Karácsony Homoródszentpéteren

Székely Kinga Réka írása

Homoródszentpéter népének lelki alapvonásai követik az egyetemes emberi vonásokat, mindnyájan örömteli szép életet akarnak élni, de van két olyan partikularitás, ami egyedivé teszi őket: az ősi székely szabadságjogokban való rendíthetetlen reménykedés és a harcos protestáns hitvalló élet különleges ötvözete. Nehezen tudják elfogadni a kintről jövő irányítást, és nehezen tudják elfogadni azoknak az irányítását is, akik saját véreik. De hisznek az Istenhez vezető egyenes útban, amelynek végén Isten, a Teremtő tartja a tükröt a földi életutat megjárt léleknek. Alig kétszázan lakják a települést, amelynek középpontjában a nyolc évszázados alappal rendelkező templom és az azt védő torony áll.

Hóbundába öltöztek a falu házacskái, az amúgy ragadós sár megfagyott, a gazdák könnyebben szállítják gépeikkel a takarmányt az állatoknak, és minden olyan betlehemesen nyugodalmas, az állatok kérődznek a pajtában, és a sok medvét látott pásztorkutyák is abbahagyták a vonyítást. Az óvoda és az iskola épületéből gyermekhangok csilingelnek ki, és a kazánkészítő műhelyből tompán nyúl át a Nagy-Homoród fölött egy-egy kalapácshang. A szakik hegy alatti abrakolásként karácsonyig minden vállalt és nem vállalt munkát be akarnak fejezni, a kőművesek építenek, a vízszerelők a megfagyott csapokat engesztelik és a csepegő fűtőtesteket javítják. A külföldön dolgozók ígérik, hogy ünnepre hazaérnek. A kocsmát a járványügyi szigorítások lazítása nyomán újra kinyitották. A Mikulás még szerényen és nagyon korlátozottan tudta a gyermekeket meglátogatni, de a hatóságok a járványügyi korlátokat mára felszabadították, így a gyermeksereg naponta elpróbálja a betlehemest, mosolyog Józsi és Mari, táncolnak a pásztorok, áldást szórnak az angyalok és ajándékaikat elhozzák a napkeleti háromkirályok.

Négy gyermekkel áldotta meg a lelkész házasságát a jó Isten. Van egy egyetemista, egy végzős középiskolás, egy tizedikes és egy kisérettségi előtt álló a családban. Marosvásárhely, Brassó és Székelyudvarhely tanintézeteiben töltik a tudást a fejükbe, de hogy mennyire sikeres egy család, azt csak három nemzedék egészsége szavatolja. Sikeres az, aki boldog, aki úgy érzi, hogy jó hely az a hely, ahol él, dolgozik, tanul, szélesíti látókörét és gyarapítja lelki szellemi kincseit. Nincs megállás, a pörgés állandó, mert a gyermekek most válnak felnőtté, és a szülőnek most is állandóan jelen kell lenni, ha nem is fizikailag, de lelkileg. Vizsgák, félévi dolgozatok révén érdemjegyek megszerzéséért folyik a küzdelem, és a szülő úgy kell ebben a munkában támogassa gyermekét, hogy az kihozhassa magából a legjobbat, de ne hajszolja túl magát, újabb és újabb szintjére érjen el a megismerésnek, ugyanakkor szeresse önmagát úgy, ahogy van. A szülő legfontosabb feladata szeretetre nevelni gyermekét, hogy annak minden indíttatása és szándéka a világ és önmaga iránti szeretetből fakadjon. Nagy kihívás a székelyföldi diákok számára az állam hivatalos nyelvének az elsajátítása, mert azt a tanterv anyanyelvként követeli megtanulni, ami általános ellenszegülést vált ki. Így történik meg, hogy miközben más idegen nyelvből emelt szintű vizsgát tudnak tenni, az állam hivatalos nyelvén bukdácsolnak. A szórványban élők természetesen folyékonyan beszélik a hivatalos nyelvet, olyannyira, hogy sokszor felcserélik az anyanyelvükkel, és beolvadnak.

