Az ellenzék a Pride-on tagadja, hogy bármiféle LMBTQ-propagandáról lenne szó (PS-galériával)

Az utóbbi években érdekes átalakuláson átesett Szél Bernadett teljesen komolyan állítja, hogy a gyermekeit veszélyezteti a kormány LMBTQ-val kapcsolatos kampánya. Érdekes felvetés, hiszen ha Szél gyermekei nem hallottak még erről, akkor ő miért szeretné, hogy az óvodákban és az iskolákban mások gyermekeit ilyesmivel traktálják? Amúgy is érdekelne, hogy az ellenzéki politikusok a gyermekeiktől hány éves korában kérdezték meg a kedves szülők, hogy fiúk vagy lányok szeretnének-e lenni? Illetve bármi mások? Ha meg kihagyták a „szabadság” e fontos lépését, akkor miért akarják mások gyerekeit ilyennek kitenni? Az ellenzék halálra rémült a népszavazástól. Tudja, hogy nagyon el fogja veszíteni. Hiszen a normálisoknak végtelen muníciót szolgáltat a kampányhoz a nyugaton tomboló LMBTQ-terror. Az LMBTQ-agenda gyenge pontja, hogy szinte minden konkrét pontja egy undorító szexuális, szadista horror. Én kérek elnézést a felsorolásért.

Teljesen szabad szexuális tárgyválasztás, a beleegyezési korhatár lehető legbrutálisabb leszállítása (12 év vagy kevesebb), gyermekek nemi hormonnal történő kezelése a normális testi és nemi érési folyamataik leállítása érdekében, a mellek, a pénisz, a vagina, a szeméremajkak sebészi úton történő levágása, kivágása, a méh eltávolítása vagy a herék levágása, minden létező szexuális aberráció normálisnak minősítése és családképző identitásként történő meghatározása. Totális és brutális heteroszexualitás- és normalitás-ellenesség. És mindezek szabad propagálása 0 és 18 éves kor között, az állam teljes hatalmának felhasználásával. Már a magyar liberális sajtó is azt pedzegeti, hogy a gyerekek nem a szüleik „tulajdonai”, tehát az államnak kell biztosítani mindenben a teljes szabadságukat, vagyis az LMBTQ-államnak kell felnevelnie őket, a szülői tevékenység teljes ellenőrzése és teljes korlátozása mellett. Van olyan ország, ahol a gyermekkorú személy nemváltoztatási szándékáról, identitás problémáiról az iskolának, az orvosnak nem is kell tájékoztatni a szülőt. A dolog lényege az, hogy ha az identitásfejlődés során a gyermeknek vagy fiatalkorúnak bármilyen kérdése, kétsége támad a heteroszexualitásával, a normalitásával kapcsolatban, akkor az LMBTQ-propaganda és a szélsőséges aktivisták tömege a törvény ereje által rázúdulhasson és semmiféle esélye ne maradjon heteroszexuálisnak maradni. Meg sem kísérelték cáfolni ezt a doktrínát korábbiakban sem. Ezért beszélnek a szeretetről, meg az elfogadásról állandóan, mert az ellenzéki politikusok is pontosan tudják, hogy az igazi álláspontjuk és céljuk józan ésszel és ép moralitással vállalhatatlan.

Az EU parlamentje és az Európai Bizottság ezeknek az elmebajoknak a kikényszerítése érdekében éppen megszegi az unió alapszerződéseit; a Magyarországnak jogszerűen járó forrásokat azért tartja vissza, hogy a fentiek fokozatos, de gyors bevezetésére kényszerítsen minket. Teljesen érthető, hogy az ellenzék ezekről a nyomulásokról nem igazán akar beszélgetni a választóival. Ugyanis minden normális embert kitör a frász ettől. Ez akkora baromság, hogy még a baloldali, liberális szavazók sem veszik be. A homoszexuálisok nagy része sem, sőt, az LMBTQ-betűszóval leírt emberek nagy része sem. A Pride-on látható „tömeg” nem kis részben külföldiekből és a multik kirendelt munkavállalóiból áll, illetve olyan fiatalokból, akiknek az összezavarására az LMBTQ-szervezetek az elmúlt 15–20 évben sok milliárd forintot költöttek, aktivisták, propagandisták százainak biztosítva minőségi életet, az ideológia gátlástalan terjesztéséért cserébe. De nem is az a néhány száz felhergelt, becsapott szerencsétlen elmebeteg szélsőséges a főbűnös, aki az arcát adja ehhez (már amikor), hanem a magyar liberális értelmiség, amely primitív nyájszellemtől hajtva – és persze pénzért és elismerésért cserébe – teljes erővel beleállt ebbe az ostobaságba, és az ellenzéki nyilvánosságban egyre szélsőségesebb módon érzékenyíti az ellenzéki törzsszavazókat ebbe az irányba is. A magyar emberek eszét és jellemét dicséri, hogy még az ellenzéki szavazók között sem sikerült ennek az elmebajnak többséget szerezniük.

Az ellenzék vezetőinek a jelleme nincs meg ahhoz, hogy bármilyen ügyben kiálljanak és a gazdáiktól eltérő álláspontot képviseljenek. Ez az ügy még a rezsicsökkentésnél, az erőszakos bevándorlás ügyénél is nagyobb és ügydöntőbb buktának ígérkezik. Ha a jobboldal belemegy a részletekbe, az ellenzéki politikusoknak és értelmiségieknek egyre ijesztőbb és undorítóbb részkérdésekben kell majd a normális ember számára rémisztő álláspontot elfoglalniuk. Megérdemlik.