Pesti Srácok

Közéjük tartozó momentumostól vártak segítséget a pedofilok, hogy az Országgyűlés ne fogadja el a gyermekvédelmi törvényt

Közéjük tartozó momentumostól vártak segítséget a pedofilok, hogy az Országgyűlés ne fogadja el a gyermekvédelmi törvényt

Felháborodtak a pedofilok az Országgyűlés által elfogadott szigorú gyermekvédelmi törvény miatt. Azt várták, ha már születik valamilyen jogszabály, akkor az ügyükben előremutató lesz, megengedőbb, például leszállítják a korhatárt a szexuális visszaéléses esetek büntethetőségében, és nem lesz bűncselekmény egy gyermek megrontása, ha az beleegyezését adta az együttlétbe. Az egyik, a darkneten ma is működő, nemzetközi, de magyar férfi által üzemeltetett, több millió tagot számláló pedofil fórumom beszélgettek erről az utóbbi hetekben. A fórumbejegyzésekből világosan kitűnik, hogy a liberális pártok lobbitevékenységére számítottak, kiemelten a Momentumra, sőt, annak, ahogy írják, egy közéjük tartozó tagjára. Politikai kapcsolataikkal azt akarták elérni, hogy ha már számukra kedvezőbb jogi környezetet teremtő jogszabály nem születhet, akkor a Fidesz által benyújtott gyermekvédelmi törvénycsomagot ne fogadja el az Országgyűlés.

Korábban már írtunk arról, sőt, a Pesti TV Az Ügy című műsorában meg is mutattuk, hogy a korábbi Édenkert és a rendőrök által nemrég lekapcsolt pedofil fórum után újra van egy óriási pedofil közösség a darkneten. Egy nemzetközi fórum, egészen elképesztő módon több millió taggal, aminek a moderátora ráadásul egy magyar férfi.

A fórumon, amely a korábbi Édenkerthez hasonlóan azt a célt szolgálja, hogy kép- és videócserén túl tapasztalatokat cseréljenek a gyermekekhez vonzódó, aberrált férfiak – és kisebb számban nők –, illetve segítsék egymást abban, hogyan jussanak valós élményekhez és hogyan kerüljék el a lebukást. Az oldalon információink szerint az elmúlt hetekben az egyik kiemelt téma volt a magyar pedofiltörvény, vagy sokkal inkább komplex gyermekvédelmi törvény. A jogszabályt egyenesen "begyöpösödött agresszív rendeletnek" nevezték. Kifejezetten sérelmezve azt, hogy

PestiSracok facebook image

Véleményük szerint elfogadhatatlan az, hogy semmibe veszik a személyiségi jogaikat és listázni akarják őket. Szerintük ez a pellengér a középkorban volt divat, amikor a szerencsétlent kalodába zárták és a piactéren az emberek leköpdösték azt, aki más volt. A beszélgetésekből úgy tűnik, biztonsági okokból egymás kilétét a fórumozók sem tudják. Több bejegyzésben is megemlítenek ugyanakkor olyan momentumost, aki jár az oldalra... Az ő segítségét várták, hogy valahogy botot szúrjanak a küllők közé és végül ne menjen át a törvény a parlamenten. Csalódottan vették tudomásul, hogy lobbierejük nem járt sikerrel; most arra számítanak, hogy a nemzetközi felháborodás hajthat vizet a malmukra és áshatja alá a törvényt.

– jegyezte meg egy lelkes fórumozó. A törvény elfogadása után többek között olyan jogvédőt vagy ügyvédet kerestek, aki a személyiségi jogaik oldaláról el tudja gáncsolni a nyilvántartásba vételt. A többségük a bejegyzések szerint felfogta, hogy még ha nem is kerül kilétük nyilvánosságra, bizonyos pályákon számukra a véget jelenti a törvény. Most abban bíznak, hogy egyre több nyugati országban kerülhet a pedofília a homoszexualitáshoz hasonlóan a szexuális parafíliák közé – azaz lehet elfogadott a gyermekek iránti szexuális irányultság. És ha a választás a baloldal győzelmét hozná, nyugati mintára lehetne majd itthon is nyitni, ami felszabadítaná őket a gonosz Fidesz-kormány kalodájából.

