Pesti Srácok

Hende Csaba a PS-nek: A kormány semmit nem vett el Szombathelytől – A tények és a számok makacs dolgok!

null

A kormány semmit nem vett el Szombathelytől – mondta el Hende Csaba, a térség országgyűlési képviselője, az Országgyűlés Törvényalkotási Bizottságának (TAB) alelnöke az ellenzék a helyi iparűzési adó elvételével kapcsolatos hangulatkeltéséről. Hende Csaba a PestiSrácok.hu-nak adott interjújában kifejtette, hogy Szombathely az elkövetkező hét esztendőben évente ötven milliárd forintra számíthat, összességében az Európai Unió következő hétéves költségvetéséből és a magyar költségvetési forrásokból együttesen mintegy 329,2 milliárd forint juthat a városnak. Az ellenzéki politikusok előszeretettel vádolják a kormányt kivéreztetéssel, Hende Csaba kijelentései és a tények azonban másra engednek következtetni. Szombathely a 3200 magyar település közül a nyolcadik legadóerőképesebb, legtehetősebb város, ami méretéhez képest lehetne meglepő, ha nem tudnánk azt, hogy 2010-hez képest máig megkétszereződött, több mint a duplájára nőtt a város helyi iparűzési adó bevétele. Az ellenzéki hangulatkeltésről Hende Csaba azt mondta: a tények és a számok makacs dolgok – azokkal nehéz vitatkozni!

Hende Csaba, Szombathely országgyűlési képviselője lapunk kérdésére elmondta, hogy épp a minap tartották a Szombathely fejlesztése érdekében megalakított Koordinációs Munkacsoport második ülését. Dömötör Norbert, a Fejlesztéspolitikai Államtitkárság munkatársa a Kormány képviseletében részletes tájékoztatást és gyakorlati útmutatást adott a város számára a 2021 és 2027 között elhozható valamennyi fejlesztési forrásról. Hende Csaba kérdésünkre kifejtette, hogy mindent összevetve most azt jósolják, hogy a Next Generation EU-ból, tehát az Európai Unió következő hétéves költségvetéséből és a magyar költségvetési forrásokból együttesen 329,2 milliárd forint juthat Szombathelynek.

Azzal kapcsolatban, hogy ezt az összeget mire fordítják majd, Hende Csaba elmondta: okosváros-koncepcióktól elkezdve a közlekedési beruházásokon keresztül a fekvőbetegellátásig sok mindenre juthat forrás.

Egyedi lehetőség Szombathelynek

PestiSracok facebook image

Hende Csaba lapunk kérdésére arról is beszélt, hogy a létrehozott Koordinációs Munkacsoport – ami egyrészt a város képviselőiből, másrészt a kormány delegáltjából, harmadrészt pedig az ő munkatársából áll – igen hatékonyan dolgozik, mert már a második ülésen részletes forrástérképet tudtak felrajzolni arról, melyek azok az összegek és témakörök, amelyben Szombathely a következő hét évben a siker reményében tud pályázni. Ez azért is nagyon fontos, mert ilyen jellegű koordinációs munkacsoport egyetlen más magyarországi település tekintetében sem működik – mondta el a képviselő. Arra, hogy több ellenzéki városvezető szerint a kormány kivérezteti a baloldali önkormányzatokat, Hende Csaba azt válaszolta, hogy a koronavírus-járványnak egyrészt voltak súlyos egészségügyi kockázatai és következményei, amelyek ellen küzdeni kellett, de voltak gazdasági veszélyei is. Itt elsősorban a tömeges munkanélküliségre hívta fel a figyelmet a képviselő, aki kifejtette: ha ez megvalósult volna, az bedöntötte volna az egész gazdaságot.

– mondta el az országgyűlési képviselő.

Gazdaságfejlesztési, turisztikai, humán közszolgáltatási, településfejlesztési és közlekedésfejlesztési tervei megvalósítására Szombathely összesen legalább 329,2 milliárd forintot nyerhet el pályázati úton. Fotó: Facebook

Nincs kormánypárti versus ellenzéki logika

Hende Csaba arról is beszámolt, hogy Szombathelynek Zalaegerszeghez képest – amely örvendetesen fejlődik az elmúlt években – még mindig kétszer akkora az adóbevétele. Ez az oka annak, hogy Szombathely más, hasonlóan "szerencsés sorsú" nagyvárosokkal együtt – mint például Győr, Veszprém vagy Székesfehérvár – nem részesült kompenzációban a helyi iparűzési adó bevételek tekintetében. Hozzáfűzte:

Arról, hogy itt mi volt a kormány logikája, Hende Csaba kifejtette, hogy a munkáltatónak az adók felét elengedte a kormány, azért, hogy meg tudják tartani a munkavállalóikat. Ez volt a legfontosabb – tette hozzá. Kifejtette:

Új lehetőségek kapujában

Szombathely jövőbeni lehetőségei kapcsán a térség országgyűlési képviselője arról is beszélt, hogy a város évente közel ötven milliárd forintra számíthat a következő hét évben. Azt is hangsúlyozta, hogy most 1 milliárd 300 millió forintot keresnek a kormányon. Az a kifogásuk, hogy azt miért nem adta oda a kormány. Hende Csaba ezzel kapcsolatban megadta a választ is: elmondta, hogy erre azért nem volt szükség, mert az alapvető közszolgáltatásokat, az alapvető feladatokat enélkül is el tudja látni a város.

– összegezte Hende Csaba, aki azt is leszögezte az ellenzéki hangulatkeltés kapcsán, hogy

Kiemelt kép: MTI/Bruzák Noémi

Ajánljuk még