Budai Gyula a Pesti Riporterben: Karácsony hagyja abba az üzemszerű hazudozást és adjon magyarázatot a Városháza-gate ügyében! (Videó!)

Egyetlen dolgot látok, hogy van két ember, Tordai Csaba, Karácsony Gergely jogi tanácsadója, és Kiss Ambrus, főpolgármester-helyettes. Tehát Bajnai Gordon teljes mértékben a főpolgármester vállára tette az embereit. Innen mindenki tegye össze a képet – mondta Budai Gyula a Pesti Riporterben. Az országgyűlési képviselő részletezte, hogy Magyarország legkorruptabb kormánya a Gyurcsány–Bajnai-kormány volt, amely 2002 és 2010 között ugyanazt csinálta, mint a mostani baloldal. A főpolgármester persze mindent tagad, beosztottjaira hárítja a felelősséget. Budai Gyula azonban feljelentést tett az ügyben, ahogyan a Volner Párt első embere, Volner János, valamint Tényi István is.
Ahogy arról portálunk elsőként beszámolt, a Nemzeti Nyomozó Iroda befolyással üzérkedés miatt már vizsgálódik a Városháza-gate egyik ügyében, minekutána Budai Gyula, Volner János és Tényi István is feljelentést tettek. Karácsony Gergely ugyan mindent tagad, de Budai Gyula megszerezte azt a megbízásos szerződést, amiben az ingatlanértékesítéssel megbízott cég képviselőjét, Berki Zsoltot kérik fel a Városháza épületének eladásával. Ezért a politikus azt üzenete a főpolgármesternek, hogy
ezt az üzemszerű hazudozást, amit itt az elmúlt két hétben előadott, be kéne fejezni és jó lenne, ha most már tényleg valami kézzelfogható, ésszerű és elfogadható magyarázattal állna elő a főpolgármester.
Az Anonymus által közzétett videóban egy III. kerületi, tízhektáros fővárosi ingatlan eladásáról is szó volt, aminek szintén utánajárt Budai és kiderült: valóban eladták, több mint hatmilliárd forintért. Emiatt is feljelentést tesz a politikus. A főpolgármester viszont azt állítja, hogy nem ismeri Berki Zsoltot, de Budai szerint az ingatlanközvetítő cég vezetője nagyon jól be van kötve a vagyonkezelőhöz.

Karácsony Gergely vagy mindenről tudott, és akkor az szerintem sakk-matt, vagy nem tudott semmiről, ez viszont olyan óriási problémát vet fel, hogy az elmúlt két évben Karácsony Gergely feje fölött születtek a döntések, és akkor nem Karácsony Gergely irányítja Budapest fővárost. Kérdezem: akkor ki irányítja a fővárost?
– tette fel a kérdést a kormánypárti országgyűlési képviselő.
Karácsony Gergely magyarázatai között az is szerepel, hogy az ő szándékaival ellentétesen tárgyalt a Városháza eladásáról kollégája, Barts J. Balázs, amiért fegyelmit is kapott. Budai Gyula szerint viszont a főpolgármester felelősséghárítása teljesen abszurd. Elképzelhetetlen ugyanis, hogy a főváros vagyonkezelőjének vezérigazgatója, aki nem mellesleg Karácsony közvetlen beosztottja, a főnöke háta mögött tárgyal és hoz meg ilyen fajsúlyos döntéseket. A politikus felhívta a figyelmet arra is, hogy két olyan tagja van a kabinetnek (Tordai Csaba és Kiss Ambrus), akik Bajnai Gordon korábbi miniszterelnök beosztottjai voltak. A politikus emlékeztetett: a szocialisták a kormányzásuk alatt eladták a Malévet és a Budapest Airportot is, majd később felmerült, hogy az új tulajdonostól visszabérlik. Ezeket a trükköket pedig a Gyurcsány-féle cégbirodalom „vezette be” – tette hozzá.
A teljes adás itt nézhető meg!
A Pesti Riporter című műsor minden hétköznap 19 órától látható. Szóljon hozzá élőben, jelentkezzen Skype-vendégnek a [email protected] e-mail címünkön! A Pesti TV fogható bárhol az országban előfizetés nélkül egy egyszerű, kisméretű digitális antennával, illetve elérhető a legtöbb szolgáltató alapcsomagjában, valamint műholdról is. A műsorok röviddel az adás után a pestitv.pestisracok.hu oldalon nézhetőek vissza! Kövesse a Pesti TV Facebook- és Instagram-oldalát, TikTok-fiókját is!