Pesti Srácok

Orbán Balázs: Kis ország vagyunk ugyan, de egyre többen gondolják, hogy példaértékű, ami itt történik

Orbán Balázs: Kis ország vagyunk ugyan, de egyre többen gondolják, hogy példaértékű, ami itt történik

„Az amerikai és a nyugat-európai konzervatív körökben egyre nagyobb támogatottsága van a magyar kormánynak, ami elsősorban Orbán Viktor személyének és politikájának, a családvédelemnek, a zsidó-keresztény civilizáció és a szuverenitás melletti, illetve az illegális bevándorlással szembeni kormányzati kiállásnak köszönhető” – jelentette ki a Mandinernek adott interjúban Orbán Balázs. A parlamenti államtitkárt nemrégiben nevezték ki a miniszterelnök egyik tanácsadójává, illetve a tanácsadók koordinátorává, mellyel kapcsolatban elmondta: „a posztot az az elképzelés hívta életre, hogy Magyarország geopolitikai súlya folyamatosan növekszik a nemzetközi térben”.

Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a szombati Kormányinfón jelentette be, hogy Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára a miniszterelnök mellett lesz politikai igazgató. A megbízatással kapcsolatban a Mandinernek nyilatkozó politikus elmondta: „a posztot az az elképzelés hívta életre, hogy Magyarország geopolitikai súlya folyamatosan növekszik a nemzetközi térben, miközben a körülöttünk lévő világ egyre bizonytalanabb, egyre élesebbek a feszültségek”, ezért a kormányfő munkáját szükséges alapos nemzetközi kitekintéssel, elemzésekkel is támogatni. Mint felidézte, Orbán Viktor már 2018-ban arról beszélt: az a cél, hogy Magyarország 2030-ra az EU öt legélhetőbb tagállamának egyike legyen. Hozzátette: a cél eléréséhez folyamatosan vizsgálni kell a nemzeti programok állását, a nemzetközi környezetet, illetve azt, milyen további lépésekre van még szükség. Orbán Balázs arról is beszélt:

Hozzátette:

PestiSracok facebook image

Orbán Balázs úgy fogalmazott:

A teljes interjút a Mandinerben olvashatják el, ide kattintva.

Forrás: mandiner.hu; Vezetőkép: MTI/Szigetváry Zsolt

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.