Pesti Srácok

Vérlázító módon inzultálták A Riporter stábját több ellenzéki rendezvényen is (Videó!)

Három ellenzéki kampányrendezvényen is lökdösték, inzultálták, vegzálták Szarvas Szilvesztert és A Riporter stábját; Karácsony Gergelyék, Gyurcsány Ferencék és a kamuvideós, szoci Korózs Lajosék is kiakadtak azon, hogy Szarvas Szilveszter kínos ellenzéki ügyekkel szembesítette az ellenzéki politikusokat. Gyurcsány és Karácsony egyetlen kérdésre sem válaszolt, Gyurcsány testőrei ráadásul fizikailag is megpróbálták távoltartani A Riportert a DK pártelnökétől, míg Karácsony Gergelyék egy tucatnyi biztonsági embert riasztottak A Riporter stábja láttán, sőt, a főpolgármester embereit az is zavarta, hogy közterületen forgattunk, a felvételek készítését is megpróbálták megakadályozni. Volt itt minden: ellenzéki hazugsághegyek, egyre kínosabb Karácsony Gergely, Gyurcsány-cirkusz, DK-s országjárás és felénk, a jobboldal felé irányuló gyűlölet.

Az, hogy a baloldal elkezdte az előválasztási cirkuszt és kampányol, azzal semmi baj nincs. Tegyék! A hazudozás és újságírók fenyegetése, munkánk akadályozása ugyanakkor már több mint problémás. Már csak azért is, mert a hazai ellenzék és balliberális „jogvédő” szervezetek rendszeresen kürtölik tele a nemzetközi nyilvánosságot hírhamisításaikkal, miszerint Magyarországon veszélyben van a sajtószabadság, a demokrácia, az alkotmányosság, míg ők demokraták. Na persze! Olyannyira demokraták, hogy most, amikor a szélsőjobbtól a szélsőbalig terjedő Gyurcsány-féle roncsderbi országjárásra indult, nagy ívben fittyet hánynak a sajtószabadságra. Az ellenzék teljesen egyértelműen támadást indított a jobboldali sajtó és nyilvánosság ellen, olyannyira, hogy már nemcsak a kérdéseinkre nem akarnak válaszolni, de fizikai jelenlétünk is fájdalmas nekik, a baloldal már a forgatás megakadályozásától sem riad vissza. A Riportertől láthatóan különösen rosszul vannak az ellenzékiek.

„Köszönjük, hogy a reklám megnézésével támogatod a Pesti TV létezését!”
PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.