Pesti Srácok

Fölényes győzelmet aratna a Fidesz, ha most vasárnap lennének a választások

Fölényes győzelmet aratna a Fidesz, ha most vasárnap lennének a választások

A Fidesz előnye továbbra is jelentős a baloldali kihívójával szemben: a kormánypárttal a teljes népesség 44, az ellenzéki közös listával 39 százaléka szimpatizál. Az ellenzék hátrányának egyik oka a megosztottsága több kérdésben, például a koronavírus kapcsán – derül ki a Társadalomkutató friss felméréséből. A kutatás megállapította azt is, hogy míg az első és második oltással rendelkező fideszesek 84 százaléka szándékozik felvenni a harmadik oltást is, a baloldali szavazótáborban ez az arány csak 68 százalék.

Egy hónap alatt alig változott a választók pártpreferenciája a teljes népességben. A Fidesz-tábor októberben 45, november végén 44 százalékot tett ki (augusztusban 43 százalékon állt), amely hibahatáron belüli elmozdulás. A baloldali szimpatizánsok társadalmi aránya sem változott érezhetően. Az októberi 37 százalék után november végén 39 százalékos volt (augusztusban 42 százalékos), amely szintén hibahatáron belüli elmozdulás. Az akár négy hónap múlva is lehetséges országgyűlési választások szempontjából a teljes népességen túl a részvételüket biztosra ígérő választók pártpreferenciája lesz döntő. Egy „most vasárnapi” választáson 51 százalékkal nyerne a Fidesz, a baloldali lista pedig 46 százalékot szerezne (egyéb párt 3 százalék). Márki-Zay Péter kormányfőjelöltsége tehát nem tudott segíteni a baloldalon, a magát előszeretettel jobboldaliként bemutató kormányfőjelölt jobb- és baloldalon sem tudott új szavazókat megnyerni. A médiában és Brüsszelben kampányoló hódmezővásárhelyi polgármester tevékenységét már a Momentum elnöke is támadta, s Gyurcsány Ferenc is félreérthetetlenül jelezte, hogy elsősorban a DK-jelöltjeinek kampányával fog foglalkozni, azaz Márki-Zay nem várhat tőle sok szervezeti segítséget.

A kormánypártiak körében népszerűbb a harmadik oltás

A baloldalnak nemcsak a megosztottsága okoz nehézséget, de a koronavírus negyedik hulláma is. Korábban hiába próbáltak képviselői bizalmatlanságot kelteni egyik-másik oltóanyaggal szemben, abból nem tudtak politikai előnyt szerezni, ma a magyar a közép-európai térség legnagyobb mértékben átoltott nemzete, s a harmadik oltás felvétele Európa-szerte a legmagasabb.

PestiSracok facebook image

A fideszes és baloldali választók között lényegében nincs különbség a legalább egy oltás felvételének arányában, a kormánypártiak 87, az ellenzéki szavazók 83 százaléka már legalább egy oltást kapott (a választáson biztosan résztvevők 79 százaléka is). Közülük harmadik oltást a kormánypárti szavazók 47, az ellenzékiek 43 százaléka vett fel. A kormányzati oltáspolitika sikere és gyorsasága mintha elbizonytalanítaná az ellenzékre szavazó polgárokat. Míg a csak egy vagy két oltással rendelkező kormánypártiak 84, addig az ellenzékieknek csak 68 százaléka tervezi felvenni a harmadik oltást (a biztos résztvevők 76 százaléka). Az ellenzéki vezetőknek, még ha ez az önálló arcél építése szempontjából nehézséget is okoz, a kormányhoz hasonlóan oltáspárti kampányt kellene szerveznie. A kormányzati plakátokról tudjuk, hogy Magyarország és az oltás működik, de kérdés, hogy az ellenzék működik-e.

A kutatás 1000 fő telefonos (CATI) megkérdezésével készült, a novemberi adatfelvételre 2021. november 28-30. között került sor. A minta reprezentatív a 18 évesnél idősebb lakosságra nem, kor, régió, településtípus és iskolai végzettség szerint. 1000 fős mintanagyság és 95 százalékos megbízhatósági szint esetén a maximális mintavételi hiba 3,1 százalék.

Forrás: tarsadalomkutato.hu; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.