Ajánljuk még

Vérrel írt üzenet, fegyverarzenál, eltévedt lövedék – Fokozódik a feszültség a déli határnál

Exkluzív 2023 szeptember 5.
Tovább súlyosbodott a helyzet a déli határunk szerb oldalán azóta, hogy Az Akta bemutatta a terrorista embercsempész bandák táborait, akiknek az egymással folytatott háborúja a helyi magyarok életét veszélyezteti. Ahogy riportunkban bemutattuk, afgán és észak- afrikai terrorista csoportok tanyáznak a Szabadka környéki erdőkben, sorozatlövő, gránátvető fegyverekkel és gránátokkal ellátva, és most már naponta vannak tűzharcok, lőnek és robbantanak, gyakran a lakóházak közelében. Ezek a bandák szervezik a napi több száz, Zágrábból a Délvidékre érkező illegális migráns továbbjuttatását. Az elmúlt napokban fokozódott az amúgy is tarthatatlan helyzet. A lövöldözések maradványait, lőszerhüvelyeket néhány tíz méterre a határtól százával találni – már a határon lőnek, miközben 300–400 fős csoportok invázióját irányítják neki a kerítésnek. És már nem létráznak: végigvágják a kerítést, azon tuszkolják át az embereket az akciót fegyveresekkel fedező embercsempészek. A PestiSrácok.hu számos exkluzív felvételt kapott a terroristákról és a felkutatásukra irányuló akciókról. Megtaláltuk a TikTokon az embercsempész bandák egymásnak szóló hadüzeneteit, különböző üzenetekkel ellátott videóit. Ezek a felvételek is jól mutatják, hogy elit terrorista csoportok háborúja dúl az embercsempész piacért, illetve területekért. A BIRN balkáni oknyomozó portálnak pedig a csoportok vezetőit is sikerült beazonosítania, és belső informátoraik által a területfelosztási harcok eseményeit is feltérképezték. Hat hónapon át tartó kutató-elemző munkájukból az is kiderül, hogy a marokkói és afgán bandák háborújához főleg Koszovóból albán bűnözői körök biztosítják a fegyvereket, méghozzá igencsak borsos áron.

„Valahol fenn úgy döntöttek rólam, hogy a Ferencváros legyen az életem!” – Nyolcvan éves lenne, de már tíz éve nincs közöttünk a Császár (2. rész)

Exkluzív 2021 október 17.
Az egyetlen magyar aranylabdás labdarúgó, Albert Flórián pályafutását bemutató írásunk első részében egészen 1967 végéig jutottunk el. Innen folytatjuk most a zseniális játékos életútjának felelevenítését, feltárva a korszak sajátosságait, szót ejtve a kiváló labdarúgó emberi kapcsolatairól és megidézve gondolatait ferencvárosi kötődéséről, valamint arról, hogy ő maga mire volt a legbüszkébb a saját karrierjét tekintve.

Hiába volt 92 lakója, a migránsvilla a helyiek szerint olyan volt, mint egy szellemház

Exkluzív 2023 szeptember 15.
Nem tudni mikor érkeztek és hogyan látták el magukat az illegális migránsok a 12. kerületi villában. A környéken lakók már régóta nem tapasztaltak mozgást a sem a házban, valamit az ahhoz tartozó telken sem. Úgy gondolták, hogy egyszerű munkások költöztek be az ingatlanba. Csütörtök este a rendőrség egy névtelen bejelentés alapján 92 illegális migránst talált a Béla király úti villában. Mivel az elfogottak nem tudták magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően igazolni, ezért a hatóságok visszavitték őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz.