Pesti Srácok

Boomerlázadás – Hamis ügynökvádak Boros Imre ellen, és az MNB aranykészletének eltüntetése

Boomerlázadás – Hamis ügynökvádak Boros Imre ellen, és az MNB aranykészletének eltüntetése

A Boomerlázadás hétfői adásában Göblyös Sára műsorvezető vendégei Boros Imre közgazdász, az első Orbán-kormány tárca nélküli minisztere és Stefka István, a Pesti TV programigazgató-helyettese voltak. A televíziós vitabeszélgetésből megtudtuk, hogy Borost kik és miért vádolták meg alaptalanul 2002-ben az állítólagos III/2 ügynöki múltjával. Képet kaptunk arról is, hogy miért kellett külföldi bankokat feltőkésíteni a magyar nemzet vagyonából és hogy hová tűnt a Magyar Nemzeti Bank hatvankét tonna aranytartaléka. Betekintést nyerünk abba is, hogy kik szalámizták le, és miért a történelmi pártokat – a Magyar Szociáldemokrata Pártot, a Független Kisgazda Pártot –, és miért jutott erre a sorra az MDF és az MSZP is.

A rendszerváltoztatás után hullottak ki a csontvázak a szekrényből, ha pedig nem voltak ilyenek, kreáltak. Így történhetett meg, hogy bizonyítékok nélkül, alaptanul vádolták meg Boros Imre közgazdászt, állítólagos ügynöki múltjával kapcsolatban. Boros a Magyar Nemzeti Bankban dolgozott osztályvezetőként, amikor a bank a németországi Volkswagennel bűnügybe keveredett, s Boros volt az, aki szakértőként a magyar ügyészséggel és rendőrséggel dolgozott együtt a történtek felderítése érdekében. Boros ténykedése sokak szemében szálka lehetett, az ügynökmúlttal való rágalmazás kiváló bosszúnak tűnt egyesek szemében. Az egykori közgazdásznak élénk emlékei vannak az átmeneti időszak pénzügyi állapotairól is:

Kincs, ami nincs

PestiSracok facebook image

Természetesen ekkor már megjelentek azok a nemzetközi szinten is mozgó üzletemberek és gazdasági körök, akiknek érdekében állt az ország teljes csődbe vitele, ami által lehetőségük lett volna az ország teljes kifosztására. Ugyan a tervet Soros György és társai nem tudták száz százalékosan végrehajtani, de sajnálatos módon az Antall-kormánynak hézagos információ voltak a valós helyzetről, ezért mehetett végbe az a fajta privatizáció, amellyel valójában hosszú évtizedekre eladósították az országot.

A műsorban az MNB aranytartalékainak eltűnéséről is szó volt. Mint ismeretes, Surányi György egykori jegybankelnök alatt eladták az MNB aranytartalékait, mondván a dollárnak jobb az árfolyama. Hatvankét tonna arany tűnt el.Ez akkora sokk volt a magyar gazdaságnak, hogy emblematikus vállalatokat, és stratégiai ágazatokat kellett külföldi kézbe adnia. A 2010-ben hatalomra kerülő Orbán-kormánynak ezekkel a húsz évvel ezelőtti gazdasági károkkal is meg kellett küzdenie a gyurcsányi örökség mellett. A műsor végén Boros beszélt még azokról a rendszerváltozás hajnalán fontos pártokról – mint az MDF, az SZDSZ, az FKGP –, amelyek néhány év, vagy egy röpke évtized után eltűntek a közélet színpadáról. Ezek a történetek már elvezetnek minket napjaink politikájához, a baloldal örökké tékozló, nemzetközi, idegen erőket kiszolgáló stratégiájához, és a konzervatív értékeket valló magyar kormány merész, unortodox gazdaságpolitikájához. A teljes adást itt tekinthetik meg.

Forrás, fotó, videó: Pesti TV

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.