Az online tanítás alatt a gyermekek elmagányosodtak, szinte úgy érezték, hogy rabokká váltak, magánzárkákban. Igazán felértékelődtek a család mellett a jó barátok, akikkel a szigorítások alatt is találkozni lehetett/kellett. A szegényebb családok gyermekeinek az online tanítás alatt esélyük sem volt tartani a lépést a tananyaggal, vagy azért, mert nem volt eszközük, vagy azért, mert nem volt internet-elérhetőségük, vagy azért, mert a szülők nélkül nem tudtak online lenni. A vidéki élet hagyományait, a nemzedékek által kipróbált szokásokat megtartják. Megvolt a disznóvágás, feltöltődött a kolbász, tele a kamra, a hűtőszekrény, jöhet a csikorgó hóvihar, megszakadhat az áramszolgáltatás, bezárhatnak az üzletek, a vidéki ember nem hal éhen, és ez egy olyan ősi megnyugvás, ami stresszmentessé tudja tenni a mindennapokat. Az unitáriusok a XIX. század második felétől szerették szabadelvűnek nevezni magukat, szerették a vallásos szabadelvű címkét. Azonban a mostani századforduló politikai ideológiái annyira kisajátították a szabadelvű címkét, hogy mostanában beérik a haladó konzervatív jelzővel. A túlzott individualizmus itt is felüti fejét; vannak emberek ebben a kis közösségben is, akik a kényelem mindenhatóságát hirdetik és a kötelességek nélküli jogok szentségét, de hála Istennek, ez általánosan nem jellemző. A falu értéke abban áll, hogy az emberek figyelnek egymásra, és íratlan szabályként hiszik, hogy aki itt él, az ide tartozik, és aki innen származott el, az mindig szülőföldjének tekinti ezt a zsebkendőnyi falucskát.

A lelkész feladata, hogy bátorítsa az embereket az élet minél teljesebb megélésére, hogy megtalálják önmagukban azokat a talentumokat, amelyeket a Jóisten adott nekik. A különböző nemzedékek tapasztalatait és álmait megpróbálja kibékíteni, egybe ötvözni, hogy felismerjék egymás hiányosságai mellett egymás értékét is. Az egyházközség legidősebb tagja 100 éves, Ferenc bácsi, aki könnyedén mesél világháborús éveiről, és azokról a rendkívüli időkről, amelyeket ő mind átélt. A gyermekeket és az ifjakat csodálkozó arccal nézi és mindegyre kérdi: hát te kié vagy? Ők pedig mondják a nagyszülők nevét, hogy Ferenc bácsi be tudja azonosítani kilétüket. De nem is az a fontos, hogy a nevüket megjegyezze, hanem az, hogy velük együtt tudjon örvendeni, velük együtt tudjon karácsonyt várni, velük együtt tegyen hitet arról, hogy a vallás lényege a szeretet, és belőle virágzik ki a hit és a remény. Karácsony örök üzenete, hogy Isten szeretetből teremtette a világot, és angyalain és prófétáin keresztül azt üzeni teremtményeinek, az embereknek, hogy ne féljetek. Ne féljetek a kihívástól, a kísértéstől, és a földi mértékek mellé tegyétek oda az örökkévaló mértéket, és úgy pászítsátok magatokat az isteni mércéhez, hogy közben ne felejtsetek el boldogok lenni. Karácsony örök üzenete, hogy a gyermek Isten áldása. Akkor is, ha járványhelyzet van, akkor is, ha diktatúra van, akkor is, ha a múló eszmedivat azt tülköli minden csatornán, hogy nem kell gyermek, nem kell feladat, csak a kényelem kell és az egó mindenfölöttisége.

Karácsony ünnepén Homoródszentpéteren az úrvacsorát egy olyan asszony emlékére adományozzák szerettei, aki a most tomboló járvány áldozata lett, és aki a diktatúrában nevelte gyermekeit úgy, hogy majdnem harminc kilométerre ingázott három váltásban. Egyszer elmesélte, hogy élete legszomorúbb karácsonya akkor volt, amikor beparancsolták őket a gyárba karácsony napján is, és amikor végeztek a munkával és felültek a buszra, alig néhány kilométer után az lerobbant. Nem volt mit tenni, a térdig érő hóban elindultak húsz kilométert gyalogolni. Ahogy haladtak át a falvakon, minden templomból gyermekének hangzott. Fájt a lelke, folyt a könnye. Soha senkinek ne legyen ilyen karácsonya.

Karácsonykor tanuljunk alázatot, hajoljunk meg az élet szentsége előtt, adjuk át lelki ajándékainkat a kisdednek, a Megváltónknak.

A vezető kép Csedő Attila fotóblogjából való. A blog ide kattintva elérhető és sok szép kép nézhető meg még a faluról.