Pesti Srácok

Tatabányán szétfröccsent az ellenzéki összefogás, mint bogár a szélvédőn (videó)

Tatabányán szétfröccsent az ellenzéki összefogás, mint bogár a szélvédőn (videó)

Tovább folytatódik az ellenzéki összefogás széthullása Tatabányán. Újabb tagok léptek ki az Összefogás frakcióból, köztük a függetlent játszó, köztudottan DK-szimpatizáns polgármester. A frakciót, majd a DK-t is elhagyó Hoffer Dávidot, valamint a helyi szocialista képviselőket, akik nem voltak hajlandóak a polgármester elvárása szerint szavazni, kikiáltották árulónak. Már új frakciót is alapítottak, amelyben azok kaptak helyet, akik követik Szűcsné Posztovics Ilona utasításait. Új frakció ide vagy oda, az ellenzéki vezetésű városban még az összefogott ellenzék többsége sem volt meg. A jelenlegi helyzetben a város működtetése szinte lehetetlenné vált. A Pesti Riporter stábja Tatabányán járt, hogy szóra bírja az egymást "gyilkoló" ellenzéki politikusokat. A riportból az is kiderül, hogy már saját szimpatizánsaik is látják: óriási a káosz. Lusztig Péter alpolgármester nyilatkozik.

Az ellenzéki pártok az MSZP-től a DK-n át a Jobbikig úgy készülnek közös kormányzásra, hogy még egy Tatabánya méretű városban sem képesek a feladattal megbirkózni, egymással szembeni nézeteltéréseiket félretenni.

Két hete írtunk arról először, hogy Tatabánya városában komoly léket kapott az ellenzéki összefogás. Még tavasszal Nagy Béla, MSZP-s önkormányzati képviselő borított: kilépett az Összefogás frakcióból, amit azzal indokolt, hogy képtelenek együtt dolgozni, a polgármester a saját frakciójukban ülő képviselőket sem hallgatja meg. Nincs érdemi közös munka, egyeztetés, csak a szavazatok kellenek, kellenének, hogy átvigyék a polgármesteri indítványokat.

Ugyanerről számolt be nemrégiben Hoffer Dávid, aki kilépett a frakcióból és a Demokratikus Koalícióból is. Közleményében Hoffer azt is leírta: a konfliktusok eredője az, hogy nem szavazott meg olyan előterjesztéseket, amely a várost véleménye szerint lehetetlen helyzetbe hozta volna. Egyszóval legjobb tudása szerint és saját belátása szerint a város érdekeit képviselte és nem gombnyomogatóként vette ki részét a képviselőtestület munkájából. Azért, amiért nem szavazott együtt az amúgy állítólag független polgármesterrel, Varju László, a DK alelnöke még meg is fenyegette. Ezért távozott aztán a pártból is indoklása szerint.

PestiSracok facebook image

A tatabányai képviselőtestületben amúgy sem volt többsége az ellenzéki összefogásnak, ha pedig valaki abból még ki is szavazott, az számukra gyakorlatilag patthelyzetet teremtett. Az előválasztási kampány hajrájában kitört botrányt úgy próbálják eltolni maguktól, hogy árulónak kiáltották ki a becsületből és nem utasításra szavazókat. Szűcsné Posztovics Ilona be is jelentette, hogy az összefogásnak itt gyakorlatilag vége, legalábbis az eddigi formájában, és ő maga is kilépett a frakcióból, majd új frakciót gründoltak. Létszámuk ezzel a testületben tovább csökkent.

Közben megy az egymásra mutogatás, perrel fenyegetés, hibáztatás. A jobboldali képviselőknek már csak egy kávét kellene kérni; azért ők nem ilyen nyugodtak, hiszen egy város működését kellene biztosítani.

A Pesti Riporter stábja szerette volna szóra bírni a polgármestert, de Szűcsné Posztovics Ilona az írásos interjúkérelemre nem reagált, a hivatalban őt személyesen felkereső stábot nem fogadta. Sikerült viszont a hivatal előterében elcsípni Lusztig Péter alpolgármestert, Szűcsné jobbkezét, és nyilatkozott a Pesti TV-nek a Fidesz-frakció szóvivője, Kupcsok Péter önkormányzati képviselő is. Közben a polgármesteri hivatal melletti téren gyülekeztek az előválasztásra érkezők, akik úgy tűnik, egyre inkább kezdik elveszíteni a fonalat, hogy mégis ki kivel van egyáltalán...

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mitől lesz valaki jobboldaliként a kiegyezés híve? – A Magyar Patrióták elnöke volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 április 13.
A magyarság szegletköveiből nem lehet csemegézni, azokat együtt kell vállalni, ha valaki közénk akar tartozni – mondta Hetzmann Róbert, a Magyar Patrióták Közösségének elnöke a Polbeat múlt heti adásában. Huth Gergely és Stefka István a karakán nemzeti közösség vezetőjével arról is beszélgetett, hogy mi a nemzeti maximum, mitől lesz valaki valódi patrióta? A műsorban kiderült az is, hogy a háborús válságból adódó megszorítások itthon nagyobb mértékben érintik a valóban nemzeti civileket, mint a liberálisabb jobboldaliakat, a párbeszéd és a kiegyezés híveit, ami szomorú következményekkel jár. A Magyar Patrióták például kénytelenek voltak felszámolni irodájukat és elbocsátani munkatársaikat.