehet cserélni az áldozatok és elkövetők szerepét, jelzi, hogy nem ért véget az a morális válság, amelyre Sólyom László államfő 2006. szeptember 18-án rámutatott. Ráadásul Dobrev Klára arról is elfeledkezik, hogy az általa felemlegetett sebesült rendőrök jelentős része éppen a Szabadság téren, a tévészékház előtt szenvedett sérülést. Vajon ki adott utasítást arra, hogy a készenléti rendőrség helyett a kiképzetlen vidéki kisrendőröket dobják oda?" - tette fel a kérdést Schiffer András jogász, az LMP egykori alapítója a Plebejus Polbeat legutóbbi adásában (utalva Gyurcsány Ferenc szerepére), Huth Gergellyel, Nagy Józseffel és Stefka Istvánnal beszélgetve, arra válaszul, hogy a DK miniszterelnökjelöltje ma is büszke férje balatonőszödi hazugságbeszédére és szerinte nem a tüntetőket, hanem a rendőröket verték meg 2006. őszén.

Schiffer András úgy vélekedett: az, hogy Dobrev egyáltalán a nyilvánosság elé állhat, az "az elszámoltatás teljes hiánya miatt" fordulhat elő. Úgy folytatta:

Az adásban Huth Gergely feltette a kérdést: ha Dobrev bátran kijelentheti, hogy egyetért az őszödi beszéd tartalmával, tehát Magyarország csődbe juttatásával, az ezt követő brutális megszorításokkal és mindezek letagadásával, akkor a többi baloldali párt és miniszterelnök-aspiráns vajon miért nem határolódik el tőle?

PestiSracok facebook image

Nagy József, a 24.hu újságírója itt megjegyezte: ő maga is elítéli az őszödi beszédből megismert politikát és azt is, ha egy demokráciában rendőri erőszak előfordulhat és szándékosan ütik-verik a tömeget. A fő hiba az újságíró szerint az volt, hogy amikor a beszéd lelepleződött, Gyurcsány Ferenc nem lépett vissza a politikától és nem írtak ki új választást. Pedig ha ezt az akkori többség meglépi - vélekedett a Polbeat Pankrációból is ismert ketrecharcos - "nem lesz a Fidesznek kétharmada és nem jut oda az ország mára, ahova jutott."

Stefka István azzal érvelt, hogy a Gyurcsány-Dobrev családot külföldről mozgatják, hiszen feltűnően könnyedén haladnak előre a nyugat-európai baloldali elitben. Nagy József nevetségesnek nevezte Stefka felvetését, de Schiffer András így vágott közbe:

Huth Gergely felvetette: Karácsony Gergelyről csak mostanában derült ki, hogy az őszödi beszéd évében Gyurcsány Ferenc politikai tanácsadójává lépett elő, s hogy Schiffer András tudott-e erről, amikor meghívta volna a mai főpolgármestert a "Lehet más a politika" mozgalomba, mire a párt alapítója elmesélte:

Bár hangoztatta, hogy Karácsonyt Horn Gábor vitte be a miniszterelnökségre. Schiffer András végül sajnálkozva úgy összegezte az elmondottakat,

Ezt komolyan gondolod? - kérdezett vissza Nagy József, mire Schiffer András kifejtette: akik semmit nem értettek meg a morális válságból, azok csak reprodukálni lesznek képesek a 2010 előtti állapotokat. Nekem az egész O1G-koalícióval az a legfőbb problémám, hogy nem csináltak mérleget a korábbi kormányzásukból.

Az LMP szétrobbantásában szintén résztvevő Szabó Tímea (Jurák Kata szombati riportjában alaposan bemutatott) hihetetlen karrierjéről is megkérdeztük Schiffert, aki csak annyit mondott:

A teljes adás a Pesti TV oldalán nézhető vissza, IDE kattintva. Az őszödi beszéd vágatlan változatát pedig (némi magyarázattal megtoldva) ITT hallgathatják meg.

Plebejus Polbeat minden szombat este 20 órakor a Pesti TV műsorán! A felvételt a Revolution ’56 Szabadságharcos Sörözőben rögzítjük csütörtök esténként hét órától! Jöjjön el, tegyen fel kérdést Ön is a vendégeknek! ( Cím: Buda, II. kerület, Bem rakpart 53., ne felejtse otthon a védettségi igazolványát!) A Pesti TV fogható bárhol az országban előfizetés nélkül egy egyszerű, kisméretű digitális antennával, illetve elérhető a legtöbb szolgáltató alapcsomagjában, és még műholdról is. A műsorok röviddel az adás után a pestitv.pestisracok.hu oldalon nézhetőek vissza! Kövesse a PestiTV Facebook- és Instagram-oldalát, TikTok-fiókját is!

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.