Pesti Srácok

Csókay András a Boomerlázadásban: a Szentlélek nem ment szabadságra, őrületes tisztulást hozhat Európába (Videó!)

A Pesti TV Boomerlázadás című műsorának hétfő esti adásában Csókay András volt Mészáros Nóra és Stefka István vendége. A Honvédkórház idegsebész főorvosa kifejtette, hogy a nemváltó műtéteknél is súlyosabbnak érzi a magzat elvételét. A Semmelweis-díjas szakember rendszeresen hangsúlyozza, hogy a gyógyulásban és a gyógyításban az Istenbe vetett hitnek óriási szerepe van. Csókay András a bangladesi sziámi ikrekkel kapcsolatban elmondta: az egyik gyermeknél olyan súlyos tünetek jelentkeztek, amelyek kapcsán tehetetlennek bizonyult a tudomány, ám egy isteni csodának köszönhetően végül minden jól alakult.

Az interjúban beszámolót hallhatunk a bangladesi ikrek szétválasztásáról, illetve a körülötte kialakult szakmai irigységről. Megtudhattuk Csókay András véleményét a paraszolvencia megszüntetéséről. Nézete szerint az egészségügyben az utóbbit hetven év legnagyobb intézkedése volt ez, hiszen ma már a fizetésükből is meg tudnak élni az orvosok. Az orvostársadalom egy része azonban ezt nem üdvözli.

– kezdte Stefka István a beszélgetést.

PestiSracok facebook image
Stefka István Csókay Andrással beszélgetett. Fotó: Pesti TV-képernyőfelvétel

– reagált Csókay András.

– érvelt az idegsebész.

Névtelen feljelentő

Csókay András elmondta, hogy a mai napig nem tudni, ki tette a névtelen feljelentést. Jóindulatot feltételezek egy pontig, de aztán már nem. Emberi hiba történt, aztán a kislánynál a sorozatos mikrotraumák miatt létrejött egy bevérzés. Rámutatott, hogy ilyen van, minden nagy beavatkozásnál előfordulhatnak hibák. Mészáros Nóra azt kérdezte az idegsebésztől, hogy a mai napig tartják-e a gyermekekkel a kapcsolatot, mire az idegsebész azt válaszolta, hogy igen, pontosabban tartaná, de a filmügy miatt le vannak tiltva a kapcsolattartásról, nem mutathatnak fényképeket, filmeket az ügyről. A köztudottan istenhívő Csókay András továbbra is hisz abban, hogy a csöndben, az imádkozás során jön az ihlet, a jó gondolat.

– utalt a személyét érintő maró kritikákra Csókay András.

– nyilatkozta mosolyogva az idegsebész. A műsorban szóba került a törvényileg szabályozott hálapénz tilalma is.

– hangsúlyozta Csókay András.

– tette hozzá.

A tudományról, az emberi irigységről és az isteni csodákról is szó esett a hétfői Boomerlázadásban. Fotó: Pesti TV

Vétek szembemenni a teremtéssel

A későbbiekben „modernebb” vizekre eveztek a stúdióban.

– kérdezte Mészáros Nóra az idegsebészt.

– reagált Csókay András.

– érdeklődött a műsorvezető.

– felelte Csókay András, aki a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus hírnöke is, és szeretettel várja annak a jótettét, hogy Magyarország, de leginkább Európa löketet kapjon.

– hangsúlyozta az idegsebész.

– kérdezte Stefka István.

– válaszolta Csókay András.

Forrás, fotó, videó: Pesti TV

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.