Pesti Srácok

Ismét egy mondatban szerepelt a DK és a szakértelem – Gyurcsányné végre megosztotta sikerének titkát

Erő, elszántság, tisztesség, szakértelem, alázat – ezeket a szavakat vette szájára Gyurcsányné Dobrev Klára legutóbbi kampánybeszédében, amellyel pártját, a Demokratikus Koalíciót, és Gyurcsány Ferenc újabb reményteli országlásának természetét jellemezte. A DK miniszterelnök-jelölt-jelöltje buzdító beszédében többek közt azt sugallta, erő kell a baloldali kormány vezetéséhez – amelyet gumilövedékek és tömegoszlató vízágyúk képében már jól ismer a magyar választópolgár...

Gyurcsányné Dobrev Klára az ellenzéki előválasztási kampány előtti utolsó mozgalmi beszédét tartotta meg szombaton. Mondandójában a Demokratikus Koalíció elmúlt 10 évének minden képmutatása és hazugsága előkerült, és el kell ismerni, valóban példa nélküli teljesítmény, hogy Gyurcsány Ferenc országrombolása után a szektapárt az ellenzéki összefogás élére küzdötte vissza magát, olyan pártokkal egyetemben, akik korábban élesen elhatárolódtak a DK-tól.

Gyurcsányék sikerének titka

Dobrev Klára el is magyarázta, hogyan lehetséges ez. Mint hallgatóságának elárulta, a benne feszülő erő és elszántság részben a DK 10 éves sikertörténetéből fakad: a nullából építették fel mára sikeres pártjukat, beszélgetéssel, odafigyeléssel, „iszonyatos szorgalommal és iszonyatos alázattal”, mégsem szállt fejükbe a dicsőség. Dobrev szerint a választásokon

PestiSracok facebook image

A miniszterelnök-jelölt-jelölt hozzátette: magabiztosságának másik forrása, hogy pártja a Fidesz legádázabb ellenfele, mert „egyszer és mindenkorra akarják legyőzni a nemzeti elnyomás rendszerét”, helyébe pedig egy demokratikus országot akarnak Magyarországból felépíteni. Mindezt természetesen

A békéhez erő kell?!

Mint megjegyezte, a Fidesz politikusai „pakolnak”, de közben próbálnak egy olyan rendszert bebetonozni, hogy az új kormány ne tudjon kormányozni. Dobrev Klára szerint éppen ezért akkor lesz béke Magyarországon, ha a DK igazságot tesz, hogy ne lehessen tovább „következmények nélkül eladósítani, elrabolni állampolgárok vagyonát”. Szerinte „nem lehet következmények nélkül hagyni azt, hogy a miniszterelnök személyes családja állami pénzekből gazdagodik”. Furcsa persze, hiszen ezt férje kormányzása kapcsán már 2010 előtt elmondhatta volna, de a szektamúlt hajlamos elfeledtetni, hogy Gyurcsány Ferenc egy csőd szélére sodort, szétrabolt és eladósított rendőrállamot hagyott hátra örökségként, és 10 év kellett hozzá, hogy az állami vagyont legalább részben visszaszerezze Magyarország. A házaspár mindenesetre jól élt az elmúlt évtizedben is a külön számukra kiprivatizált közvagyonból. Dobrev bűnbocsánat helyett inkább fenyegetésbe fog:

Kijelenti:

Ugyanakkor elmondja:

Forrás/fotó/videó: facebook.com

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.