Pesti Srácok

Visszatért a tékozló fiú: a pártot szétszakító Karácsony ismét az LMP-nél próbálkozik (videó)

null

Visszatért az LMP-s akolba Karácsony Gergely, aki 2013-ban kilépési hullámot indított el a zöldpártban, teljesen szétszakítva azt, hogy aztán létrehozza a mérhetetlen támogatottságú, de külföldön annál jobb bekötöttséggel rendelkező Párbeszédet. A főpolgármester miniszterelnök-jelölt-jelöltségét ugyanis az LMP is támogatja, amely nagyon úgy tűnik, hogy mára már önálló jelölt állítására is képtelen, ezért inkább beálltak a közösségüket néhány éve szétszakító Karácsony mögé. Erről, na meg a hiányzó konkrétumokról is kérdeztük volna Karácsonyt, akit pártállami időket idéző védelemmel zártak el a sajtótól, majd menekítettek ki a sajtókérdések elől. Helyette az LMP még megmaradt tagjaitól szerettük volna megtudni, hogyan állhattak be a pártszakító főpolgármester mögé, valamint arra, hogyan fér meg a zöld mellett a vörös, vagyis az MSZP a "környezetbarát" koalícióban. Utóbbi kapcsán Ungár Péter adott betekintést a baloldali összefogás természetével kapcsolatban, amikor úgy fogalmazott: nem akar rosszat mondani fontos szövetségeseiről – ezek szerint jót pedig nem nagyon tudott volna. További érdekes nyilatkozatok fenti videónkban! Itt pedig Karácsony beszéde a saját fb-oldaláról:

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.