Pesti Srácok

Karácsony a bukás után szavakban újra Budapesttel foglalkozik, de bár ne tette volna (Videó!)

Karácsony a bukás után szavakban újra Budapesttel foglalkozik, de bár ne tette volna (Videó!)

Most, hogy kiderült, Karácsony Gergely marad a helyén és nem lesz belőle miniszterelnök-jelölt, elkezdett budapesti témákkal foglalkozni. Na persze csak a szavak szintjén. Ennek eredménye pedig egy ma közzétett imázsvideó arról, hogy mennyire fontos neki a főváros, mennyi mindent tett Budapestért, és természetesen az, hogy a jövőben a további fejlődésért baloldali kormányra van szükség. Kijelentéseit azonban tételesen lehet cáfolni, amit meg is teszünk. Ám a legkellemetlenebb, hogy saját párttársának, Szabó Tímeának is ellentmond a főpolgármester.

– kezdi a bejegyzését a főpolgármester. Ugyan ő arra gondol, hogy a járvány hozta el a nehéz időszakot, mi viszont arra asszociálunk, hogy megválasztásával kezdődtek a nehézségek. Majd arról beszél, hogy a koronavírus-járvány mindenkit levizsgáztatott tisztességből, felelős hozzáállásból és emberségből. Ezt pedig a kormányszidás követi, mert Karácsony szerint nemhogy nem segítettek, még gáncsoskodtak is.

Arról viszont hallgat, hogy a hatáskörébe tartozó Pesti úti Idősek Otthona gócponttá vált, a főváros nem segített, a kormánynak kellett beavatkoznia, ő pedig, a tisztességes városvezető el sem látogatott az otthonba, orvos nélkül hagyta az intézményt, telefonos távgyógyításról magyarázott. Arról se feledkezzünk meg, hogy a főváros lenyúlta például a vendéglátósok bértámogatásait, kuncsorgott az iparűzési adó befizetéséért és még az ingyenes parkolást is fúrta a bevételkiesés miatt.

PestiSracok facebook image

Kitér arra is, hogy bezzeg a fővárosi vezetés ingyenes tesztekkel és vizsgálatokkal óvta a lakosságot, miközben szövetségesei a parlamentben úton-útfélen a keleti vakcinák ellen hergeltek, bizonytalanságot ébresztve az emberekben, sőt, a tömeges oltást is cikizték, mondván, az egész szervezetlen és káoszba fullad, majd arról számoltak be a baloldal nagy megmondói, hogy sikeresen felvették a vakcinát az oltópontokon. A felelősségteljes Karácsony pedig ritkíttatta a BKK járatait, amin összezsúfolódtak az emberek a járvány kellős közepén, majd hárította a felelősséget.

Ellentmond Szabó Tímeának

Karácsony Gergely végül azzal akarta legitimálni profi járványügyi kezelését, hogy azt mondta:

Kijelentését persze nem támasztja alá semmilyen forrással. A pozitív kampány viszont azért is érdekes, mert párttársa, Szabó Tímea folyton azzal riogatta a közvéleményt, hogy

A legnépesebbnek számító Budapesten tehát kevesebben haltak meg, mint más fővárosban a világon, de összességében mégis Magyarországon a legtöbben? Érdekes... Szabó Tímea leggusztustalanabb felszólalása azonban az volt – csak ha már tisztességről és emberségről hadovál párttársa –, amikor azt vetette a kormány szemére, hogy egészségügyi eszközökkel segítik a határon túli magyarságot.

Karácsony egyébként Budapest zöldítésről is beszél, pedig azt a kampányígéretét sem tartotta be, hogy minden Budapesten született kisbaba után ültetnek egy fát. Azzal viszont eldicsekszik, hogy – két év várakozás után – ingyenessé tette a 14 éven aluliaknak a tömegközlekedést. Végezetül azzal zárja mondandóját:

Kivéve, ha jön egy újabb szerep, ami felkelti a kíváncsiságát.

Forrás: Facebook; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

Így lophatta meg saját cégét a vörösbáró, Bige László

Exkluzív 2021 november 4.
Faék egyszerű megoldással, arcpirítóan pofátlan módon lophatta meg saját cégét, a Péti Nitrogénműveket a baloldal kasszása, Bige László a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészségvádirata szerint.Ez még abban az időszakban is ment, amikor a műtrágyabiznisz éveken át veszteséget termelt az ország egyik leggazdagabb emberének – mondta a PestiSrácok.hu-nak a vörösbáró legújabb büntetőügyére rálátó forrásunk. Mint ismert, Bige Lászlót közel egy éve vették őrizetbe, majd néhány hete vádat is emeltek ellene különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és vesztegetés elfogadása vádjával. Mivel már korábban is volt folyamatban ellene büntetőeljárás hasonló bűncselekmények miatt, a milliárdost akár 15 év börtönbüntetésre is ítélhetik. A bonyolultnak tűnő gazdasági machinációk részletei eddig nem láttak napvilágot; az ügyészségi közleményből csak az derül ki, hogy a Bige tulajdonában álló, a műtrágyaágazatban egyeduralkodó Péti Nitrogénművek potom pénzért adott el papíron leminősített műtrágyát – a saját érdekeltségbe tartozó kereskedő cég persze jóval drágábban adta tovább, a különbözetből Bige zsebbe kapott vissza. Hogy mit is jelent ez, és miért lophatta meg Bige a saját cégét (legalábbis az ügyészség szerint), erről beszélt lapunknak a Nitrogénművek ügyeit belülről ismerő informátor.

Háromgyermekes postáskisasszonnyal, a pártklub kalandos múltú sztárjával bukott le Jakab Péter

Exkluzív 2021 november 24.
Háromgyermekes édesanya Molnár Enikő, Jakab Péter kabinetfőnöke, akivel lebukott a Jobbik elnöke – tudta meg a PestiSrácok.hu. Hétfőn a Bors hozott hozott nyilvánosságra egy videofelvételt, amelyen az látható, hogy Jakab egy budapesti lakásnál várja a nőt, majd széttárt karokkal rohan elé, másnap reggel pedig nagy körültekintéssel, együtt is távoztak a lakásból. Az azóta megjelent cikkek szerint Jakab autója többször is ennél a lakásnál parkolt és olyan fotó is nyilvánosságra került, amelyen a Jobbik elnöke egy bőrönddel érkezik a lakáshoz. Kedden pedig arról írt a Bors, hogy bár Molnár Enikő letagadta, hogy Jakab ezúttal is nála töltötte az éjszakát, később úgy menekítették ki a politikust a lakásból. Jakab Péter persze tagad és perrel fenyeget mindenkit, azt próbálja elhitetni, hogy csak munkakapcsolat fűzi a kabinetfőnökéhez, és egész éjszakákon át csak dolgoznak.