Pesti Srácok

Hiperpasszív magyar íráskészséget villantott a főpolgármester – Saját nevét sem tudta helyesen leírni a miniszterelnök-jelölt-jelölt

Karácsony Gergely sokkal inkább hasonlít a Monty Python-féle Poncius Pilátusra – akinek komoly nehézséget okozott megbirkózni saját nevével –, mint egy főpolgármesterre. Történt ugyanis, hogy a miniszterelnök-jelölt-jelölt ellátogatott Dunakeszire, ahol egy ordas kunhalmizmussal bemutatta, mit is jelent a szoci-párbeszédes összefogás: teljes szellemi szintigazodást. Ennek jegyében Karácsony megvillantotta, hogy az angolon kívül a magyar íráskészsége is legfeljebb hiperpasszív. Hiába, nem foghatja a kezét minden aláírásnál Gál J. Zoltán. Azt, hogy a hiperpasszív magyartudás írásos bizonyítékát a helyi jobbikos jelölt csak véletlenül posztolta-e, vagy szándékosan akarja lejáratni a főpolgármestert az összefogás jegyében, azt nem tudni, mindenesetre beszédes, hogy a kommentelőknek is feltűnt: Karácsony nem tudta helyesen leírni a saját nevét, Varga Zoltán Péter egyelőre mégsem törölte a posztot.

Nem túl egzotikus név a Gergely – hiperpasszív átiratban Gelgely –, viszonylag sokan viselik kis hazánkban, és ennél is többen képesek leírni azt. Mint kiderül, a két halmaz nem feltétlenül fedi egymást, a főpolgármester ugyanis sokat tanulhatott a szocialistáktól az utóbbi években. Különösen nagy hatással lehetett rá Kunhalmi Ágnes munkássága, akitől a nyelvújítói hajlamokat is örökölte: a legrátermettebb miniszterelnök-jelöltnek dunakeszi haknija során nem sikerült leírnia saját nevét.

Mindez Varga Zoltán Péter, a Jobbik helyi jelöltjének posztjából derült ki, aki büszkén jelentette ki, hogy – protokolláris kényszerből – Karácsony is aláírta Jakab Péter miniszterelnök-jelölti ajánlószelvényét. Ehhez a bejelentéshez csatolta a fenti fotót, ahol a szelvény látható, amit – Varga állítása szerint – Karácsony személyesen töltött ki. Szembetűnő módon Gál J. Zoltán segítsége nélkül.

PestiSracok facebook image

Azt, hogy Varga szándékosan posztolta-e Karácsony hiperpasszív ajánlószelvényét az együttműködés szellemében, vagy csak elsiklott a „kis” hiba felett, azt nem tudni, mindenesetre a poszt alatt a kommentelőknek is feltűnt, hogy a főpolgármester nem tudott megbirkózni a kihívással, amit saját nevének leírása jelent.

Forrás/fotó: Facebook

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.