Pesti Srácok

A társai gúnyolódása elől menekült a halálba a vajai kamaszfiú?

null

Vélhetően öngyilkos lett az a vajai kamaszfiú, akit hétfőn reggel láttak utoljára szerettei. A tragédiához állítólag diáktársai állandó cikizése és gúnyolódása vezethetett. Édesanyja szerint az sem kizárt, hogy a lelki terror mellett fiát fizikailag is bántalmazták.

Szerdán délelőtt találták meg annak a 16 éves fiúnak a holttestét, akit hétfőn reggel láttak élve utoljára szerettei. Édesanyja még aznap elkeseredett bejegyzést tett közzé, amelyben fia megtalálásához kért segítséget, majd arról számolt be: holtan találták Gábort, aki vélhetően saját maga vetett véget az életének. A Blikknek azt mondta, néhány hete tűnt fel neki, mennyire megváltozott a fia: nem akart elmenni otthonról, feszült és ideges volt. Meggyőződése, hogy társai állandó gúnyolódása vezetett a tragédiához.

– mondta a lapnak az édesanya, hozzátéve, hogy Gábor a lelkére kötötte: ne avatkozzon bele, majd ő elrendezi a dolgot.

PestiSracok facebook image

– idézte fel az édesanya a történteket. Fia hétfő reggel csak annyit mondott: „Majd jövök.” Utoljára reggel fél nyolckor látták Vaja településen, az iskolába tartó buszra már nem szállt fel, de oda nem érkezett meg.

Az iskolai zaklatás, megfélemlítés összefoglaló elnevezése a „bullying”, ami a megaláztatástól az érzelmi zsaroláson át egészen a fizikai erőszakig terjedhet. Háromféle zaklatás létezik: verbális, társadalmi és fizikai. Míg az elsőnél az ugratás, gúnynév használata, lelki terror figyelhető meg, a társadalmi (relációs) formája ennél erőteljesebben jelenik meg. Előfordul, hogy a kiszemelt gyermeket arra kényszerítik, hogy valakit szándékosan bántson (vagy éppen ellenkezőjét kérik: szakítson meg egy baráti kapcsolatot valakivel), utasítják és állandó kontroll alatt tartják áldozatukat. De a pletyka és a nyilvános lejáratás is az eszköztár részét képezi. A bullying fizikai megnyilvánulása a konkrét fájdalom mellett szégyenérzettel, félelemmel is párosul. Az áldozatot megütik, rugdossák, esetleg leköpik, csipdesik, elveszik annak személyes tárgyait. A szakirodalom szerinta zaklatás nem csupán iskolai órák alatt történhet, hanem utána is, esetleg az online térben. A legtöbb bejelentett zaklatás azonban az iskola épületében történik, míg jelentős százalékuk a játszótéren vagy a buszon. A fiatalkori zaklatásnak leginkább a 9–12. osztályos tanulók vannak kitéve. A szakemberek a megelőzés fontosságát hangsúlyozzák, kiemelve, hogy gyermekünk önbizalmának erősítése már jelentős segítséget ad ahhoz, hogy ne váljon belőlük áldozat.

A legfontosabb, hogy mindig kérjünk segítséget szakembertől, ha ilyen probléma merül fel a környezetünkben.

PS-összeállítás. Fotó: Facebook

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.