Pesti Srácok

Hazatérés – Új vezetőjével végleg a helyére került, és immár nyíltan lehet magyarellenes a Momentum

Hazatérés – Új vezetőjével végleg a helyére került, és immár nyíltan lehet magyarellenes a Momentum

Vezető hírként futott végig a médiában a hétvégén, hogy Donáth Anna lett a Momentum új elnöke. Az új vezető személye csak azoknak szolgálhat meglepetéssel, akiket esetleg eddig megtévesztett a pártlogóhoz köthető „lila köd” és tapasztalatlanságukban elhitték azt a sok elterelő maszlagot, amellyel a Momentum a közéletet mérgezte. Aki az elejétől figyelmesebben követte a párt ténykedését, alighanem egyetért: Donáth Anna megválasztásával a párt a valódi arcának és céljainak megfelelő jelöltet helyezte az elnöki székbe.

Még a magyar közélet rendkívüli sokszínűségét tekintve is ritkaságszámba megy, hogy egy párt olyan hamar kimutassa a foga fehérjét, mint ahogyan azt a Momentum Mozgalom tette, színre lépésével egy időben. Emlékezhetünk, hogy a párt első ténykedése a magyarországi olimpiai rendezés megfúrása volt. Bár voltak, akik az új SZDSZ-t látták bennük, mások jókora előrelátással már a kezdet kezdetén trójai falóként tekintettek rájuk, a „vájtabb fülűek”, a politikában tapasztaltabbak már ekkor sejthették, hogy a Momentum az „újbolsevikok” pártja.

Ezt nemcsak a korábbi nagy hatalmú pártapparatcsik felmenővel rendelkező pártelnök, Fekete-Győr András személye, de ez a bizonyos közéleti belépő, az olimpia megfúrása is igazolta, hiszen a bolsevikok voltak azok a történelemben, akik mindent ekéztek, akik minden jó elé gátat helyeztek, és akiket különösen zavart minden, ami – mint például egy jól sikerült olimpia-rendezés – valódi közösségi élményt adva, a közös alkotás örömét biztosítva egységesíthette volna a nemzetet.

Ellenzéki pártok demonstrációja Budapesten. Donáth Anna már itt is jól helyezkedett, közvetlenül Dobrev Klára mellett. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
PestiSracok facebook image

Bár az elején olykor még jobboldalinak is nevezték magukat, programjukban jobboldali értékeket is emlegettek, azért lassan, de egyre biztosabban kibújt az a bizonyos szög a zsákból és szépen a helyükre kerültek. (Tényleg csak zárójelben, ha már a párt programja szóba került: jelentkezzen szerkesztőségünkben az a Kedves Olvasónk, aki képes felskiccelni a Momentum programjának lényegét. Lehetetlen, mert egy értelmetlen, populista katyvasz az egész, a konkrétumok nélküli „nesze semmi, fogd meg jól!” klasszikus esete!)

Donáth Anna egy tipikus, hamisítatlan kommunista család sarja. Az ifjú hölgy esetében a megbízható családi háttér, na meg a sajátosan lezajlott rendszerváltozás okán kézenfekvő volt, hogy nem csupán „lesz valaki” a magyar közéletben, de előbb vagy utóbb vezető szerephez jut.

Persze, a szokásos „karrierívet” ő sem kerülhette azért el, vagyis „aktivistából” lett előbb ügyvivő, majd brüsszeli képviselő, most pedig egy, a parlamentbe igyekvő párt elnöke.

Donáth Anna elnökké választása többszörös üzenetértékkel is bír.

Üzenet mindenekelőtt Brüsszelnek, és az életellenes háttérhatalomnak, hogy a Momentumra lehet számítani, a Momentum tagsága immáron kellően „progresszív” és „érett demokrata”, amely olyan elnököt választ a közgyűlésén, aki a brüsszeli világban már többszörösen bizonyította magyarellenességét és a jelenlegi kormány iránti olthatatlan gyűlöletét.

Üzenet ez a választás olyan értelemben is, hogy az eddiginél magasabb fokozatba kell kapcsolni a magyarellenesség terén, amire a napelemekben atomerőművet kereső Fekete-Győr András – szintén támadhatatlan családi bekötöttsége ellenére – képességbeli hiányosságai folytán alkalmatlan volt. Az országellenes tevékenységét korábban többször is büszkén közzétevő Donáth Annának ez bizonyára menni fog, s talán még kéjes gyönyört, büszkeséget is okoz majd a számára.

Érdemes megnézni a videót! Donáth Anna „egyszerű” brüsszeli képviselőként már bizonyított, megdolgozott a bizalomért. Nem véletlenül választották őt a Momentum elnökévé. Forrás: YouTube

Üzenetértékkel kell, hogy bírjon ez a választás mindenkinek itthon is, különösen a bizonytalanoknak és különösen azoknak az egyébként inkább a jobboldallal szimpatizáló, alapvetően nemzetszerető szavazóknak, akik esetleg egészen eddig valamiféle potenciális választási lehetőséget láttak a Momentumban a Fidesszel szemben. Mondván, hogy ők tiszták, nem azonosak a korábbi korrupt baloldallal és eleve nem is balosok.

Az utóbbi hónapokban bizonyságot nyert, hogy ezekből semmi nem igaz. Az előválasztás teljes összefogása igazolta, hogy igenis közösséget vállalnak azokkal, akik ellenében – a szavak szintjén legalábbis – annak idején létrejöttek, és amellyel korábban kategorikusan kizártak mindennemű együttműködési lehetőséget. A mostani elnökválasztás világosan megmutatta, hogy gond nélkül összefognak az ostorozott Gyurcsánnyal is, hiszen „egy brancsba” tartoznak.

Összegezve: Donáth Anna megválasztása csak a betetőzése az útnak, amit megtettek, és most elnöki székbe ültették a talán legellenszenvesebb politikusukat, aki családilag hordozza a bolsevik örökséget és a magyarellenességet, vagyis nincs itt semmi különösebb látni való. Csak helyére került minden a Momentumban, abban a pártban, ami bár mást mutatott az elején, de valójában újbolsevik volt a kezdetektől fogva, most pedig megválasztotta azt a vezetőjét, akinek a leginkább testhezálló vezetnie ezt a pártot és akivel a leginkább esély nyílik arra, hogy a „múltat végképp eltöröljék”.

Ahogy az egy virtigli bolsevik bandához illik...

Vezető kép: Renew Europe

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.