Pesti Srácok

Valószínű, hogy 2022-ben már nem lesz egység az ellenzéki oldalon, kihátrálnak az összefogásból

null

Előválasztási csalásokra hivatkozva a sértettek kihátrálnak az összefogásból, így 2022-ben már nem lesz egység az ellenzéki oldalon – fejtette ki álláspontját Tóth Erik elemző a Kossuth Rádióban, ahol Deák Dániellel a Vasárnapi újság című műsorban az ellenzéki előválasztás várható eredményeiről és annak hatásáról beszéltek.

Deák Dániel szerint a hódmezővásárhelyi polgármester a baloldalon kívüli szavazókat akarja megnyerni, azt gondolván, hogy pusztán az ellenzéki táborral nem lehet választást nyerni. A miniszterelnök-jelölti vitából már kiderült, hogy Márki-Zay Péter egyáltalán nem gondolkodik jobboldali programban, egy régebbi nyilatkozatában pedig még összefogást szorgalmazott Gyurcsány Ferenccel, és elismerően nyilatkozott a hírhedt őszödi beszédről.

Tóth Erik, az Alapjogokért Központ vezető elemzője szerint az előválasztást előre lejátszották. Régóta sejthető volt például, hogy a miniszterelnök-jelölti indulók közül valaki visszalép, és választókerületi jelölt is sokkal kevesebb volt, mint amennyi lehetett volna.

PestiSracok facebook image

– hangsúlyozta. Az elemző furcsának nevezte azt is, hogy Karácsony Gergely sokkal több szavazatot szerezve visszalépett Márki-Zay Péter javára, aki mögött se párt, se országos szervezettség nincs. Azt ugyanakkor biztosra veszi, hogy 2022-ben a DK-hoz tartozik majd a legnagyobb frakció az ellenzéki pártok közül, tehát – mint fogalmazott – az előválasztás végeredményétől függetlenül Gyurcsány Ferenc marad a baloldal főszereplője. Tóth Erik megjegyezte, hogy az egységes indulással sem biztos a siker, ha a választók azt érzik, hogy pusztán az Orbán-ellenesség hajtja az ellenzéket. Más üzenetük ugyanakkor gyakorlatilag nincs, az önkormányzatokban pedig rendre bebizonyítják, hogy a kormányzóképességük nem javult. Az elemző nem tartja kizártnak, hogy idővel felerősödnek az ellentétek az ellenzéki pártok között, mivel az országos lista összeállítása jelentős feszültségeket okozhat. Azt is elképzelhetőnek tartja, hogy előválasztási csalásokra hivatkozva a sértettek kihátrálnak az összefogásból, így 2022-ben már nem lesz egység az ellenzéki oldalon.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.